Jineális életem

11.

A költözés után, meg kell mondjam, cseppet befordultam. Partvissal együtt. Tulajdonképpen miután Jiminék elmentek és én ott maradtam egyedül a gondolataimmal, meg egy nyivákoló macskával, nem igazán tudtam mihez is kezdjek. És jobban belegondolva azóta sem tudom, pedig eltelt két nap. Annyi minden történt ezalatt és én mégsem tudom, miért és hogyan.

A költözés napja

-Mi lesz most velünk, Partvis? - néztem fel a macskámra, aki éppen nyávogva ücsörgött egy polc tetején. Közel egy órája ültem ott az üres lakásban mozdulatlanul, bámulva a csukott ajtót, vagy éppen a nappali közepén álló dobozokat. 

Partvis csak unottan nyávogott egyet, majd a polcról leugorva elszaladt a konyha irányába. És ott folytatta a nyávogást. Na, erre viszont már feltápászkodtam, mert gondoltam éhes és akkor adok neki enni. De erre meg eszembe jutott, hogy én is éhes vagyok. Miután adtam enni Partvisnak, aki legalább erre a kevés időre befejezte a nyávogást, a hűtőhöz léptem és megszokásból kinyitottam. Csakhogy ezúttal üres volt. 

-Francba! - szisszentem fel. Erre nem gondoltam. Mert oké, hogy Jiminék felettébb rendes módon kifizették az e havi lakbéremet, a kajámat nem. Nekem meg rohadtul nem volt pénzem, és még én sem lehetek olyan pofátlan, hogy erre is Jimintől kérjek kölcsön. Idegesen csaptam be a hűtő ajtót, ami miatt Partvis egy nem túl barátságos nézéssel ajándékozott meg, de csak unottan kikerültem és fel-alá járkálva a lakásban gondolkoztam.

Hogyan juthatnék pénzhez? Milyen állást keressek? Mit csinálnék szívesen? Semmit. Hát, ez pech. Talán, ha eladnám az egyik vesémet....De nem, az nem jó. Mert mi van, ha az a valaki, akinek eladom rájön, hogy milyen jól működő vesém van és akkor már a másik is kelleni fog neki. Viszont egy nekem is kell mindenképp, úgyhogy ezt az ötletet elvetettem.

Lehetnék kalóz! Járnám a világot és fosztogatnék. Mi tagadás, tuti, hogy nekem még a kampókéz+faláb+üvegszem kombó is jól állna. Hah! Milyen kár, hogy tengeribeteg vagyok...

Lehetnék színész. Ja várjunk, mégsem. Eszembe jutott ugyanis az ominózus kávéházi forgatás, amin még egy üveges is jobban szerepelt nálam, aki mellesleg azért jött, hogy beüvegezze az általam kitört ablakot. Csodás.

Végül kitaláltam, mi leszek. Csöves. Merthogy végül semmire nem lesz pénzem, kilakoltatnak és élhetek majd egy híd alatt a mocsokban.

Idegesen vettem elő a telefonomat és a sírógörcs határán állva tárcsáztam Jimint. Aki nagy kegyesen fel is vette - úgy a századik csörgésre.

-Mi újsá.... - kezdte, de sosem fejezhette be, mert közbevágtam.

-Jimiiiihin - zokogtam a telefonba. - Egy híd alatt fogok élni, patkányok és csótányok között! - vázoltam fel neki röviden a problémámat.

-Mi? Jin, mi ütött beléd? Mi az, hogy egy híd alatt....Mi van?!

-Jól hallottad! Csöves leszek, egy baszott csőlakó, érted?! 

-Na, álljunk meg egy pillanatra! Mi volt a gondolatmenet? Honnan jutottál idáig? - kérdezte. Túl jól ismer.

-Nincs munkám, nem is lesz, mert nem lehetek kalóz és a vesém is túl értékes és ez miatt majd jól kifognak lakoltatni - hadartam folyamatosan szipogva. 

-Azért fognak kilakoltatni, mert értékes a veséd? - akadt meg Jimin. - És milyen kalóz? 

-Nem, nem azért! Figyelj jobban, Jimin! Nem adom el a vesémet, mert túl értékes, és így nem lesz pénzem, és ez miatt fognak kidobni az utcára, ahol majd egy híd alatt kell éljek.