Jineális életem

22.

Alig két órával később, este hatkor, toporogva álltam Jiminék bejárati ajtajában, és egyáltalán nem voltam jó kedvemben. Yoongi is jött velem, hiszen ő még mindig itt lakik, de egész úton nem szóltunk egymáshoz. Aztán elköszönt, és hazament, én meg ott álltam az ajtó előtt és próbáltam magam rávenni, hogy bekopogjak. Mélyet sóhajtottam, és kétszer odavertem az öklöm az ajtóhoz. Talán így akartam levezetni a feszültséget, vagy tudomisén.
Alig két másodperc múlva nyílt is az ajtó, mintha Jimin felesége csak arra várt volna, hogy beengedhessen.

-Szia - köszönt, de most egyáltalán nem tűnt jókedvűnek, nem is mosolygott, pedig eddig bármikor láttam, mindig ott virított az az idegesítő mosoly az arcán, levakarhatatlanul. Hát, mégsem volt az.

-Szia - léptem be, és kérdés nélkül a nappaliba sétáltam, ahol lerogytam a kanapéra. A feleség szó nélkül utánam jött, és összehúzva magán a köntösét ült le mellém.

-Minden...oké veled? - érdeklődött rekedten, fél kezével hanyagul a hajába túrva.

-Hát hogyne - fintorodtam el. Az utóbbi időben annyit ismételgettem ezt, hogy már tényleg elhittem, hogy minden "oké".

-Nem is tudom, hol kezdjem - nézett rám.

-Én meg végképp nem tudhatom - ráztam meg a fejem.

-Na jó - állt fel. - Hozok egy pohár vizet. Kérsz valamit?

-Nyugtatót - vágtam rá.

-Azzal sajnos nem szolgálhatok - nézett rám keserű mosollyal.

-Akkor semmit. - Bólintott, majd egy perc múlva nagyokat kortyolva a vízből ült vissza mellém.

-Neked sejtésed sincs Namjoon munkájáról, igaz? - emelte rám a tekintetét, mire megráztam a fejem. - Nos, a bátyám a kormánynak dolgozik - bökte ki, mire elkerekedett szemekkel bámultam rá, és elkezdtem fuldokolni. Egyszer tényleg ebben fogok meghalni. Szó nélkül felém nyújtotta a poharát, én meg kérdés nélkül beleittam. Akkor az sem érdekelt, hogy az övé.

-Ez mit jelent pontosan? - kérdeztem, visszaadva a poharat.

-Ez azt jelenti, hogy hívhatják bármikor, mennie kell, kérdés nélkül. Sokszor szólítja a kötelesség. Több megbízója is van, általában fejesek a rendőrségnél - mondta.

-Mégis mit dolgozik? - kérdeztem, és igyekeztem befogadni az információkat.

-Hacker - mondta ki.

-Dehát az illegális! - csattantam fel. - Egy bűnözővel élek együtt?! - akadtam ki, mire A feleség nyugtatólag a vállamra tette a kezét. Annyira elszörnyedtem, hogy elmozdulni sem volt lélekjelenlétem.

-A kormánynak csinálja - magyarázta. - Bűnszervezetek adatbázisait töri fel, segít megállítani a bűnözést. Ilyen esetben ez elfogadható. Csak hát...teljes diszkréció övezi, hadititkok, minden szar - mondta, én pedig rájöttem, hogy soha nem hallottam még csúnyán beszélni.

-Tehát akkor ez így rendben van? - néztem rá teljesen ledöbbenve, sokkos állapotban.

-A rendben azért túlzás - mondta gúnyosan. - Az, hogy bármikor hívhatják, és nem ellenkezhet, az azért túlmegy a "rendben" kategórián. Húsz éves kora óta csinálja, apa szervezte be, mert ő is a rendőrségen dolgozik. Kivételes tehetség, de azért úgy élni, hogy sosem tudhatod, mikor megy el, és arra várni, hogy visszajöjjön, ami lehet akár több év is, az rohadtul idegörlő. Nem is az a probléma, hogy elmegy, hanem az, hogy nem létesíthet semmilyen kapcsolatot senkivel a csapat tagjain kívül, akikkel dolgozik. Az, hogy több hónapon, vagy éven át nem beszélhetek a bátyámmal, kikészít - mondta, és már erősen könnyezett, és bevallom, én is közel álltam hozzá. - Apa sem gondolta, hogy ez ilyen lesz, az ő idejében még máshogy működtek a dolgok. Az utóbbi idő jó volt, otthonról dolgozhatott, velünk volt, de anno az esküvőmre is emiatt a szar miatt nem tudott eljönni - itt erőteljesen megtörölte a szemét, és kifújta az orrát. - Én értem, hogy nincs más lehetősége, mert ha nem a kormánynak dolgozna, akkor az illegális lenne, és ezt szereti csinálni, mert jó benne, csak...csak szörnyen nehéz - szipogta. - Márciusban születik a kicsi - simította meg a hasát. - Azt akarom, hogy akkor már itt legyen - nézett dacosan a szemembe, mintha csak rajtam múlna az egész.