Erőknek ereje iskolája

27. Fejezet

Október 7. Kedd

Reggel amikor belenéztem a tükörbe megijedtem a látványtól. Karikás szemek, kócos haj, minden ami miatt szörnyen néztem ki az éjszaka miatt. Hát igen. Nem aludtam kábé semmit.

Gyorsan összekészültem és nem a suli felé vettem az irányt. Úgy döntöttem, hogy ma amúgy se tudnék figyelni, így be megyek a kórházba. Nem terveztem rencert csinálni belőle, de szerintem meg tudtok érteni.

Benyitottam a kórterembe, ahol Lukas édesen aludt. Nem akartam felébreszteni, tehát csak leültem a kis székre. Ugyan úgy nézett ki, mint tegnap. Felettébb sápadtan, jéghideg kezekkel és karikás szemekkel. Ahogy egy beteg általában kinéz. Fogalmam sincs meddig ülhettem ott és nézhettem, de valamikor kinyitotta szemét és látszólag megijedt tőlem. Nem annyira számított rám.

- Most jól látom, hogy itt vagy, vagy csak képzelődöm. - szólalt meg rekedten.

- Itt vagyok. - mondtam mosolyogva.

- Nem kéne suliba lenned?

- De, csak nem megyek be.

- És megkérdezhetem, hogy mióta is lógsz a suliból? - emelte rám fátyolos tekintetét.

- Hm, nem is tudom. - mondtam nevetve.

- Akkor, ne is legyen ilyen, úgyhogy miattam nem fogsz lógni a suliból. - parancsolt rám.

- Lukas, én most úgy döntöttem, hogy hiányozni fogok, mert szerintem szükséged van rám.

- Gondolod? - kérdezte mosolyra húzva a száját.

- Tudom. - simítottam meg a kezét.

- Köszönöm. - suttogta, majd megint lecsukta a szemeit.

Nem kérdeztem tőle, hogy jobban van-e. Látszott rajta a fájdalom, hogy küzd és nagyon le volt gyengülve. Egy pár perc múlva meg érkezett a nővér, aki megint megvizsgálta Lukas-t.

- Jó napot! - köszöntem illedelmesen.

- Szervusz! - mosolygott rám, majd oda hajolt Lukas-hoz, hogy oda adja a lázmérőt.

- Éreztél valami változást, hogy gyógyultál vagy ilyesmi? - szegezte a kérdést Lukas-nak.

- Maximum rosszabb. - tette be a lázmérőt Lukas. Kicsit megijedtem. Rosszabb? Ezt azért nem gondoltam volna.

- Értem, és mi a probléma? - kérdezte a nő.

- Fáj a fejem, a mellkasom tájékán mindenhol szúr és nehezen veszem a levegőt, ja meg még, úgy érzem mintha lángolnék. - mondta el Lukas a tüneteket. Nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz. Elképzelem mit élhetett át éjszaka.

- Rendben akkor ezeket be adom és nemsokára jön a reggeli. - tájékoztatta Lukas-t, aki csendben tűrte az szurikat. Mondjuk ha belegondolok ennél biztos csak nagyobb fájdalmai lehetnek.

Hirtelen felköhögött, ami megint nem múlt, úgyhogy beavatkozott a nővér, amitől ismételten abba maradt a köhögés. Mellkasát fogva visszadőlt az ágyra és próbált mélyeket lélegezni, de nem annyira sikerült neki. A nővér kiment, így ketten maradtunk Lukassal.

- Nagyon rossz? - kérdeztem aggódva.

- Eléggé. - mondta elcsukló hangon, majd ismét köhögött, de az most abba maradt.

Megérkezett a reggeli, de Lukas autómatikusan félre tolta.

- Egyél! - utasítottam.

- Nem vagyok éhes. - rázta meg a fejét.

- De szükséged van rá.

- De nem kérem.

- Kérlek csak pár falatot. - könyörögtem neki.

- Fuu, jólvan. - vette maga elé bosszúsan.

Egy, két falat után el is tolta magától. Ez is több, mint a semmi gondoltam. Ez után gyorsan telt a nap. Igazából Lukas sokat aludt, ami jót tesz neki. De a délután kicsit sem volt nyugodt.

Olyan 3 óra körül lehetett, amikor Nicki berontott a szobába egy nővérrel a nyomában.

- Még is mit képzelsz magadról te Fruska! - ordította, miközben a nővér próbálta kiráncigálni. - Ne merjél a barátom közelébe menni te ribanc! - üvöltötte artikulátlanul. - Te pedig! - fordult Lukas felé. - Mi az istenért nem szóltál?! Ráadásul itt van veled ez. - mutatott rám kedvesen.

- Ne órdítsd vele, mert beteg! Nem tehet semmiről. - rivaltam rá.

- Nekem te ne mondd meg mit csináljak! - ordított újra velem. Hirtelen Nicki összerogyva a földre esett. Valószínű azért, mert a rengeteg füstöt, ami a szobában van, nem bírta elviselni a szervezete.

A nővér elvitte egy másik segítségével, én pedig csak álltam ott lefagyva a történtektől. Lukas ökölbe szorított kézzel feküdt és mutatta a gépezet, hogy nem kicsit ment fel a pulzusa a történtektől. Se szó se beszéd kimentem a kórteremből és becsuktam az ajtót. Úgy döntöttem nem jövök vissza többet. Ha nem, hát nem. Nem fog érdekelni Lukas állapota és innentől kezdve mindenki hagyjon békén.