Jineális életem

35.

Miután látszólagos nyugalomban, de legbelül valójában heves indulatokkal viaskodva, elfogyasztottam a csokistejemet, és Namjoon a megcsalós koktélját, visszasétáltunk a kocsihoz, ahol Jimin az üvegre tapadva várta, hogy beszálljunk és elmeséljünk neki mindent.

-Na? Milyen? - kérdezte, ide-oda ficánkolva az ülésen.

-Irritáló - válaszoltam, miközben becsatoltam az övemet.

-Szerintem aranyos volt - mondta Namjoon ártatlanul.

-Igazán? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Akkor vedd el őt.

-Ugyan kérlek, abban semmi izgalmas nem lenne - legyintett, miközben beindította a motort.

-Ezt mégis mire véljem? - fontam össze a karjaimat magam előtt.

-Eléggé basic személyiségnek tűnt. Benned megvan az a bizonyos tűz - kacsintott rám, bár inkább pislogásnak tűnt, mert Namjoonnak nem erőssége a kacsintás.

-Adok én neked olyan tüzet, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele - hadartam, és nem is tűnt fel, hogy miket beszélek, míg Jimin röhögni nem kezdett a hátsó ülésen.

-Namjoon, azt hiszem - röhögött a hasát fogva -, Jinnél betelt a cérna és elszakadt a pohár.

-Szerintem meg jobb ma egy veréb, mint hét legyet egy csapásra - bólintott Namjoon, én meg csak ültem ott, összeráncolt szemöldökkel és komolyan fogalmam sem volt, hogy mi a fene történik, és hogy ez a mi a fene miért mindig velem történik. ÉN NEM ERRE VÁLLALKOZTAM, MIKOR A VILÁGRA JÖTTEM!!!

-Jó, persze, egyszer mondok valamit rosszul, máris máglyára velem... - fintorogtam.

-Naa, csak poén - bökött oldalba Namjoon a könyökével.

-Igen, Jin. Csak poén. Különben is tudod, hogy ajándék lónak még a vén kecske is megnyalja a sót - mondta, majd vállon veregetett, mint aki jól végezte a dolgát, én meg duzzogva fordultam az ablak felé.

-Egész nap ezt fogjátok csinálni, nemde? - fújtattam.

-Nem - tagadta Namjoon.

-De - vallotta be Jimin.

-Remek - fintorogtam. - Tudjátok mit? Elmegyek gyalog - nyúltam az ajtó felé eltökélten.

-Naaa, most miért kell így megsértődni? - kérdezte Jimin lebiggyesztett szájjal.

-Nem sértődtem meg - hazudtam.

-De igen. Ismerlek.

-Embert barátjáról, bagoly mondja verébnek - feleltem kimérten, Jimin szemébe nézve a visszapillantón át, majd kiszálltam a kocsiból. Jimin szomorúan bámult rám, Namjoon meg kérdőn, én meg csak intettem, hogy indulhatnak. És Namjoon el is hajtott.

Én meg csak álltam ott, és álltam, és rájöttem, hogy fasznak van kedve sétálni, de már mindegy volt. Megálltam a kávézó ajtaja előtt, és bámulni kezdtem a Jimin helyére beállított fiút. Összetört egy poharat. Nem tudom azért-e, mert bámultam és megérezte, vagy csak mert egész egyszerűen béna, de utána inkább arrébb mentem.

Lassan sétáltam, próbáltam nem leizzadni a májusi melegben, de ezt persze nem én döntöm el. Aztán arra jutottam, hogy felhívom Yoongit, mert miért ne? Olyan erősen tűzött a nap, hogy alig láttam a kijelzőt, de csak sikerült rányomnom arra a hülye ikonra.

Három csengés után fel is vette. Na de...

-Halló? - szólt bele egy női hang.

-Yoongi? - szóltam vissza értetlenül, mert ha csak nem esett át egy nemváltoztató műtéten az éjszaka folyamán, akkor nagyon nem értettem, hogy mi a fene ütött Yoongiba.