Jineális életem

7.

Az érzelmi túlterheltségnek annyi előnye van, hogy az orvos folyamatos pihenésre és nyugodt környezetbe "kényszeríti" az embert, úgyhogy az elmúlt egy hétben mást sem csináltam, csak az ágyamban feküdtem, Partvissal, vagy nélküle, tekintettel arra, hogy milyen kedvében volt. Mert egyszer például beleharapott a fülembe. Akkor kábé egy órán keresztül haragudtam rá, de olyan szépen nézett, hogy nem tudtam neki ellenállni. Csak azután, hogy megpróbálta beledugni a mancsát az orromba. Onnantól kezdve, egy napig nem jöhetett be a szobámba, Jimin kitiltotta. Apropó, Jimin. Szinte mindent megtett értem, hogy jóvátegye azt, hogy elveszi a barátnőjét. Jó, ez elég abszurdan hangzik, mert a barátnője egy egészen kedves lány....Jézusom, miket beszélek! Tényleg megárthatott az a  cukros káposzta. Ja, és ott van a Yoongi eset is. Amiről nem beszélek. Csak remélni merem, hogy ő sem. A mai napig nem tudom, mi ütött belém, mert ha nem a cukros káposzta, akkor mégis mi? De mindegyis. Szimplán csak el akarom felejteni a történteket.

Időközben egyébként a fürdőt is felújították. Jól mutat ott az a homokszín csempe. Olyan szép fényes, hogy minden reggel megcsodálhatom benne a gyönyörűséges arcomat.

Aznap is megtettem. Már jó tíz perce bent voltam és ide-oda kapkodtam a fejem a tükör és a csempe között, amikor Jiminék szobájából halk sutyorgást hallottam. A fürdő a két szoba közé van építve és a falak elég vékonyak - volt szerencsém tapasztalni, KHM - gondoltam hallgatózok kicsit. Az sosem árt.
Na jó, talán.

Jimin: Mikor mondjuk meg neki?

A barátnő: A történtek után nem lenne szerencsés előhozakodni vele.

Jimin: De akkor mégis mikor? Értem én, hogy a barátom meg minden, de szükségem van arra is, hogy csak veled éljek. Kettesben.

A barátnő: Tudom. Ugyanígy érzek.

Jimin: Basszus, nem tudom, mit tegyek. A legjobb barátom, nem dobhatom csak úgy ki.

A barátnő: De nem azt mondtad, hogy lenne hová mennie?

Jimin: De. Hoseok albérletében van kiadó szoba.

A barátnő: Na látod, mégcsak nem is kerülne az utcára. És mi lenne, ha kifizetnénk az első havi lakbérét? Te is nyugodtabb szívvel engednéd el.

Jimin: Igazad lehet.

Cupp-cupp, blah. Mellesleg nem vagyok hülye. Tudtam, hogy rólam beszélnek. És nem esett valami jól. Sőt, fájt. De így legalább fel tudok készülni arra, hogy Jimin egy szép napon majd a képembe mondja, hogy "bocsi, de a barátnőmmel/feleségemmel (pfuj) akarok együtt élni és ő fontosabb nekem, mint te, a legjobb barátom, akit kiskorom óta ismerek és együtt dobáltuk rohadt almával az öreg néniket, na szóval nem kellesz, mert a lány, aki lefekszik velem, sokkal fontosabb". De hát miket beszélek? Erre nem lehet kellőképpen felkészülni. A legjobb barátom....ki akar dobni. Jobb, ha beletörődök.
A csempéből most egy szomorú Jin tekintett vissza rám.

A délután további részében csak az ágyamban heverésztem és próbáltam elkerülni a szívtelenül kidobni készülő lakótársamat. De Jimin persze bejött hozzám, mert lelkiismeretesen ápolt.

-Mi újság? - ült le az ágyam szélére széles vigyorral az arcán. A képmutató dögje. De azért szeretem.

-Hm-hm - hümmögtem.

-Ez minden? - bökött oldalba játékosan.

-Jimin, nem szeretnél mondani nekem valamit? - néztem rá amolyan, "lebuktál" tekintettel.

Jimin arca elkomorult és gondterhelten nézett rám.

-Mennyit tudsz? - kérdezte végül.

-Éppen eleget.