Jineális életem

2.

Másnap reggel kótyagos fejjel ébredtem fel az ébresztőm kellemetlen hangjára. Még így is, hogy kirúgtak, kénytelen vagyok reggel hatkor felkelni, hogy fenntartsam a látszatot, miszerint nem vagyok munkanélküli. Azt gondoltam, hogy felesleges elmondanom Jiminnek, mert először is nem akartam, hogy sajnáljon, másodszor pedig azt gondoltam, biztosan hamar találok majd valami mást, de még két hét elteltével sem adódott semmilyen lehetőség. Most pedig már feleslegesnek tartottam elmondani. Ezért hát minden reggel eljártam "munkába". De állásinterjúk helyett csak a parkba és a boltba jártam.

Lerúgtam magamról a takarót és próbáltam kiverni a fejemből az előző éjszaka - vagy hajnal - agysejtromboló, hangosabbnál is hangosabb hangjait. Brr. A hideg ráz tőlük. Jimintől és a barátnőjétől. Olyan nyálasan szerelmesek, hogy az embernek hányingere lesz tőlük. Még csak 8 hónapja lakom itt, de azt hiszem már közel állok az őrülethez.

Kiléptem a szobám ajtaján és a fürdőéhez léptem. Be akartam nyitni, de a kilincs nem engedett.

-Ezt nem hiszem el! - vertem a fejem a falba. - Jimin barátnője! Gyere ki!

-Egy pillanat, Jin! - hallatszott bentről az az idegesítően mézes-mázos hangja.

Ekkor Jimin jelent meg mellettem a semmiből. Utálom, amikor ezt csinálja. Mindig a frászt hozza rám.

-Miért nem szólítod soha a nevén? - túrt bele az amúgy is kócos hajába.

Vállat vontam és inkább dörömbölni kezdtem a fürdőszoba ajtón.

-Hihetetlen vagy! - röhögött fel Jimin. - Nem is értem mit keresel még itt, és miért nem dobtalak még ki? - csipkelődött. Ez nálunk mindennapos volt.

-Mert ez az én házam is.

-Nem hyung, ez egyedül az én házam. Te csak laksz benne, meg fizetsz azért, hogy itt lakhass. Igaz is, - vakarta meg az állát - legkésőbb jövő héten be kéne fizetned a lakbért.

Nagyot nyeltem meglepettségemben. Annyira lefoglalt a galambok és Partvis etetése, hogy teljesen elfeledkeztem a lakbérről, amit fizetnem kell.

-Persze. A lakbér. Majd jövő héten megadom. Persze - bólogattam sűrűn és még hangosabban kezdtem dörömbölni az ajtón.

A fürdőben arcot mostam és csuromvizesen, zihálva néztem farkasszemet a tükörképemmel.

-Ki kell találnom valamit - suttogtam.- A lakbér 260,000 won(kb. 67 000 FT), a számlámon mennyi is van? 500,000 won (kb. 128 000 FT). Basszus. Abból csak egy havi lakbér jön ki. Basszus.

Egy évnek tűnő félórával később kint álltam a konyhában, számban egy piritóssal és az arcomról eltüntetett kétségbeesés maradék jeleivel. Basszus.

-Jin? - hallottam meg magam mögül Jimin hangját és a piritós maradékát a számban lóbálva fordultam felé.

-Hmm? -"kérdeztem".

-Pfuj, de undorító vagy!

-Meglehet - nyeltem le az utolsó falatot és az ingujjamba töröltem a szám. Úgysem érdekelt már senkit, hogy a kockás mintázat között megbújik egy adag vajas piritós.

-Nem kéne indulnod? El fogsz késni - pillantott a karórájára.

-De, de, máris megyek - vettem erőt magamon.

-Várj! Nem akarod, hogy elvigyelek? - lépett elém Jimin széles vigyorral és gyermeki bájjal az arcán. Alig láthatóan elfintorodtam.

-Nem szükséges, megyek busszal. Nem akarok a terhedre lenni.