Jineális életem

26.

Arra ébredtem, hogy április van. De komolyan. Nem viccelek, pedig annak tűnhet. Mikor ugyanis felkeltem, Namjoon ült az ágy szélén, az orrom előtt lóbálva egy naptárat.

-Mit csinálsz? - érdeklődtem a szememet dörzsölgetve, mert azért elég korán volt még az ilyenekhez délelőtt tízkor.

-Ez a te napod, Jinnie - hajolt hozzám és megcsókolt, én meg már majdnem elolvadtam a kedvességétől, amikor...

-Álljunk csak meg egy pillanatra! - löktem el magamtól a mellkasára téve a kezem. - Hiszen ma Bolondok napja van.

-Talált, süllyedt - vigyorgott rám Namjoon.

-Te most lebolondoztál engem?! - akadtam ki teljesen, de egy ici-picit nehéz volt haragudni rá, miközben folyamatosan mosolygott rám, mint a vadalma.

-Csak egy kicsit - közelítette egymáshoz a mutató-és hüvelykujját. - De most mondd, hogy nincs igazam - nevetett fel.

-Nem vagyok bolond - kértem ki magamnak. Szeretem Namjoont, nagyon, de azért ne degradáljon már le ennyire, még akkor se, ha a lelkem mélyén tudom, hogy igaza van.

-Tudom, tudom - bólogatott megadóan. - Mit szeretnél ma csinálni?

-Nagyon ügyesen terelted a témát - vetettem rá egy lesújtó pillantást, de azért mélyen belül mosolyogtam. - Egyébként nem tudom - vontam vállat. - Elmehetnénk kajálni - mondtam.

-Oké.

-Jó.

Aztán csak csendben ültünk egymással szemben.

-Akkor...Leengedsz az ágyról? - kérdeztem végül, mert már megőrjített a csend.

-Persze - csúszott arrébb.

Lekászálódtam az ágyról és Namjoont magam mögött hagyva kicsoszogtam a konyhába, ahol majdnem kitörtem a nyakam Partvisban, mert a kis dög össze-vissza kezdett tekeregni a lábaim között.

-Maradjál már nyugton! - szóltam rá, mire dühösen rám vicsorgott, én meg persze azonnal visszakozni kezdtem. - Jól van, jól van, elnézést kérek! - mondtam védekezően és megtöltöttem táppal a tálját. - Bezzeg Fűrészporral és Vizessel nincs ennyi probléma - szűrtem ki a szavakat az összeszorított fogaim közül.

Megreggeliztem és úgy gondoltam, hogy akkor ma majd jól nem csinálok semmit, csak majd este elmegyünk Namjoonnal vacsizni. Összejött ebből valami? Természetesen nem. Mondjuk a vége sokkal jobb lett, mint eredetileg gondolni mertem volna, de itt nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért nem mehet soha semmi úgy, ahogy eleve eltervezem?! Borzalom...

Reggeli után leheveredtem a kanapéra és szörfölgettem a csatornák között, de olyannyira nem történt semmi, hogy az még az én eseménytelen életemnél is unalmasabb volt, úgyhogy úgy döntöttem átugrom Jiminékhez, meg Yoongiékhoz, ha már úgyis odamegyek.

-Namjoon! - szóltam be a szobámba, ami már igazából a szobánk, mert Namjoon mindig ott alszik.

-Tessék?

-Átmegyek Jiminékhez. Jössz?

-Öhm, most nem. Van pár elintéznivalóm.

-Jó, de majd eljössz értem, hogy onnan menjünk kajálni?

-Persze.

-Jó. Majd még egyszer etesd meg az állatokat - tettem hozzá, kezemmel már a kilincsen. - Jó? - ismételtem, miután nem válaszolt.

-Aha, persze. Tökéletes.

Szerintem fogalma sem volt, miről beszélek, úgyhogy nagyot sóhajtva léptem ki az ajtón, és csak remélni mertem, hogy mikor majd hazatérek, nem állattetemek tömkelege fogad majd a lakásomban. Mert azt nem élném túl.