Jineális életem

40.Évadzáró

A szobámban feküdtem, fejemre húzott takaróval, az élni akarás legkisebb jelei nélkül. Egyrészt azért, mert szörnyen másnapos voltam, másrészt pedig mert egyszerűen nem bírtam szembenézni végzetes tettem következményeivel. Vagyis, hogy kimondtam azt a bizonyos nevet. Hogy tehettem ilyet?! Elfogadhatatlan, felháborító és és és...pfuj.

-Jin? - hallottam meg Namjoon hangját magam mögött.

-Mhm - "válaszoltam" a párnába motyogva.

-Délután három óra van. Nem akarsz felkelni?

-Nhehm - feleltem.

-Hát jó, te tudod, viszont nem tudom, mit mondjak a többieknek.

-Milyen többiek? - kaptam fel a fejem olyan gyorsan, hogy 1. beleroppant a nyakam, 2. elszédültem és émelyegni kezdtem.

-Mindenki átjött. Hoseok, Yoongi, Jimin és...Minseo. Na meg Seokie.

-Mit keresnek itt? - próbáltam nem túlzottan kinyitni a számat, hogy még véletlenül se okádjam el magam.

-Jöttek, hogy...

-Hogy a fejemhez vágják, hogy egy barom vagyok? Kösz, azt tudom magamtól is - fintorgtam.

-Nem - rázta a fejét. - Mi lenne, ha kijönnél és elmondhatnák ők maguk, hogy miért vannak itt? - mosolygott.

-Adj két percet - dörmögtem végül, megadva magam. Namjoon bólintva kiment a szobából, én meg nagy nehezen, fújtatva feltápászkodtam és valahogy nézhetővé varázsoltam a fejemet. Igazából csak hanyagul végighúztam a fésűt a hajamon, de ez így szebben hangzott.

Az ajtó előtt egy pillanatra megálltam, ám végül összeszedtem magam, és nagyot sóhajtva kitártam az ajtót. Valóban mindannyian ott ültek a nappaliban, ám ahelyett, hogy rám szegezték volna a tekintetüket, egymással beszélgettek önfeledten. Így csak vállat vonva fogtam magam és leültem a kanapéra, Namjoon mellé. Egy darabig csak görcsösen szorongva tördeltem az ujjaimat, félve attól, hogy említésre kerül akár csak egyetlen dolog is, amit tegnap éjjel műveltem, de legnagyobb meglepetésemre ez végül nem következett be.

-Khm - szólaltam meg végül. - Sziasztok - kezdtem félénken, a többiek pedig csak mosolyogva biccentettek. - Akkor elmondanátok, hogy pontosan miért is jöttetek? - néztem végig rajtuk, és még soha nem voltam ennyire ideges a jelenlétükben ezelőtt.

Sokatmondóan összenéztek, amitől megint csak feszengeni kezdtem, majd Jimin szólalt meg.

-Az esküvő miatt vagyunk itt.

Tudtam. Ennyi volt, nekem annyi. Csodálatos, eseménydús életem ezennel a végéhez ért, mert most fogok belefulladni a szégyenbe. Kampec.

Éreztem, hogy a fülemig elvörösödök, és már meg is fogalmaztam magamban a beszédemet.

-Én...- ám csak eddig jutottam benne.

-Mondhattad volna kicsit pontosabban is, Jimin - csóválta a fejét Yoongi. - Most nézd meg szerencsétlent. Úgy néz ki, mint aki mindjárt megfullad.

-Micsoda? - értetlenkedtem.

-Jó, akkor mondjátok el ti - tárta szét Jimin a karjait.

-Nem a mi esküvőnk miatt vagyunk itt - mutatott Hoseok Yoongira majd magára.

-Hanem? - Most már végképp nem értettem semmit.

-Hanem Namjoon és a te esküvőd miatt.

-Mi van vele? - ráncoltam a homlokom, és próbáltam megfejteni, hogy mi is van most pontosan. Nem rémlett, hogy már összeházasodtam volna Namjoonnal, hacsak nem rúgtam be tegnap annyira, hogy ilyenre vetemedjek. De ezt erősen kétlem.