Sötét Angyal, oly rég láttalak már; rég jelentél meg álmaimban. Bár mit is vártam, hisz elbúcsúztál, csak az örök remény maradt. A remény, hogy mégis viszont látlak még édes álmok keretében, vagy talán a valóság virágos mezején. Még látom megcsillanni zafír szemeid, mikor az éji csillagtengerre tekintek; a Hold sápadt fénye porcelán bőröd emlékét adja vissza. Még érzem holló hajad selymét ujjbegyeimen; édes csókod nyoma még égeti ajkam. Hiányzol! Oh Sötét Angyal, mondd, miért hagysz szenvedni? Bús magányban miért nem sietsz segítségemre? Tényleg menned kellett? Még nem tudlak elengedni, szeretlek, s annyi kérdésem lenne hozzád. Ki vagy te, s honnan ismersz? Miért jelentél meg? Miért érzem úgy, ismerlek már ezer éve, s ilyen jól miért értesz meg? Honnan vezetett utad hozzám, s hová visz majd tovább? S vajon útjaink keresztezik még egymást? Szereteted valós volt, s ha igen, miért szerettél? Ilyen mély érzelmeket bennem hogyan ébresztettél? S ha csak hazugság volt, ennyire közel miért engedtél? Valós leány alakja kísért, vagy jelenés vagy csupán? S ha valós vagy, mondd, meddig kell még várnom reád?
VOCÊ ESTÁ LENDO
Killer Thoughts
PoesiaEbben a "könyvben" próza- és szabadversszerű, igazából besorolhatatlan irományaimat, és random jött "egysoros műveimet" fogom írni. Hogy miért? Mert miért is ne.^^ (Azért így zárójelben megjegyzem, jó messze vagyok egy pro költőtől. A verseim elég...
