Erőknek ereje iskolája

4. fejezet

Szeptember 2. Kedd

8 körül keltem föl fáradtan, amikor már nem volt otthon senki. Egy hétig nem megyek iskolába. Hát ez egy unalmas hét lesz. Mindenki más tanult, ismerkedett a tanáraival, én meg itthon semmittevéssel töltöm az időm. Elkészítettem a reggelim és ránéztem a netre. Lilkó írt.

"Jó reggelt álomszuszék😁" ez állt az üzenetbe és fogalmam se volt mit reagáljak. Nekik már órájuk volt és ha most írok, tuti kiröhög, hogy eddig aludtam, mindegy. Én is írtam egy "Jó reggelt" üzenetet, majd eltettem a telefonom és elvittem a mosogatnivalót. Olyan fél óra múlva csörgött a telefonom. Lili hívott és fogadtam a hívást.

-Szióka! - köszönt bele a telefonba teljesen feldobódva.

- Szia! - köszöntem vissza unott hangon.

- Baj van? - kérdezte aggódva.

- Nincs. - hazudtam, mert a hátam közepére se kívántam az itthonlétet. De sajnos átlátott rajtam.

- Na, ne csináld már.

- Csak a szokásos. - mondtam, mert tényleg mindig ilyen a hangulatom.

- Neked ez a szokásos? - kérdezte furán.

-Igen. - győzködtem.

- Sasa, én nem akarom, hogy ilyen legyél. Miért nem örülsz inkább annak, hogy járhatsz ide? - kérdezte gyanakodva.

- Már kiörömködtem magam. - dünnyögtem.

- Oké, akkor délután 2 órakor találkozzunk a Royal parkban. - ismertette tervét. - És gyere valami edző cuccban.

- Mi? Én, én nem akarok menni. - lepődtem meg nagyon.

- De, jössz és kész. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

- De én nem. - mondtam még mindig furán, mert nekem az, hogy valaki meg hívott valahova.

- Szeretném, ha kimozdulnál otthonról és nem egész nap gubbasztanál. - mondta kedvesen.

- De téged ez miért érdekel, hogy mi van velem? - kérdeztem elképedve.

- Azért, mert ezt csinálják a barátok. - mondta, majd lerakta a telefont.

Soha nem voltak barátaim, de akkor ezek szerint ez ilyen. Nem akartam csalódást okozni neki, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek a parkba. Végül is igaza van, nem árt ki mozdulnom.

Felvettem a futó ruhámat, amit már nagyon rég használtam. Régen mindig eljártam futni, de mióta ezzel az erővel élek, azóta egyszer sem mentem.

Amikor oda értem, Lilkó már bemelegített a játszótér mellett.

- Szia! - köszöntem neki viszonylag jókedvűen.

- Helóka! - lihegte. - Melegíts be! - utasított, így elkezdtem nyújtani. Pár perc múlva kisétáltunk a futópályára és elkezdtünk futni.

- Miért próbálsz felvidítani? Miért csinálod ezt? - kérdeztem.

- Jó, akkor elmagyarázom, ha nem volt érthető a telefonban. - mondta unottan. - Azért, mert a barátok ezt csinálják. Segítik a másikat, kihúzzák őket a gödörből. Együtt élnek át pillanatokat, és minden áron segítik egymást, mert erre valók a barátok. - mosolygott.

- Köszönöm. - mondtam őszintén.

- Nincs mit. - legyintett és futottunk tovább a pályán. Egyszer csak elkezdtem köhögni.

- Jól vagy? - álltunk meg hirtelen.

- Igen. - mondtam két köhögés között.

- Biztos? - kérdezte aggódva.

- Jó, talán, khm, annyira, khm, nem. - köhögtem. - Van egy khm, khm, mini oxigén, khm, generátor a táskámban. Vedd ki! - utasítottam fulladozva.

- Tessék! - nyomta a kezembe én pedig azonnal beleszívtam és abbamaradt a köhögés, de éreztem, hogy nincs minden rendben.

- Köszönöm. - mondtam, közben elég erős fekete füst távozott a számból.

- Most menj arra, jó messzire! - utasítottam elvékonyodó hangon, és akkor kifújtam azt a bent ragadt füstöt, ami a tüdőmbe volt. Szép nagy fekete gomolyag lett, de legalább megszabadultam tőle.

- Ez mi volt? - kérdezte, amikor oda értem hozzá.

- Nagyobb erő hatására füst túltermelődés. Elvileg egy idő után megszokja a szervezet, csak az elején ilyen.

- Aha. - értette meg. Akkor odajött hozzánk egy néni.

- Drágáim, ki okozta azt a gomolyagot? - kérdezte kedves hangon.

- Öhm, az a kisfiú csinálta, ilyen felhő ereje van és mivel még nem megy annyira neki, ezért nem lett tömör felhő. - hazudta Lilkó visszatartott nevetéssel.

- Ó, értem. - mondta a néni és elindult.

- Amíg ilyen a felhő, addig mérgező, kerülje el! - kiáltott utána Lilkó, belőlünk meg kitört a röhögés.

- Te bolond vagy. - mondtam nevetve.

- Valamit mondanom kellett. - nevetett ő is, és tovább sétáltunk beszélgetve.

- Honnan van az az oxigén micsodád? - érdeklődött.

- Egy tudós találta fel olyan embereknek, mint én. - magyaráztam.

- Pontosan erről akartam veled beszélni. - jutott hirtelen eszébe valami.

- Mármint? - néztem fürkésző tekintettel.

- Szóval, van egy másik olyan ember, mint te és átveszik ebbe a suliba próbaidőre, mert ha beválik neki, akkor itt marad. - közölte. Én meg elkerekedett szemmel néztem rá, nem tudtam felfogni, amit mondott.

- Tessék? - kérdeztem sokkot kapva...