Jineális életem

33.

-Namjoon - böktem meg a vállát, mert már megint tátott szájjal bámult valami műsort a tévében és esze ágában sem volt rám figyelni.

-Ha? - bámult rám értetlenül. Olyan bamba volt, jó, hogy a nyála nem csorgott.

-Elütnél engem 10000 dollárért? - tettem fel a kérdést felvont szemöldökkel, erősen vizslatva a tekintetét, ami kifejezéstelenebb volt, mint egy buddhista szerzetesé.

-Micsoda? - kérdezett vissza, mert közben újra a tévére szegezte a pillantását. Azt hiszem hiba volt megvenni a HD kijelzős LG plazma tévét.

-Azt kérdeztem, hogy képes lennél-e elütni engem 10000 dollárért? - ismételtem sóhajtva.

-Jaaa, hogyne. Érted bármit - mosolygott rám kedvesen egyetlen másodperc erejéig, majd újra elmélyedt a virtuális valóság okozta örömökben.

-"Kéne neked egy lakótárs" - motyogtam Jimin feleségét imitálva, mivel eredetileg ő javasolta, hogy költözzek össze valakivel. Hát. Mind látjuk mi lett belőle. - Namjoon.

-Ha?

-Most bemegyek a szobába és bekenem magam mogyoróvajjal. Tetőtől-talpig - mondtam.

-Tedd, ami jól esik - dünnyögte, én meg a szememet forgatva vonultam a szobába, de nem azért, hogy mogyoróvajat kenjek magamra. Az gusztustalan lenne és pazarlás. Úgy gondoltam inkább lefekszem, hiába volt még csak este nyolc. Én ezt egyszerűen már nem bírtam idegekkel. - Namjoon!

-He?

-Holnap reggel el kell mennem itthonról, fel tudnál kelteni ötkor? - kiabáltam ki.

-Aha - hangzott a válasz, én meg úgy döntöttem nem érdekel, hogy figyelt-e, vagy sem, szimplán csak lefeküdtem.

Igazából egészen addig sikerült mélyen aludnom, míg Namjoon éjfélkor nem jött be lefeküdni. Utána csak fetrengtem, egyik oldalamról a másikra fordultam, hallgattam a horkolását, elátkoztam miatta, szidtam az anyját, fejbevágtam kispárnával és azt hallgattam hogyan veszekszik saját magával álmában ("Megmondtam, hogy a fiókba tedd a zoknimat!", "És én oda is tettem!", "De az nem a jó fiók", Ez az egyetlen fiókunk, Namjoon!", "Nem érdekel, Namjoon"). Amúgy nem tudom miért álmodik állandóan zoknikról. Kissé nyugtalanító, valljuk be. Mivel valóban fel kellett kelnem hajnali ötkor, kissé frusztrált lettem a nemalvástól, na meg attól, hogy 4:59 volt, de Namjoon tátott szájjal hortyogott mellettem, teljességgel figyelmen kívül hagyva, mit kértem tőle. 5:00-kor "véletlenül" megütöttem.

-Ha, mi van?! - ült fel hirtelen, a szája széléről letörölve a nyálcsíkot, aminek hosszúságával szerintem akár Guinness rekordot is felállíthatott volna. Pfuj.

-Öt óra van - mutattam az órára kedvetlenül, miközben felkeltem, hogy felöltözzek.

-És miért vagy ébren? - dörzsölte meg a szemeit ásítva.

-Hát nem azért, mert te nagylelkűen felébresztettél öt órakor, ahogy megkértelek rá - zsörtölődtem, ahogy belebújtam a pólómba.

-De hát fent vagy. Akkor nem mindegy, hogy én keltettelek-e vagy sem? - értetlenkedett.

-Nem - bújtam a nadrágomba.

-És ha most jól értelmezem, akkor most azért ébresztettél fel, hogy elmondd, nem ébresztettelek fel?

-Pontosan - vigyorogtam rá, mielőtt elindultam volna ki a konyhába, hogy megegyek egy brióst, mert azt szoktam enni, ha ideges vagyok.

A hűtőből kivett kakaóval, és a briósommal ültem az asztalnál, idegesen csámcsogva, amikor Namjoon kócos feje jelent meg az ajtóban.