Jineális életem

17.

Mikor beléptem az ajtón - direkt sokáig babráltam a zárral és kulcsaimmal, hogy mindenképp feltűnő legyen az érkezésem - azt hittem Partvis majd a nyakamba ugrik, amiért újra láthat, de sajnos nem így történt. Helyette viszont Namjoon sietett elém, csillogó szemekkel, szerelmes tekintettel. Na jó, rohadtul nem így volt. Namjoon valójában a nappaliban aludt, mellkasán Partvissal, arcán egy vékony nyálcsíkkal. De még így, kiütve is ő volt a világ leghelyesebb pasija.
Felébreszteni nem akartam, szóval amilyen csendben csak tudtam, leültem a fotelbe. És mint egy eszelős, bámulni kezdtem Namjoont. A térdeimen könyökölve, kézfejemre támasztott állal ültem és csodáltam a Föld legszebb emberét (persze csak utánam), amikor is olyan bazinagyot tüsszentettem a levegőben keringő por és macskaszőr keverékének hatására, hogy azt is hallottam utána, amint a szomszédban Hoseok becsapja az ablakot, mert nyilván azt hihette, hogy valaki lövöldözik. Namjoon szemei persze rögtön kipattantak, az lett volna a csoda, ha ez nem így történik.
Egy darabig értetlenül forgolódott és alig tért magához, de aztán észrevett és szélesen elmosolyodott.

-Jin! Hát kiengedtek? - ült fel eszeveszett gyorsasággal, lelökve magáról Partvist, aki sértetten elvonult, be a szekrény alá.

Nagy örömömben (fene se tudja minek örültem) csak bólintottam Namjoon kérdésére, azonban ő ezt cseppet sem bánta.

-Örülök, hogy újra itt vagy! - vigyorgott, majd hirtelen felcsillanó szemekkel hozzátette: - Mit szólnál hozzá, ha elmennénk a vidámparkba?

Ez most egy randi? Úristen!! Elmegyünk ketten a vidámparkba, valaki csípjen meg!

-O...Oké - bólintottam meghatottan.

-Szuper! Felhívom Minseo-ékat. Megkérdeznéd Hoseokot, hogy nem akar-e jönni? - nézett rám vidáman, majd bevonult a szobájába telefonálni. Én meg csak ültem ott, azon gondolkodva, hogy mégis miért ilyen nyomorult az életem? Azt hittem végre kettesben lehetünk kicsit (mármint a lakáson kívül), erre tessék, ez a fafej rám hívja az egész rokonságát, meg a szomszédot.
Nagyot sóhajtva indultam a szomszédba, és közben leszidtam Partvist, mert esküszöm az a rohadék gúnyosan vigyorogva meredt rám. Hah!

Hoseok széles vigyorral nyitott ajtót, én meg akár egy robot daráltam el neki a mondandómat:

-Szia, Hobi! Namjoon azt kérdezi, hogy nem akarsz-e velünk jönni a vidámparkba? - Azt a szót pedig, hogy "nem" külön ki is hangsúlyoztam, hátha veszi a lapot, de nem.

-Persze, megyünk. Ez csodálatos, köszi a meghívást - mosolygott.

-Megyünk? - ráncoltam a szemöldököm.

-Igen. Itt van nálam egy nagyon aranyos kislány, Jiwoo.

-Aha, remek - bólintottam érdeklődést színlelve.

-Mikor indulunk? - kérdezte.

-Nem t'om - vontam vállat. - Majd bekopogok, mielőtt indulunk.

-Oké, akkor összeszedem a cuccokat és... - mondta, de sajnos a végét már sosem fogom megtudni, mert eljöttem.

Mikor beléptem a nappaliba, Namjoont már ott találtam a kanapén ülve.

-Na? - kérdeztem, miután nem mondott semmit.

-Jönnek - vigyorgott. - Majd ott találkozunk velük fél óra múlva. Hobi?

-Ő is jön - sóhajtottam. - Hoz magával egy kislányt.

-De jó! - csillantak fel a szemei. - Annyira szeretem a gyerekeket! Olyan fura lesz, hogy jövő héttől már nem lesznek itt - szomorodott el hirtelen.