"-Eszünk egy fagyit? - bökött oldalba Jimin.
-Laktózérzékeny vagyok - motyogtam elbambulva.
-Nem is vagy az - mondta Jimin.
-Tudom.
-Akkor meg miért mondtad?
-Nem tudom. Talán, hogy ne laposodjon el a beszélgetés."
...
A kisbuszban ülve, a szememet lehunyva hallgattam a többiek végtelennek tűnő eszmecseréjét konkrétan minden témában, mert be nem állt a szájuk, amikor a telefonom hirtelen rezegni kezdett a zsebemben. Kérdőn vettem elő, mert úgy emlékeztem, hogy minden, azaz MINDEN ismerősöm ott ül velem, így nem értettem, ki lehet az.
Miután sikeresen előkotortam a telefont, kikerekedett szemekkel bámultam a kijelzőre, és majdnem eldobtam ijedtemben.
-Basszus - mondtam ki hangosan, mire a többiek abbahagyták a beszélgetést és kérdőn pislogtak irányomba.
-Mi az? - kérdezte meg legelsőnek Jimin.
-Elfelejtettem lemondani a bébiszittelést - sziszegtem, és amolyan, "ez most fájni fog" arckifejezéssel vettem fel a telefont. - Halló? Igen, én itthon...vagyis nem vagyok itthon. Azaz, illetve, hogy de, csak öhm, izé, az a helyzet, hogy megfáztam - és nyomatékosítva a mondandómat, bele is köhögtem a telefonba. - Igen, és akartam is szólni, csak olyan hirtelen történt. Hogy micsoda? Nem, nem a megfázás történt hirtelen, illetve az is. Csak annyira fáj a fejem, hogy elfelejtettem telefonálni. Nem, sajnos nem tudok senkit, aki helyettesíthetne. Igen, tudom - sóhajtottam fáradtan, a többiek pillantásaitól kísérve. - Sajnálom - mondtam, és már letettem volna, amikor eszembe jutott amit Jungkook kért még pár napja (ami ezer évnek tűnt), és tudtam, hogy rohadtul nem ez a legalkalmasabb pillanat ezt megemlíteni, de hát... - Várjon egy pillanatot, kérdezhetnék valamit? Ön ugye Kim Taekyung - kezdtem, de egyszerre hárman pisszegtek felém idegesen, kijavítgatva - akarom mondani Taehyung...valakije? - kérdeztem, mert őszintén fogalmam sem volt már, hogy ez a nő kinek a kije. - Nem, nem, én nem szeretnék tőle semmit, ne értsen félre. Egy ismerősöm érdeklődött... - hadartam, de megszakadt a vonal. - Szuper - motyogtam csalódottan.
-Minden oké? - kérdezte Namjoon kedvesen megsimogatva a karom.
-Hogyne - fintorogtam, de igazából nem volt sok időm a dolgokon töprengeni, mert akkor Jimin konkrétan fejhangon felvisított, hogy "megjöttünk!".
Nagyot sóhajtva kászálódtam ki a légkondicionált busz kellemes hűvöséből a körülbelül százezer fokos melegbe, és kedvem lett volna ott meg is dögleni.
-Aztaku... - kezdte Hoseok, ahogy kiszállt, én meg nem értettem, hogy mit van úgy oda az út szélén magasodó panelok látványától. Hát, kiderült, hogy rohadtul nem azokat nézte, hanem a szemközti oldalon tornyosuló szállodamonstrumot, amit én először nem is láttam, mert háttal álltam.
-Mi a picsa? - nyögtem ki végül.
-Jimin, azt hiszem eltévesztettük a házszámot - hunyorgott fel Yoongi is az épületre, a kezét használva napellenzőként,
-Nem, nem - rázta a fejét nevetve Jimin. - Tényleg ez az.
-De mi a fasz? - rökönyödött meg Hoseok még jobban.
-Ja, mi a fasz? - ismételte Yoongi is. - Ide be sem engednek ilyen ruhában! Sőt, ide sehogy sem engednek be - rázta a fejét, én meg egyetértettem vele. - Mi ehhez túl nagy parasztok vagyunk!
-De tényleg, baszki, mennyibe került ez? - húzta el a száját Namjoon is.
-Nyugi már - röhögött fel Jimin, és elkezdte kipakolni a cuccokat a csomagtartóból. - Anyám régi jó barátja a tulajdonos, kedvezményt kapunk.
