Jineális életem

2.11

Az a jó abban, ha az ember kimagasló gyakorisággal ájul el, hogy ő is és a környezete is hozzászokik. Éppen ezért nem csináltak a többiek nagy ügyet az (újabb) ájulásomból és intézték el annyival, hogy bevonszoltak egy kisebb akármilyen bokor alá, ahol aztán állításuk szerint, 10 perccel később magamhoz tértem. Yoongi, Minseo és Namjoon a bokor melletti padon ültek, karbatett kézzel és kifejezéstelenül meredve maguk elé.

-Hello - ültem fel, leporolva a karomra ragadt leveleket.

-Ááá - sikított fel Namjoon, mire a mellette ülő Minseo egy az egyben tüdőn vágta.

-Mindannyiunk nevében köszönöm - sóhajtott Yoongi fáradtan, letörölve az izzadságot a homlokáról.

-Örülünk, hogy magadhoz tértél - nézett rám Minseo a napszemüvege mögül, enyhén pszichopata mosollyal.

-Na, ezt nem köszönöm mindannyiunk nevében - csóválta Yoongi a fejét, mire izzadságcseppek garmadája kezdett szanaszét röpködni a levegőben, de olyan meleg volt, hogy még a földet érés előtt elpárologtak a levegőben.

-Hol vannak a többiek? - kérdeztem körbenézve, de szó szerint senkit sem láttam a környéken. Nyilván másoknak nem ment el az esze, és nincsenek park túrán 60 fokban.

-Híresség-lesen - mondta Minseo, mire nekem leesett, hogy mi is történt, mielőtt kifeküdtem volna.

-Óóó. És hogy megy nekik? - érdeklődtem.

-Menj és nézd meg - vont vállat Minseo.

-Hát jó - keltem fel a földről, majd Namjoonra nézve megkérdeztem: - Nem akarsz elkísérni?

-A legkisebb mértékben sem - válaszolta Yoongi.

-Nem is téged kérdeztelek - förmedtem rá. - És ennyire azért nem vagyok kancsal.

-Bocsi, de...teljesen megőrülnek, ha Kim Taehyungról van szó - rázta a fejét Namjoon bűnbánó arckifejezéssel.

-Jó, akkor megyek egyedül - legyintettem, és el is indultam, bár tudnám hová.

-Másik irány - szólt utánam Minseo miután tettem öt lépést.

-Kösz - intettem elhaladva mellettük, immáron a feltételezhetően helyes irányba.

Az egyik bokor mellett (tényleg tök ugyanolyan az összes) elfordultam jobbra, és akkor megláttam az elkerített területet a stábbal meg a kamerákkal, azonban Jimint, Hoseokot és Jungkookot sehol sem láttam. Kétkedve, felvont szemöldökkel tettem pár lépést előre, mire hirtelen az egyik tök ugyanolyan bokorból, mint amilyen a többi, kinyúlt egy kéz és megragadta a bokámat. Sajnos sikítani sem volt időm, mert egy másik kéz meg befogta a számat, és egyenesen berángattak a bokorba. Ezernyi gondolat cikázott át az agyamon. Például: hogyan fogják megtalálni a holttestemet, ha minden bokor ugyanúgy néz ki? Miért néz ki minden bokor ugyanúgy? Vagy lehet, hogy csak bokor-tévesztő volnék? Jézusom, mi van, ha igen?!

Szerencsére azonban nem kellett tovább gondolkodnom ezen, mivel a bokrok árnyékában megláttam a három jómadarat, ahol mondjuk igencsak szűkösen fértek el, köszönhetően Jungkook bazinagy táskájának ugyebár.

-Ti meg mi a jó istent csináltok itt? - kérdeztem normális hangsúllyal, mire egyszerre hárman pisszegtek le, nyálfoszlányokkal záporozva. Fergeteges.

-Próbáljuk kilesni Taehyungot - suttogta Jimin, annyira halkan, hogy valójában inkább minősült tátogásnak.

-Amikor a stáb meglátott, megkértek, hogy távozzunk, de mi nem távoztunk - magyarázta Hoseok a fejét rázva, szintén alig hallhatóan. - Úgyhogy most itt kell bújkálnunk.