Jineális életem

2.8

A szoba, amit kaptunk, konkrétan nagyobb volt a lakásunknál. És valószínűleg sokkal értékesebb is. Mondtam is Namjoonnak, hogy kurvára okosan közlekedjen, mert különben megkeserüli. Erre nekiment a falnak, mert elvileg "nem látta".

-Még egy ilyen, és én magam hajítalak ki az ablakon - förmedtem rá összeráncolt szemöldökkel, majd úgy ültem le az ágyra, hogy szinte csak lebegtem felette, mert nem mertem hozzáérni a takaróhoz.

-Azért leülhetek a kanapéra? - kérdezte Namjoon bűnbánó arckifejezéssel, a sarokban álló bútordarabra pislogva.

-Jó, legyen - sóhajtottam. - De próbálj ne hozzáérni!

Namjoon kicsiket lépve, már-már lábujjhegyen tipegve közelítette meg az ülőalkalmatosságot, és aztán idétlenül forgolódni kezdett, gondolom, hogy kitalálja hogyan üljön le rá úgy, hogy tulajdonképpen nem ül le rá.

-Ülj már le, az istenért! - förmedtem rá, mire ijedten lehuppant. - Na - bólintottam némileg elégedetten.

-Kíváncsi vagyok, a többiek is ilyen óvatosak-e! - tűnődött Namjoon fennhangon, ami némileg kizökkentett, így jobban hozzáértem az ágyneműhöz, mint terveztem. Fenébe.

-Jobban tennék, ha azok lennének - feleltem nem túl kedvesen.

-Azért a csomagjaimat kipakolhatom? - nézett rám félve, mire nagylelkűen bólintottam. Aztán eszembe jutott.

-Basszameg, én nem is hoztam szinte semmit, azt hittem, este már hazamegyünk!

-Nyugalom, nálam vannak cuccaid, és megkértem Hobit is, hogy pakoljon pluszba, hogy legyen neked is - magyarázta, miközben kicipzározta a táskáját, és elkezdte kirámolni belőle az alsógatyáit. Mikor az egyik az üvegasztalra repült, fájdalmasan felszisszentem.

-Most azt mondod, hogy más ruháit kell felvennem? - vontam fel a szemöldököm.

-Hááát, ha csak nem akarsz meztelenül járkálni...mondjuk én nem bánnám, de más lehet, hogy igen - mondta, miközben lehajította a ruháit az ágyra.

-Nem pakolhatnál egy kicsit....hogy is mondjam...kevésbé DISZNÓ MÓDRA!? - üvöltöttem rá, mire kirepült a kezéből a maradék alsógatya, és egyenesen a fejemen landolt.

-Upsz - húzta be a nyakát ijedten, mire én csak nagyot sóhajtva megráztam a fejem - lerepítve róla ezzel a fehérnemű kupacot -, és a maradék méltóságomat próbálva megőrizni elindultam kifelé a szobából. - Most hová mész?

-Innen el - mondtam drámaian, hátra sem nézve, és szívesen becsaptam volna magam után az ajtót, de nem tehettem, mert féltem, hogy lepotyog a vakolat vagy tudom is én. Úgyhogy szép csendben behúztam magam után, és elindultam Yoongiék szobája felé.

Az ajtajuk előtt megálltam hallgatózni, mert baromira nem akartam rájuk nyitni ki tudja miféle tevékenységeik végzése közepette, úgyhogy csak álltam ott pár percig, ajtóra tapasztott füllel. Egy idős házaspár haladt el mellettem, és én kedvesen rájuk vigyorogtam, de ők valamiért gyorsabbra fogták a tempót, és szinte szaladni kezdtek, már amennyire az ízületeik engedték, gondolom. Na mindegy.

Amúgy semmi különöset nem hallottam, úgyhogy végül bekopogtam.

-Ki az? - hallottam Yoongi hangját.

-Én - feleltem.

-Én? - kérdezett vissza.

-Nem te, én!

-Jin, kérlek ne folytasd, és csak gyere be, jó? - sóhajtott nagyot.

Óvatosan kinyitottam az ajtót, és beléptem a fenszi szobába. Az övék is ugyanolyan volt, mint a mienk, azzal a különbséggel, hogy ők már teljesen belakták, és mindenfelé szanaszét hevertek a ruháik. Ha Namjoon ezt meri tenni...

-Hoseok? - néztem körbe a szobában, mintha csak arra várnék, hogy egy ruhakupac alól hirtelen előugrik Hobi, megijeszt, én beverem a fejem a csillárba és meghalok, de előtte kifizettetik velem a csillárt.

-A fürdőben - biccentett Yoongi az ajtó felé. Mondjuk ez egyébként logikusabbnak tűnt, mint az én gondolatmenetem. Hiszen hogy tudna egy halott ember kifizetni egy csillárt? Remélem sehogy...

-Aha. Ti tudjátok, hogy mi a program? Mert az oké, hogy eddig titkolóztatok, de most már igazán beavathatnátok - duzzogtam.

-Ezt mi sem tudjuk. Jimin meglepetésnek szánt mindent - mondta Yoongi, mire elhúztam a számat.

-Remek - dünnyögtem, majd megakadt a szemem egy kockás ingen, ami az ágyon hevert. - Ez Hoseoké? - mutattam rá.

-Ja - közölte Yoongi oda sem nézve.

-Elviszem - mondtam, majd felkaptam és elindultam kifelé. - Jiminéknél leszek - szóltam még hátra.

-Felőlem - felelte Yoongi közömbösen.

Immáron az inget szorongatva indultam el Jiminékhez, ahol aztán megint hallgatóznom kellett, szerencsére ezúttal idős házaspár nélkül.

Éppen bekopogtam volna, amikor kinyílt az ajtó és Minseo állt velem szemben a füléhez szorítva a telefont.

-Hello - tátogta felém, majd intett, hogy menjek csak be. Be is mentem, ő meg becsapta mögöttem az ajtót. Fájdalmasan behúztam a nyakam a zajra és rájöttem, hogy senkit kurvára nem érdekel, hogy rongálnak-e egy milliós szállodában, csak engem.

-Vele mi van? Idegesnek tűnik - fordultam Jiminhez, aki az ágyon feküdt, mint egy kilapult tengericsillag.

-Anyámmal beszél - mondta.

-Ja, akkor már értem - bólintottam.

-Mizu? - bámult rám nagyokat pislogva. - Miért van nálad az az ing?

-Most loptam. Jó, nem? - mutattam fel neki a kék-rózsaszín kockás inget.

-De, nagyon jó.

-Azt akartam kérdezni, hogy mit fogunk csinálni ma? - csaptam a lecsóba. Persze csak képletesen, hiszen ha igazi lecsóba csapnék, összekennék mindent és ki kéne fizetnem.

-Majd megtudod, ha ott leszünk - nézett rám gúnyosan vigyorogva.

-De ahj, már! - toporzékoltam. Persze csak óvatosan.

-Húsz perc múlva indulunk, legyél kész - kacsintott, én meg fújtatva visszaindultam a szobámhoz.

Mikor beléptem, ott találtam Namjoont a földön ülve, ruhákkal borítva.

-Jin? Te vagy? - kapta fel a fejét, amin vagy tíz póló lógott, így szart sem látott.

-Nem - feleltem magas, vékony hangon, majd megfordultam és a folyosón vettem pár mély levegőt. Nem volt elég.