Jineális életem

21.

Harminc percig álltam az utcán pizsamában Namjoon távozása után, a kihalt utcát bámulva üveges szemekkel. Elment. És jó darabig nem is jön vissza.

-Ennél rosszabb már úgysem lehet - ráztam meg a fejem nagyot sóhajtva. Erre beborult. - Ironikusan mondtam - néztem fel az égre, széttárva a karjaimat, mire véletlen meglöktem egy mellettem elhaladó fiú vállát, aki erre szúrós szemekkel nézett rám, mire behúztam a nyakam, és inkább elsiettem a helyszínről, vissza, a lakásomba.

A folyosó végén jártam, mikor kivágódott Hoseok ajtaja, és Hoseok egyenesen nekem jött.

-Jesszusom, Jin! - kapta a kezét a szája elé. - Jól vagy?

-Soha jobban - dünnyögtem magam elé.

-Minden...oké? - vizslatott tovább, mert nyilván látta, hogy eléggé szarul nézek ki.

-Okébb nem is lehetne - fintorogtam, összefonva a karjaimat a mellkasomnál. - Na tessék, esik - bámultam ki a folyosóról.

-Na, jó - ragadta meg Hoseok hirtelen a karomat. - Látom, hogy valami nagyon nem stimmel veled, és látom, hogy nem akarod és nem is fogod elmondani, de nyilván van köze Namjoon hirtelen lelépéséhez - mondta, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.

-Honnan tudsz erről?

-Láttam az ablakból - vont vállat.

-Mit is láttál pontosan? - érdeklődtem, egyre vörösödő fejjel.

-Éppen eleget - mondta gyorsan. - Mindegy, nekem nem úgy tűnt, mintha örökre menne el, szóval előbb-utóbb visszajön, te meg addig ne emészd itt magad, hanem szedd össze magad, és gyere velem! - közölte ellentmondást nem tűrő hangon.

-Mégis mióta vagy ekkora diktátor? - bámultam rá hitetlenül, mire vigyorogva vállat vont.

-Tudod, a gyerekek nem mindig olyan tündériek, amilyennek látszanak. Olykor elkell a fegyelmező stílus is.

-A gyerekek sosem tündériek - motyogtam.

-Ezt meg sem hallottam. Na, nyomás - lökött be az ajtómon, nekem meg még ellenkezni sem volt időm, vagy hogy egyáltalán átgondoljam a helyzetet, már azon kaptam magam, hogy egy esernyőn osztozva Hoseokkal sétálunk a buszhoz.

-És...mit veszünk? - kérdeztem, miközben megálltunk a buszmegállóban, ahol végre volt felettem tető, és így már a bal vállam sem ázott folyamatosan, mert az már nem fért be az esernyő alá.

-Majd meglátod - vont vállat Hoseok.

-Jó, akkor ne mondd meg - forgattam a szemeimet, és már bántam, hogy beszélgetést kezdeményeztem.

A busz hamar megérkezett, és nem is voltak rajta sokan, úgyhogy le is tudtunk ülni a hátsó ajtó közelében. Alig 10 perccel később le is szálltunk, bár én majdnem fennmaradtam a buszon, mert egy gonosz bácsika nem volt hajlandó maga elé engedni, úgyhogy félre kellett löknöm, mire kiabálni kezdett, végül Hoseok kért elnézést (tudnám miért) és rángatott arrébb. Még javában szitkozódtam, mikor Hoseok megtorpanva belökött maga előtt egy üvegajtót, és diszkréten maga után húzott a pólómnál fogva.

-Naaa, ki fogod nyújtani - nyafogtam, megigazítva a ruhámat.

-Elég már - nézett rám lesajnálóan.

-Jin!!! - hallottam meg hirtelen, mire azonnal felkaptam a fejem. Nem boltban voltunk, hanem a kávézóban, ahol Jimin dolgozik.

-Hello - köszöntem meglepetten, és hagytam, hogy Jimin megöleljen. Óvatosan oldalra sandítottam, hogy lássam Hoseok arcát, de ő feltűnően kerülte a pillantásomat.