Erőknek ereje iskolája

24. Fejezet

Szeptember 30. Kedd

Eléggé nyúzottan ébredtem. Bűntudatot éreztem, hogy tegnap nem szóltam időben a tanárnak és azt éreztem, hogy ez csak miattam történt meg. Semmi kedvem nem volt suliba menni, de hát muszáj. Felkaptam a ruhámat és kimentem az ajtón, ahol Lilkó várt.

Csendben sétáltunk a suli felé teljesen a gondolatainkba merülve. Magamat hibáztattam teljes mértékben, még akkor is, ha ez nem egészen az én hibám. Nyilván ő nem kapcsolta be a szellőzőtt, de én meg nem szóltam. És ez most iszonyat rosszul esett, hogy most egy ember miattam is kórházban van.

Pár perc múlva meg is érkeztünk és leültem a helyemre. Az osztályba nagyon nyomott volt a hangulat, néhányan beszélgettek, de azt se hangosan. Lehajtottam a fejem a padra és átkoztam magam, hogy hogy lehetek ennyire hülye.

Egyszer csak valaki megbökött, amitől nagyot ugrottam, mert nem számítottam rá. Belenéztem az illető mély fekete szemeibe, amik félig szomorúságot, a másik fele pedig boldogságot tükrözött.

- Mi a baj? - kérdezte aggódóan, miközben megsimította a combom, amitől ösztönös bizsergés járt át.

- Semmi. - tagadtam.

- Hagyjuk már Sarah! Rád van írva. - mosolygott Lukas.

- Jó lehet, hogy van valami baj, de nem lényeg.

- Már, hogy ne lenne lényeg. Mondd már el! - unszolt.

- Jó, oké. - adtam meg magam. - Tudod tegnap hamarabb észrevettem, hogy nem megy a szellőző és azóta ostorozom magam, amiért nem szóltam akkor. - sütöttem le a szemem szomorúan.

- Nem te vagy ezért a hibás, a véletlen műve volt, hogy észrevetted és nem is tudtuk, hogy ez miért van így. - nyugtatott simogatva.

- Én azt értem, de akkor is. - gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit Lukas autómatikusan letörölt.

Becsöngettek. Na és ki lépett be helyettesítőnek? Na ki? Hát a kedvenc, ellenálhatatlan tanárunk. Evelin néni. De hülyén hangzik.

- Sziasztok! Én fogok helyettesíteni, amíg nincs István. - köszöntött minket látszólag kedvesen. - Kaptunk híreket és jól van, de még pár napig bent tartják. - közölte és az osztály üdvrivalgásban tört ki. Nem, nem azért mert a tanárnő velünk marad, hanem, mert nincs baja az ofőnknek, ami engem is megnyugtatott. - Persze melyik más diák mérgezte volna meg? Persze, hogy a kedves Lukas-unk és padtársa. Gratulálok! - mondta gúnyosan, majd tapsolt is a hatás kedvéért.

Lukas-sal egymásra pillantottunk és alig bírtuk visszatartani a nevetést. Már pedig vissza kellett, mert ha röhögünk egy újabb igazolatlan órát bezsebelünk tölé.

- Akkor mindenkinek szabad elfoglaltság, a két diák pedig tanul. - utasította. Úgyhogy mi Lukas-sal elővettük a cuccainkat és belemerültünk a tanulás világába.

Óra után szinte egyszerre lélegeztünk fel. Elröhögtük magunkat ezen a hülye helyzeten, hogy ezt is csak mi foghattuk ki.

- Ezt beszoptuk. - röhögött Lukas.

- Az biztos. - nevettem és alig bírtuk abbahagyni.

Órák után Lilkóval ballagtam haza, persze mostmár felszabadultan minedenféléről beszélgetve. Amikor beléptem a házba, még nem volt otthon senki, így gyorsan felmentem az emeletre és elterültem az ágyamon. Csak mosolyogni tudtam semmi mást. Még mindig éreztem Lukas érintését, a mindent, meg persze, hogy kettőnknek sikerült magunkra haragítani a tanárt.