Egyedül ült az öreg padon egy kis tó partján. A távolban elnyúló hegyek mögött lassan eltűnt az arany óriás. Ahogy a sötétség lassan megérintette lelkét, könnyei, akár a heves nyári zivatar esőcseppjei kezdtek hullani. Felállt, és lassú léptekkel sétált ki a stégre, s lábát a vízbe lógatta. Csak sírt, és sírt; sírt a szerelmes tücskök hangos dalára, míg el nem csendesedtek. Az égre emelte tekintetét, csak nézte a könnyeitől elmosódott csillagokat, majd mikor ismét lehajtotta fejét, halk kérés hagyta el ajkait: Kérlek, vigyetek el innen. Sírt, csak sírt tovább, s vele zokogott a sötét ég is. Nemsokára eljött a hajnal. A távolban halvány fénysugarak szúrták át a szürkés felhőket, s lassan közelítve csillantak meg a kis tó addig sötét tükrén. De ő már nem volt ott. S talán nem is lesz többé. Hisz miért is térne vissza most, mikor lelke végre együtt ragyoghat a csillagokkal...?
BINABASA MO ANG
Killer Thoughts
PoetryEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
