Erőknek ereje iskolája

7. fejezet

Szeptember 9. Kedd

- Csiregték a madarak, hogy Nimródka haza kísér. - kezdte Lukas köszönéz nélkül mikor beléptem a terembe.

- Tényleg? Nem is tudtam, hogy a madarakkal is beszélsz. - szóltam gúnyosan.

- Pedig elhiheted. - győzködött. - Na, mi is volt?

- Közöd? - néztem rá.

- Ugyan annyi mint amikor belenéznek a telfonomba. - vigyorgott.

- Máskor jobban takard el. - szóltam. - Amúgy miért érdekel?

- Csak.

- Talán féltékeny vagy? - néztem rá vigyorogva.

- Viccelsz? Barátnőm van. - röhögött ki.

- Akkor bizonyára az se fog zavarni ha most oda megyek hozzá. - mondta és leraktam a cuccom, majd elindultam Nimród felé. Végig néztem Lukas reakcióját amikor elindultam. Amikor látta, hogy komolyan gondolom és mindjárt oda érek Nimródhoz akkor ő is felállt és elindult felénk.

- Szia! - köszöntem Nimródnak.

- Szia! - nézett fel a pakolásból. Akkor oda ért hozzánk Lukas.

- Sziasztok! Miről szól a bájcsevej? - érdeklődött Lukas.

- Éppen megkértem Nimródot, hogy kísérjen végig az épületen mert egy hét elmaradásom van. - improvizáltam. Majd rá néztem Nimródra aki vette a lapot és indultunk kifelé a teremből.

- Nekem is egy hetes lemaradásom van megyek veletek. - jött utánunk Lukas.

- Ne most Lukas. - szóltam rá. - Miért akarsz ennyire velünk jönni? - fürkésztem.

- Csak. - jelentette ki.

- Tudsz a csak magyarázaton kívül is valamit mondani? - kérdeztem gúnyolódva.

- Nem igazán. - vigyorgott.

- Örülök. - forgattam a szemem majd elindultunk Nimróddal ottthagyva Lukas-t. Végig sétáltuk az egész iskolát egészen csengetésig. Nagyon élveztem sokat beszélgettünk és Nimród kifejezetten vicces srác. Mosolyogva ültem le a helyemre miközben Lukas végig fürkészve figyelt. Végül nem mondott semmit mert be lépett az irodalom tanárunk a terembe.

Az egész nap unalmasan telt. A nap további részében nem szóltunk egymáshoz Lukassal. Lilkóval sétáltam haza és beszélgettünk.

- Mit csinálsz a nap további részében? - érdekelődött Lili.

- Igazából megcsinálom a házikat utána pedig olvasok vagy filmetnézek. - vátoltam föl a tervem. - És te?

- Ööö, semmit. - habozott. Fürkészve néztem a Lilkót aki rezzenéstelen arccal nézte az utat.

- Te titkolsz valamit.

- Dehogy! Hogy feltételezed ezt rólam? - tagatta egyből.

- Ne csináld már. - kérleltem.

- Na jó. - adta meg magát. - Dáviddal találkozok. - vallotta be.

- Akivel ma összeütköztünk a folyosón?

- Aham.

- És hogy? Vagy ezt hogy sikerült megbeszélni? - kerestem a szavakat.

- Hát utána még összefutottunk a büfébe és beszélgettünk és hát meghívott. - mesélte mosolyogva.

- Te teljesen bele vagy esve. - jelentettem ki vigyorogva.

- Nem, dehogy! Vagy.... Nemtom. - vallotta be.

- Megesik. - mosolyogtam rá.

- Nem csak velem...

- Na álljunk meg egy szóra. - szabadkoztam egyből.

- Hát... - mondta úgy téve mintha gondolkodna.

- Nyilván ki nem esne bele első látásra. - kezdtem. - Nagyon jól néz ki, laza és menő. - folytattam. - Viszont ha megismeri az ember egyből változik a véleménye. - fejeztem be a "mit gondolok Lukasról" mondandómat.

-Akkor mesélj mit nem szeretsz benne?

- Nem bírom azokat az embereket akik idegesítenek. Mindig keresik azt, hogy hogyan tudnak ki idegelni és ő pont ilyen.

- Aham. - értette meg.

Ezután elváltunk egymástól. Lilkónak a másik irányba kellett mennie. Gondalatimba merülve indultam haza. Azon gondolkodtam, hogy tényleg ilyen-e Lukas vagy csak én látom így. Arra jutottam, hogy tényleg idegesít. Csak hát közben szeretem-e vagy nem tudom.