-Ja, az úgy más - bólogatott rögtön Hoseok.
-Öcsém - csóválta Yoongi a fejét.
Én egyszerűen meg sem tudtam szólalni, csak bámultam magam elé, és gyönyörködtem az impozáns épületben. Aztán meg azon gondolkodtam, hogy honnan tudok én olyan szavakat, hogy "impozáns"? Ez Namjoon hibája.
-Na, gyertek, menjünk be - indult meg Minseo, mi meg még mindig lesokkolódva követtük.
Az előtérbe lépve aztán mind kínosan feszengeni kezdtünk, tekintve, hogy egyikünk sem volt hozzászokva ehhez a fenszi környezethez.
-Te, fogadjunk, hogy itt még a budi is aranyból van - suttogta a fülembe Yoongi, mire csak annyit tudtam mondani, hogy "remélem nem". Még a végén aranyeret kapok, ha ráülök.
Jimin vezetésével mind a recepcióhoz vonultunk, ahol egy fiatalember széles mosollyal fogadott minket. Kétlem, hogy nekünk örült volna ennyire.
-Üdvözlöm Önöket a Grand Hyatt Jeju Hotelben - vigyorgott.
-Hello - intett Yoongi, de Hoseok bokán rúgta. - Azaz, szép jó napot - korrigált.
-Foglalásunk van Park Yung Hee néven - mondta Jimin, engem meg már az anyja neve hallatáán is kirázott a hideg. A srác pötyögött valamit, majd elkezdett beszélni valamiről, amire nem figyeltem, végül megkaptuk a szobakártyákat, és már elindultunk volna, amikor megjelent mellettünk pár fiatalember, akik azért jöttek, hogy a csomagjainkat cipeljék.
-Én ugyan oda nem adom - háborgott Yoongi. - Férfi vagyok, magam is tudom cipelni a bőröndöt - húzta ki magát, de mikor el akart indulni, a bőröndje egy centit nem mozdult el a kiindulási helyéről.
-Ugyan, Yoongi, most az egyszer hagyd nekik, majd legközelebb cipelheted te - nézett rá Minseo kedvesen.
-Jól van - forgatta a szemeit, majd hagyta, hogy az egyik srác mindenfajta különösebb megerőltetés nélkül elvigye a csomagját. - Huh - nézett utána hitetlenül.
-Jobb ez így - bólogatott Hoseok. - Emlékszel, hogy a múltkor is hogy meghúztad a derekad, mikor a kávéfőzőt cipelted?
-Nem húztam meg a derekam! - vicsorgott rá Yoongi, mi meg nagyon jól szórakoztunk a nyomorán. - Csak véletlenül pont azután kezdett fájni!
-Jól van - karolta át Hoseok, mi meg röhögve indultunk el a lift felé.
Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, Jimin szétosztotta a kártyákat.
-Az ötödik emelet tizennégyes - nyomta Hoseok kezébe -, a tizenhetes - adta Namjoonnak -, és nekünk a huszonegyes - nyomta Minseo kezébe a sajátjukat.
-Nem egymás mellett vannak? - kérdezte Namjoon döbbenten.
-Sajnos nem. Csak így volt hely - vonta meg a vállát tehetetlenül.
-Ugyan, nem kell sajnálkozni. Nélküled valószínűleg csak akkor jutunk el egy ilyen helyre, ha eladjuk minimum tíz belső szervünket - közöltem, a többiek meg bólogatva egyetértettek.
-Annyira nem érzem magam idevalónak - töprengett Hoseok.
-Ezt hogy érted? - kérdezte Yoongi, miközben a lift tükrében próbálta kiszedni a fogába ragadt kaját. Ezen mind nagyon jól szórakoztunk, aztán a lift megállt az ötödiken, mi meg libasorban kiszálltunk.
-Te jó ég - nézett végig Namjoon a folyosón.
-Ja. Ezen a helyen egy küszöb is többet ér, mint az egész életem - bólogatott Yoongi.
-Na, menjünk, pakoljunk le, aztán találkozzunk a mi szobánkban fél óra múlva - indult el Jimin, mi meg fejrázva követtük, és nagyon vigyáztunk, hogy még véletlenül se érjünk hozzá semmihez, nehogy tönkretegyük, mert akkor tuti egész életünkben a kifizetéséért kell majd dolgoznunk. És valószínűleg még a halálunk után is.
Referencia kép a szállodáról:
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
