Abban a pillanatban, mikor karjaim közt törtél össze, mi minden futhatott át rajtad? Hirtelen előtörő könnyeid megrémisztettek. Nem tudtam, mit tehetnék érted. De minden szavad visszhangzik fejemben. Azt mondtad egyedül vagy, pedig még ha nem is látsz, én mindig ott vagyok veled. Azt mondtad, körülvesz a sötétség, elvesztél benne. S tán eszedbe sem jutott, a sötétség az én hazám, ott mindig megtalálsz, csak hívj, fogd meg a kezem s kivezetlek onnan. Azt mondtad, a gondolataidtól semmit nem hallasz, de lelkem ennél hangosabban már nem tudta a nevedet kiáltani. Azt mondtad, halni vágysz, de azzal nem csak a saját életed vennéd el. Az enyémet is magaddal vinnéd; megyek veled, nem hagylak el. Azt mondtad, senki nem szeret. „Miért nem hallasz? Itt vagyok! Figyelj rám! Szeretlek, mindennél jobban!" – kiáltott a szívem. De azért megkérdem, szomorú lennél, ha csak én szeretnélek?
YOU ARE READING
Killer Thoughts
PoetryEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
