Jineális életem

24.

-Köszönöm Yoongi, hogy újfent meghallgattál - sóhajtottam hátradőlve a rendelő kanapéján.

-Nem mintha lett volna választásom - vigyorgott rám erőltetetten.

-Igenis, hogy volt!

-Az, ha egy embert a könyökénél fogva rángatsz be valahova, azt üvöltözve, hogy "márpedig most meghallgatsz", nem választás kérdése.

-De.

-De nem.

-De igen.

-Végeztetek már? - nyitott be hirtelen Hoseok.

-Nem - ráztam a fejem.

-De igen.

-De nem.

-Most nem igazán értem, hogy mi van, de Yoongi nekünk négyre időpontunk van esküvői torta kóstolásra, téged meg Namjoon vár - nézett rám, aztán még szólt Yoonginak, hogy siessen, és becsukta maga mögött az ajtót. Karba tett kézzel fürkésztem Yoongit.

-Nem hívtál meg tortát kóstolni - jegyeztem meg "mellékesen".

-Kellett volna?

-Esetleg.

-Szerintem nem - vigyorgott rám gúnyosan. - Na, indulj meg, Namjoon már vár.

-De ahj, félek - nyögtem ki.

-Mitől? Hogy kiszeret belőled? Azon nem csodálkoznék, szörnyű vagy - csóválta a fejét. - Lassan már nekem is pszichológus kell.

-Haha - imitáltam nevetést. - Nem. Azt mondta elvisz vacsorázni, mert mondani akar valamit. És félek, hogy megint el kell mennie.

-Akkor nem hívna meg vacsorázni, csak lelépne - közölte kíméletlenül.

-Jó, ez igaz - sóhajtottam. - De akkor is úgy féleeek.

-Gondolj a fura nevű állataidra, hátha nyugtatólag hatnak az idegrendszeredre.

-Már próbáltam, de nem. Partvis mindig csúnyán néz, Fűrészpor megharapta az ujjamat, Vizes pedig trágár dolgokat tátog, mikor kopogtatok az akvárium üvegén - biggyesztettem le a számat.

-Nem csodálkozom.

Ekkor felhangzott egy erőteljes kopogás az ajtó túloldaláról. Hoseok volt.

-Na, megyek cukormérgezést kapni - indult meg Yoongi. - Ha lehet, te is indulj meg, hacsak nem akarsz részese lenni a következő beteg pszichoterápiás kezelésének - tessékelt kifelé.

Igyekeztem összeszedni magam és nagyot sóhajtva léptem ki a rendelőből. Hoseok sietve elköszönt és már el is rángatta Yoongit. Namjoon a folyosón ülve mosolyogva figyelt.

-Végeztetek mára?

-Én még nem - fintorogtam, mire Namjoon csak elnevette magát.

-Yoongi és Hobi máshogy gondolták.

-Vettem észre.

-Majd visszajössz holnap és befejezed.

-Hát Yoongi nem is ússza meg ennyivel - bólintottam határozottan, Namjoon pedig felkelt és mellém lépve megfogta a kezem, amitől nyirkos lett a tenyerem.

-Mehetünk?

-Ühüm - préseltem ki magamból.

Hiába jött haza már két hete, hiába jártunk azóta, a közelében még mindig egy ötéves kislányként viselkedtem. Annyi különbséggel, hogy én nem pisiltem össze magam izgalmamban. Csak majdnem.
Sosem jártam még komolyan senkivel. Na jó, nem-komolyan sem. Úgyhogy nekem ez teljesen új volt. Ezért is kellett újra Yoongihoz járnom, hogy kibeszéljem magamból a dolgaimat, bár Yoongi állandóan a telefonján játszott, miközben beszéltem.
És tegnap Namjoon közölte, hogy másnap (vagyis ma) elvisz vacsorázni, én meg ettől teljesen bepánikoltam.