Jineális életem

8.

A Jiminnel való öltönyvásárlás nem tartott volna tovább tíz percnél, ha nem vagyok kritikus kedvemben és nem fikáztam volna minden öltönyt, amit csak felpróbált.

-Jin, számoltam és pont most öltöztem át tizenhetedszer! Nem bírom tovább! - fakadt ki Jimin negyvénkét perccel és huszonkét másodperccel az érkezésünk után. Nem csak ő számol.

-Csak még ezt az egyet! - kérleltem.

-Oké - forgatta a szemeit. - De ne sértődj meg, ha azt mondom, ez is pontosan ugyanúgy néz ki, mint az előző tizenhat!

-Nem sértődöm meg azért, mert neked nincs érzéked a divathoz! - fintorogtam.

-Köszönöm! - vigyorodott el, franc se tudja, min. (Yoongi....XD, bocsi, csak pont odaillett- sorry)

-Na, hadd nézzelek! - mutattam az ujjammal, hogy forduljon körbe.

-Ez jó lesz végre?

-Tökéletes - bólintottam. - Akkor csináljunk egy szelf- Jimin mi a jó istennek öltöztél át?!

-Mert már befejeztük. És hiányzott a kék pólóm.

-De akartam veled egy öltönyös szelfit! - nyafogtam. - Legalább a zakót vedd vissza! Na, lécci!

-Jó.

-Kész is. Most miért kellett hisztizned?

-Nem is hisztiztem. Muti a képet!

-Tessék - nyújtottam felé a telefonom.

-Jin. Itt alig látszik belőlem és a zakómból valami! A nagy fejed kitakar!

-Kikérem magamnak! Nekem teljesen arányos a fejem!

-Mihez képest? - kérdezte, miközben a kasszához sétált, kezében az öltönyével, ami, bevallom, tényleg ugyanolyan volt, mint az előző tizenhat. Sőt. Az utolsó három már ugyanaz volt. Szeretem szivatni Jimint. Erősíti a barátságunkat.

-A testemhez képest! Pfff!

-Haha! Tényleg, neked van öltönyöd, hyung?

-Mégis minek nézel te engem? Egy öltönytelen csavargónak?

-Csak kérdeztem, na! - vigyorgott, miközben kifizette az - egyébként elég drága - öltönyt.

Kiléptünk az üzletből, és egyszerre a pláza nyüzsgő forgatagában találtuk magunkat. Nem igazán kedvelem a tömeget, a figyelmet viszont igen, amit pedig általában a tömeg szolgáltat, úgyhogy általában elgondolkodom az épelméjűségemen, de nem megyek vele sokra.

-Eszünk egy fagyit? - bökött oldalba Jimin.

-Laktózérzékeny vagyok - motyogtam elbambulva.

-Nem is vagy az - mondta Jimin.

-Tudom.

-Akkor meg miért mondtad?

-Nem tudom. Talán, hogy ne laposodjon el a beszélgetés.

-Aha - méregetett Jimin furán. - Akkor? Igen vagy nem?

-Vagy - mondtam még mindig a tömeget fürkészve.

-Mi van veled? Mit nézel? - követte Jimin az egyébként semmibe révedő tekintetem. - Miért bámulod a mozgólépcsőt? Szeretnél lépcsőzni? Tudom, hogy szeretsz, nekem megmondhatod, ha oda akarsz menni! Na, hallod? Akarsz lépcs....

De mielőtt befejezhette volna, a szájára tapasztottam a kezem és megfordítva elrángattam a fagyis felé. Jimin és a fagyit árusító bajszos, menzás nénire hasonlító "hölgy" is döbbenten meredtek rám.