Erőknek ereje iskolája

3. fejezet

- Hová megyünk? - kérdeztem újra, még elkeseredettebben. - Meg tudom magyarázni. - mondtam halkan.

- Majd az igazgatónak add elő a kis mesédet! - rivallt rám. Szóval az igazgatóhoz megyünk. Jó sok időt töltöttem ebben az iskolában. Tök jó. Csak úgy berontottunk az igazgatóhoz, aki furán nézett ránk érkezésünkkor.

- Jó napot! - motyogtam teljesen megilletődve.

- Jó napot. - köszönt vissza, majd István bára nézett magyarázatot várva.

- Ő, Smoke and Fire erővel rendelkezik. - mondta dühösen.

- Tessék? - kérdezte az igazgató kissé indulatosan.

- Jól hallotta. - motyogtam.

- Mégis mit képzel magáról? - ordította le a fejemet. Majd jöhetett a szokásos monológ, hogy más emberek életét veszélyeztette stb. Miután végzett, elkezdte tárgyalni, hogy mi legyen velem.

- Igazgató asszony. - mondtam normál hangon de nem hallotta, mert nagyon benne volt a tárgyalásban.

- Igazgató asszony! - mondtam erélyesebben és mindenki felém fordította a fejét. - Szeretnék én is beszélni, és kérem hallgassanak végig. - kértem őket.

- Jó, legyen. - vonta meg a vállát az igazgató, mert már úgy sem kerülök ki jól a történtekből.

- Rendben, szóval. - kezdtem a hosszú monológomat. - Én tudom, hogy hazudtam, és, hogy ez senkinek sem jó. Tényleg nagyon sajnálom, nem akartam ekkora felfordulást kelteni. Viszont másfél éve tudom, hogy ezzel az erővel rendelkezem. Azóta minden este csak erről olvasok, semmi másról. Tudom az összes rezzenését, mi mit jelent és, hogy hogyan kell kezelni. - hadartam, ők pedig csendben hallgattak. - Eddig egy barátom se volt soha, sehova se fogadtak be, mert ilyen vagyok. - mutattam magamra. - Szerettem volna egy esélyt adni magamnak, egy jobb és vidámabb élethez. Semmi mást nem akartam, csak ezt. Nem akartam abba a másik iskolába kerülni, ahol alig foglalkoznak velünk. Ott mindenki azt csinál, amit akar és én nem erre akarom használni az adottságaimat, hanem arra, hogy okosan, tisztességesen használjam. Azt is tudom, hogy egyáltalán nem mérgező a környezetemre, hiszen a kilélegzett levegőmben csak 0,01 százalékban van benne, ami egyáltalán nem veszélyes. Ennyit szerettem volna mondani. - fejeztem be az elég hosszúra sikeredett beszámolómat. Fürkészve néztem az igazgatót, de nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Mindenki csendben volt és senki nem szólalt meg. Emésztették a szavaimat és gondolkodtak, hogy mi legyen velem.

- Rendben. - szólalt meg végül az igazgató eléggé megenyhülve. - Úgyis ráfér az iskolára némi felújítás, megtehetünk néhány  dolgot. - mondta, én meg elkerekedett szemmel néztem az igazgatóra.

- Építhetnénk be új szellőzőrendszert és kompatibilissé tehetnénk az épületet olyan emberek számára, mint te. - mosolygott rám nézve. - Teljesen igazad van, hogy nem ezt a bánásmódot érdemlik az erők, úgyhogy miért ne. - mondta szórakozottan. - Viszont arra szeretnélek kérni, hogy maradj otthon egy hétig, amíg minden el lesz intézve, így addig a többiek egészségét se veszélyezteted. Egyenlőre csak a ti osztályotokban csináljuk, aztán ha be válik megcsináljuk máshol is. - mondta, majd kitessékelt minket. Én meg nem tudtam elhinni, ami történt, hogy így is elfogadnak.

- Gyorsan bemész, összepakolsz, ne mondj senkinek semmit, majd én tájékoztatom az osztályt. - mondta. Amikor odaértünk a terembe, szinte belökött az ajtón, hogy siessek. Mindenki engem nézett le sem véve rólam a szemüket. Gyorsan összepakoltam miközben hallottam, hogy Lilkó suttog valamit.

- Kirúgtak? - kérdezte a szájába harapva, én még csak megráztam a fejem és az ofő felé mutattam, hogy figyeljen majd rá, és kirohantam a teremből.

Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Nem bírtam felfogni, hogy itt maradhatok. De akkor még nem tudtam, hogy nem csak ez az egy meglepetés vár rám.