Erőknek ereje iskolája

23. Fejezet

Szeptember 29. Hétfő

Egész vasárnap Nimróddal beszéltem, mert eléggé haragudott, hogy nem mentem, így kikellett magyaráznom magam a helyzetből.

Reggel amikor kiléptem az ajtón két ember is várt tisztes távolságot tartva. Az egyik Lukas volt, a másik Nimród.

- Hát ti? Hol van Lilkó? - néztem szét, mert a harmadik embert sehol sem láttam.

- Lilivel beszéltem, hogy ma én szeretnélek bekísérni erre megjelenik ez a nyomorult, hogy ő fog veled menni. - magyarázta meg a helyzetet Lukas Nimródra mutogatva. Akkor megint elkezdték mindketten mondani a saját igazukat, én meg csak álltam közöttük.

- Elég legyen! - szóltam rájuk, mire mindketten abba hagyták, amit éppen csináltak és rám néztek. - Mindketten jöttök velem és legközelebb szóltok, ha velem akartok jönni. Világos? - mindketten bólintottak, majd elindultunk a suli felé, így hárman. Érezhető volt a feszültség a két fiú között, szúrósan összenéztek néha, de én akkor közéjük álltam, hogy azonnal fejezzék be. Úgyhogy kellemesen telt az út oda felé és néhány elpattant ideg után, csak oda értünk a terembe.

Szinte menekültem fel a terembe. Ahogy megláttam Lilkót egyből a nyakába ugrottam és azt mondogattam, hogy ezentúl, csak vele megyek a suliba.

- Mert mi történt? - tolt el magától.

- Ezek ketten. - mutattam a két beérkező fiú felé. - Mindketten velem jöttek reggel és teljesen kiidegeltek. Mentsen meg valaki! - könyörögtem a semminek.

- Oh, nem tudtam, hogy Nimród is ott lesz.

- Én egyikről se tudtam. - indultam el a padom felé.

Leültem a helyemre és próbáltam kizárni a külvilágot, a könyvemre koncentrálva, mert egyszerűen már korán reggel rohadtul felcsesztek. Éreztem magamon Lukas tekintetét, de ez a legkevésbé sem érdekelt.

- Te hívtad reggel oda, igaz? - szólalt meg.

- Én még arról sem tudtam, hogy bárki jön reggel, persze Lilkón kívül. De hogy ti? - néztem fel.

- Meglepetésnek szántam. - vonta meg a vállát.

- Hát igazán megleptél. - mondtam gúnyosan.

- Én nem tudtam, hogy ott lesz. - mentegetőzött.

- Én meg arról, hogy bármelyikőtök. - vágtam oda.

- Oké, bocs igazad van. - tette fel a kezét védekezően.

- Istenem Lukas, ne kérj már mindig bocsánatot! - hajtottam le a fejem a padra és próbáltam kiüríteni a fejem ettől a rengeteg mindentől.

- Csak tudod. - szólalt meg egy idő után. - Nagyon nagy gyengeségem a kapcsolatok, konfliktusok. Nem bírok veszekedés nélkül élni és nem engedi a lelkiismeretem, hogy valakire hargudjak. Ez van. - tárta szét a karját, majd ő is lehajtotta fejét a padra. - Azt viszont szeretném, hogy tudd, hogy rád soha nem tudtam haragudni. - súgta, én nekem pedig valahol mélyen előtört a boldogság, ami az egész testemet átjárta.

Óra előtt öt perccel el is indult az osztály le a gyakorlati terembe, mert István bá' mondta, hogy ma is ott leszünk. Amikor beléptünk ő már ott várt egy ilyen fura maszkban, ami elég hülyén nézett ki.

- Szervusztok! Ma bent leszek a két különlegességgel a gyakorlati részén és innen magyarázok, ti pedig mennyetek be az elkerített helyre. - utasított mindenkit, hogy is mondjam elég érdekes hangon.

Mindenki elfoglalta a helyét és én kezdtem a bemutatót. Azt kellett csinálnom, amit az ofő mond. Közben megállt néha magyarázni. Aztán Lukas jött és ő is megcsinálta azokat a feladatokat amiket én. Hátrébb álltam, hogy ne zavarjam, akkor észre vettem, hogy az oxigén szint jelző elég alacsonyat mutat. Nem annyira foglalkoztam vele, aztán feltűnt, hogy az elszívók hangját se hallom. Na ez már érdekes volt. Amikor Lukas végzett a tanár tovább magyarázott és Lukas oda állt mellém.

- Lukas! - súgtam neki.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét.

- Az oxigén elég alacsony és nem hallom a szellőzőket. - mutattam a kis készülékre.

- Biztos direkt van így, amúgy meg maszk van rajta. - mutatott az ofőre.

Abban a pillanatban Istáván bá' a földre rogyva összeset. Mindenki sikítozni kezdett, én csak lefagyva álltam, de Lukas cselekedett és kitárta az ablakokat.

- Vigyük ki innen és szóljunk egy tanárnak! - utasított. A lábaim engedelmeskedtek, de még mindig nem tértem vissza a teljes sokkból.

Kivittük a teremből és letettük a padra. Lukas elrohant egy tanár ért, én pedig levettem róla a maszkot, hogy kapjon friss oxigént. Pár pillanat múlva meg is érkezett a felmentő sereg, akik egyből tárcsázták a mentőket. Mi Lukassal arrébb álltunk, de szóltunk a többieknek, hogy maradjanak bent, mert még veszélyes kijönni onnan. Lukas látta, hogy ideges vagyok, úgyhogy rákulcsolta az ujjait az enyémre és nyugtatóan megszorítitta. Felnéztem rá és egy halvány mosolyt eleresztettem felé.

- Hol vannak a többiek? - jött oda hozzánk az egyik tanár.

- Még bent az elkerített részen, még veszélyes kijönniük. - mondta Lukas.

- Rendben. - mondta, majd vissza ment a csoportosuláshoz.

5 perc múlva meg is érkeztek a mentősök és elvitték az ofőnket. Már a többiek is mind kijöttek és együtt mentünk fel a terembe. Lukassal még mindig kézenfogva sétáltunk és mindketten a gondolatinkba merültünk.

Ma az osztályban egész nap nyomott volt a hangulat, szerencsére egy tanár sem próbált minket tanulásra bírni. Hazafele menet Lilkóval sétáltunk csendben egymás mellett és dolgoztuk fel az eseményeket, ahogy egész nap tettük.

Bementem a házba, de még nem volt otthon senki, így felballagtam a szobámba és beindítottam a kedvenc lejátszási listámat és próbáltam kizárni a külvilágot.