Jineális életem

2.5

A reptér, hiába volt tele rohangáló emberekkel, sokkal nyugodtabb helynek hatott, mint a parkoló, ahonnan bejöttem. De sajnos csak pár másodpercig, ugyanis hamarosan bevonult mögöttem a társaságom többi, nem kívánt tagja is.

-Megvan Jungkook - hallottam Namjoon diadalittas hangját magam mögül, és szinte látni véltem azt az undorító vigyort a képén, és nem bírtam megállni, hogy ne fintorogjak.

-Örülök - motyogtam.

-Elmentem megnézni a gépet, ahogy felszáll - magyarázta Jungkook, miközben kábé vagy húsz embert taszított padlóra az irdatlan nagy táskájával.

-Na és, milyen volt? - érdeklődött Hobi kedvesen. Jó, hogy egyes embereknek nem kell tettetni, hogy kedvesek.

-Király - vigyorgott Jungkook. - Majdnem levitte a hajamat a szél. De totálisan megérte, mert most van egy tök menő képem - lelkendezett, és felmutatta a telefonját. Amin mellesleg egy elmosódott pacán kívül semmi sem látszott.

-Ja, igazán menő. Absztrakt, meg minden - dünnyögtem szemügyre véve a fehér-zöld meg akármilyen színű pacát.

Jungkook összeráncolt szemöldökkel fordította maga felé a telefonját és csalódottan bámulta a "mesterművét".

-Ezt nem hiszem el! - zsörtölődött. - Pedig annyira örültem - biggyesztette le az ajkát.

-Biztos lesz még alkalmad fotózni - veregette vállon Hobi kedvesen.

-Ja, ígérem én magam löklek majd a felszálló gép alá - tettem hozzá, mire Namjoon rosszallóan csóválta a fejét, Yoongi viszont nagyon igyekezett, hogy elfojtsa a röhögését.

-Inkább adjuk le a csomagokat - javasolta Hoseok, így mind elindultunk.

A sorban viszonylag kevesen álltak így hamar sorra kerültünk, aminek örültem, mert így végre vehettem magamnak egy szendvicset.

-Ez egész jó - motyogtam teli szájjal.

-Megkóstolhatom? - nézett rám Namjoon, aki csak egy kávét vett magának, de úgy tűnt, már megbánta.

-Jó, de csak most az egyszer - forgattam a szemem.

-Jimin üzent - szólalt meg hirtelen Yoongi.

-Mit írt? - kérdeztem gyorsan. - És miért nem nekem üzent? Ennyit jelent neki a barátságunk? Yoongi, írd meg neki, hogy megsértődtem rá!

-Azt írta - hagyott Yoongi figyelmen kívül -, hogy reméli minden oké, és rögtön írjunk, amint leszálltunk, mert akkor odajönnek elénk - olvasta fel az üzenetet.

-Mégis hogyan? Gyalog? Azt hittem nincs pénzük, meg semmi - tűnődtem, Yoongi meg egy kissé megilletődöttnek tűnt, ami nem vall rá, úgyhogy ez az egész nagyon gyanús volt.

-Öhm, a reptéren ragadtak - mondta végül.

-Tényleg - csaptam a homlokomra. Akkor mégsem olyan gyanús, mint hittem. Kár.

-Srácok - szólt hirtelen Jungkook. - Még sosem ültem repülőn. Félelmetes?

-Ja - vágtam rá. - Egy nagy fémmadár belsejében ülsz, tízezer méter magasan, és tulajdonképpen bármikor lezuhanhatsz - mondtam, mire Jungkook ijedten kapta a kezét a szája elé, a többiek meg mind csúnyán néztek rám.

-Kösz szépen - sziszegte Hobi.

-Mi van? Ez az igazság - vontam vállat.

Végül Jungkookot közös erővel kellett átrángatnunk a biztonsági ellenőrzésen, mert mindig elszaladt, amivel persze gyanút keltett, így jó alaposan megmotozták, amitől még feszültebb lett, ráadásul a gépen idegenek mellé szólt a jegye, akik nem nagyon tolerálták Jungkook kirohanásait, így a stewardessek az engedélyünkkel benyugtatózták. Így békében utazhattunk Jejura.

