Jineális életem

34.

-Még egyszer mondom Jimin, hogy nem - sóhajtottam nagyot a telefonba, és tovább kevergettem a kávémat, amire igencsak nagy szükségem volt, ha már Jimin korán reggel 11 órakor akart mindenáron zaklatni.

-De ahj, senki sem mondja meg - nyökögte a telefonba valami fura, irritáló fejhangon, ami miatt el kellett tartanom a készüléket a fülemtől, mert élesen besípolt. Csodálatos péntek délelőtt, ah.

-Így jártál - mondtam, remélve, hogy ezzel lezárhatom a témát, de sajnos nem jött be a remek tervem. Pedig olyan jól kidolgoztam. Kerek 5 másodperc alatt.

-Mi lenne, ha segítenél kideríteni? - csillantak fel a szemei. Mármint ezt így telefonon keresztül nem láttam és/vagy hallottam, de simán el tudtam képzelni.

-Mi lenne, ha nem? - vetettem fel frappánsan.

-Hyuuung - visította a telefonba, olyan hangosan, hogy azt hiszem az utcánkban bekapcsolt egy kocsi riasztó. Biztos azt hitte vetélytársra lelt. De ki kell ábrándítanom, mert ezt a kört Jimin nyerte.

-Kérd meg a feleséged. MInek vetted el, ha még erre sem jó? - akadékoskodtam, tovább kevergetve a kávémat. Olyan sokat kevergettem, hogy félő volt a kanál szépen lassan felszívja majd, ha nem kezdem el inni. Bármi megtörténhet, én már semmin nem lepődöm meg.

-Nincs itt. Elment Joonie-val a szüleihez. Csak vasárnap jön haza - motyogta.

-Na tessék. Máris elhagyott. Vitte a gyereket is - mondtam összeráncolt szemöldökkel. - És a beceneve Seokie - tettem hozzá kíméletlenül.

-Nem hagyott el, csak most nincs itt - csattant fel Jimin. Kezdtem felidegesíteni. A kedvenc játékom. Bár félek, hogy egyszer majd elharapódznak a dolgok és megöl. De ezen ráérek később is aggódni.

-Jóóóóó - adtam fel. - Vihetem a lelkitársam? - kérdeztem még meg.

-Csakhogy tisztázzuk - kezdte Jimin. - Partvisról, vagy Namjoonról beszélsz? - Hazudnék, ha azt mondanám alaptalan volt a kérdése...

-Fűrészpor és Vizes már említésre sem méltó? - kérdeztem, az állataim nevében is megsértődve. Azért hát már na.

-De, de hogyne - hadarta. - Szóval?

-Namjoonról beszéltem - feleltem sóhajtva. - Bár szoros a verseny.

Ekkor, mintha csak meghallották volna, Partvis és Namjoon egyszerre jelentek meg a konyhaajtóban, és esküszöm, hogy mindkettejük arcán valami érdekes, megmagyarázhatatlan kifejezés ült, ami bármit jelenthetett. Akármit. Vagy azt, hogy képesek lennének helyben meggyilkolni, vagy azt, hogy nagyon örülnek nekem. Valahogy nem érzem úgy, hogy utóbbi lenne az. Hm.

-Hello - néztem a macskámra/vőlegényemre kissé félve, ám mégis érdeklődve.

-Szia - köszönt vissza Namjoon. Úgy viselkedtünk, mint akik aznap még nem is találkoztak. Pedig ebben a lakásban az igencsak nehéz mutatvány volna.

-Miaú - ezt Partvis mondta. És őszintén, ez akár egy egyszerű "hello" is lehetett, de volt a tekintetében valami gyilkos elszántság, ami leginkább azt sugallta, hogy "még nem végeztünk". Majd felemelt farokkal elsétált. És őszintén, jobb is volt ez így.

-Mi történik? - vonta fel Namjoon a szemöldökét.

-Eljössz velem Jiminhez kideríteni valamit? - kérdeztem, miközben a telefon másik végén Jimin szüntelen fújtatását hallgattam.

-Kideríteni mit?

-Nem t'om - vontam vállat. - Folyamatosan azt hajtogatja, hogy senki sem tudja, és ki kell deríteni, de azt nem mondja meg mit - szóltam indulatosan félig Namjoonhoz, félig a telefonba szuszogó Jiminhez.