Erőknek ereje iskolája

21. Fejezet

Szeptember 26. Péntek

Hát eljött ez a nap is. Megyünk pizzázni. Reggel nem is lett volna kedvem suliba menni. Nem akartam pizzázni se menni. Meg semmit nem akartam. Tegnap Lilkó késő estig maradt megint. A kapu előtt ugrálva fogadott én meg csak unottan elséstáltam mellette.

- Most mi van? Azt hittem örülünk ennek a napnak.

- Azok után, amit Lukas mondott semmi kedvem sincs hozzá. - vallottam be.

- Ne csináld már. - lökött meg. Erre nem is válaszoltam, csak csendben sétáltam mellette.

A suliba érve a szokásos zsibogás fogadott. Felmentünk a terembe ahol viszonylag nyugi volt az osztályhoz képest. Leültem a helyemre és olvasni kezdtem. Éreztem Lukas tekintetét magamon, szinte lyukat forrasztott rajtam, de nem néztem rá. Nem érdekelt. Nem értem miért ilyen velem. Miért támad a semmire. Egyszer valamikor hátha megértem. Hátha.

Egy idő után tényleg nem bírtam, hogy néz, úgyhogy én is ránéztem.

- Miért bámulsz? - kérdeztem tőle furán.

- Csak. - válaszolta meg szerinte lugikusan. Szememet forgatva visszafordultam a könyvéhez, de még mindig éreztem a tekintetét.

- Ne nézz már! - rivaltam rá.

- Aranyos vagy amikor zavarban vagy. - mondta ellenállhatatlan mosolyával.

- Örülök, hogy tetszik. - mondtam cinikusan. Ő csak mosolyogva nézett, majd megrázta a fejét, ami azt jelenti, hogy gyerekesnek tart vagy aranyosnak. Már megint.

Pár perc múlva megszólalt a csengő és István bá' lépett be.

- Szervusztok! - köszöntött minket. - A mai és a hétfői órán a gyakorlati teremben leszünk, mert ma megnézünk pár erőt még innen az osztályból, hétfőn pedig a két különlegességünk méretteti meg megint magát. - mosolygott rám és Lukas-ra.

- De jó. - mondta cinikusan Lukas, majd felállt és elindult az ajtó felé, ahogy mindenki tett. Én oda mentem az ofő-höz, mert akartam valamit mondani.

- Mi addig mit csinálunk? - kérdeztem, mert ezen az órán nem használhattuk az erőnket.

- Az elkerített üveges részen lesztek. - adta meg a választ a tanár, majd a sor elejére ment.

- Az elkerített részén leszünk. - mentem oda Lukas-hoz.

- Oké. - vonta meg a vállát.

Beértünk a terembe és Lukas-sal elfoglaltuk a helyünket. Egyszer csak éreztem a füstjét.

- Nem fújhatsz füstöt. - szóltam rá.

- Miért? Elszívja a szellőző és elvagyunk kerítve. - értetlenkedett.

- De akkor se használhatjuk, csak úgy. - mondtam.

- Vagy csak elbódít. - nézett rám idegesítő mosolyával, majd közvetlenül rám fújt amitől tényleg bódult állapotba kerültem. Amint észhez tértem, én is gondolkodás nélkül lefújtam amitől ő se viselkedett máshogy. Kitört belőlünk a nevetés, ami már régen történt.

- Megbocsáltok. - mondtam ki hirtelen.

- Örülök. - mosolygott majd magához húzva átkarolta a vállam. Ráhajtottam a fejem a vállára és úgy néztük az üveglapon keresztül a többieket, ami kicsattananó örömet okozott nekem. Nem mondtam el neki, hogy megyek velük pizzázni, meglepetésnek szántam.

Órák után egyedül léptem ki az épületből és már láttam, hogy a többiek ott várnak, Lukas-sal egyetemben. Oda sétáltam hozzájuk és lepacsiztam mindenkivel. Lukas csak furán nézett rám, hogy mit keresek itt.