Kényelmesen hátradőltem az ülésemben és úgy bámultam az alattunk elsuhanó vattapamacs szerű felhőket. Ilyenkor mindig elfog a vágy, hogy beleugorjak egybe, de tudom, hogy igen hamar meghalnék, így nem teszem. Na meg hogyan kivitelezném?

-Mondd, Namjoon - néztem rá, mire felnézett a könyvből, amit olvasott. - Te beugranál értem egy felhőbe?

-Internetes felhőbe? - kérdezett vissza, én meg felvont szemöldökkel néztem rá.

-Nem - közöltem értetlenül.

-Akkor nem - válaszolt, mire még feljebb szaladt a szemöldököm. Az is lehet, hogy eltűnt a hajamban.

-Már elnézést, de mi van? - szaladt ki a számon.

-Nézd - sóhajtott. - Szeretlek, és igen, sok mindent megtennék és tettem már meg érted, de legyünk realisztikusak. Nem fogok felhőkbe ugrálni, mert egy, hogy nagyon kevés esélye van annak, hogy mondjuk ez legyen az egyetlen mód arra, hogy kiálljak érted, kettő, nem fogom magam alávetni az égből és keresztül zuhanni egy adag vízpárán. De szeretlek, és ha mondjuk arra kérnél meg, hajnalok hajnalán, hogy repüljek el veled Jejura, megtenném. És már meg is tettem - nézett rám csillogó szemekkel, én meg nem is tudtam mit mondjak hirtelen.

-Szóval nem? - kérdeztem, mire Namjoon döbbenten nézett rám, én meg képen röhögtem. - Csak vicceltem. Látnod kéne magad - vihogtam, mire Namjoon is megenyhült. - Amúgy - tettem hozzá -, én is szeretlek - hajoltam hozzá, és ráérősen megcsókoltam.

Igazából kicsit elszomorított Namjoon nemleges válasza, de hát ez van, ezt kell szeretni.

Mire a gép földet ért, Jungkook is újra feléledt, ami nem tudom, hogy jó volt-e vagy rossz, de megtörtént.

-Képzeld - lépett mellém Hoseok, miközben vártuk, hogy leszállhassunk a gépről. - Yoongi nem ugrana be értem egy felhőbe.

-Namjoon sem tenné meg - panaszoltam.

-Hihetetlen - csóválta a fejét, én meg persze egyetértettem.

-Mi történt? Hol vagyunk? - dörzsölte Jungkook a szemeit, ahogy mellénk lépett.

-Jejun - válaszolt Yoongi.

-Mi? Mégis hogyan? - kerekedtek el a szemei. - Teleportáltunk?

Valahol megértettem a zavarodottságát, hiszen ő csak annyit érzékelt, hogy A-ból B-be jutott, de hogy hogyan, arról már fogalma sem volt.

-A fémmadár repített a hátán - feleltem szűkszavúan, mire Jungkook még jobban elképedt. Egész szórakoztató volt.

Végül, örökkévalóságnak tűnő idő után lekecmeregtünk a gépről, és míg vártuk a csomagjainkat, Yoongi üzent Jiminnek.

-Még mindig nem értem, miért hoztatok ennyi cuccot - meredtem Yoongi és Hoseok temérdek bőröndjére.

-Mert felkészült utazók vagyunk - vágta rá Yoongi kapásból.

-De hát délután már megyünk is vissza - értetlenkedtem, de senki nem reagált, így megvontam a vállam.

-Mehetünk? - nézett körbe Hoseok, és miután felszedtük Jungkookot a földről, akit elhúzott a nagy táskája, elindultunk kifelé a terminálból.

És akkor ért az első sokk. Ugyanis Jimin és Minseo boldogan, fülig érő vigyorral vártak bennünket, ráadásul mindkettőjüknél volt táska, és nem úgy tűntek, mint akik nagyon rászorulnának a segítségünkre. Itt éreztem először, hogy engem bizony átvertek.

Így van, Jin. Megvezettek, mint egy szamarat....