Erőknek ereje iskolája

16. Fejezet

Szeptember 21. Vasárnap

Ehhez a héthez semmit nem tudok hozzáfűzni. Voltak benne jó dolgok, de persze a jó dolgok mellett nem maradhatott el a rossz sem. Annyira kimerült voltam szombaton, hogy egész nap feküdtem, úgyhogy Lilkóval mára beszéltünk meg egy találkozót, hogy mindent meséljen el, ami a héten történt.

Felvettem az előre kikészített fekete ruházatom és kiléptem az ajtón. Megcsapott a hűvös őszi levegő amit mélyen beszívtam és elindultam Lilkóhoz.

Nagyon régen beszéltem vele. Kíváncsi vagyok milyen lesz újra megbeszélni ezeket a hülyeségeket amiket tett.

Oda értem a házukhoz és becsöngettem. Lilkó szinte egyből ajtót nyitott és a nyakamba ugrott. Éreztem, hogy elkezd sírni. Én csak nyugtatóan simogattam a hátát amitől jobban rákezdett. Szuper! Eltoltam magamtól és belenéztem a könny áztatta szemeibe. Küldtem egy megnyugtató mosolyt felé és bementünk a házba. Elmentünk Lilkó szobájáig és leültem az egyik babzsák fotelére.

Egy darabig csak némán ültünk egymás mellett, aztán egyszerre szakatt ki belőlünk a röhögés amibe minden benne volt. A hibák, a hülyeségek és a megbocsátás.

- Na, mesélj. - mondtam mikor már egészen abba hagytuk.

- Úgy volt, hogy kedd délelőtt nem éreztem annyira jól magam ezért itthon maradtam. - kezdte ecsetelni a történteket. - Akkor nyilván írtam először Dávidnak, aztán valahogy te elmaradtál amit azóta is bánok. - ingatta a fejét.

- De nem kaptad meg az üzeneteimet? - néztem rá.

- Nem, nem kaptam meg mert anyu azt mondta, ha már itthon maradtam ne netezzek és ne használjak elektronikai eszközöket és persze nem tartottam be, úgyhogy elvette. - rázta mega fejét szomorúan. - És az a legrosszabb az egészben, hogy el is felejtettelek és nem is akartalak keresni. - sírta el magát, én pedig megsimítottam a hátát. - Dávid itthon maradt velem és akkor azt gondoltam, hogy mennyire kedves és megértő, de aztán kiderült, hogy rohadtul nem ezért maradt otthon velem. - mondta szipogva és még jobban kiszakadt belőle a sírás.

- Shh. - csitítottam, de nem annyira lehetett.

- Aztán pénteken áthívott magához és nem is szóltam anyának, mert úgy is dolgozott, úgyhogy átmentem. Mondta, hogy nézzünk valami filmet. El is kezdtük csak egy idő után teljesen rám mászott. Egy ideig hagytam, aztán egyből eljutottak az agyamig a szándékai és gyors reakció idővel kirontottam a házból a telefonját felkapva és tárcsáztalak téged, onnan meg már tudod. És örök hála, hogy felvetted. - fejezte be és átölelt zokogva én pedig viszonoztam az ölelését.

- Anyukád már tudja? - toltam el magamtól.

- Igen. - mondta és újra kitört belőle a sírás.

- És, mit mondott? - kíváncsiskodtam.

- Hát, eléggé leszidott, hogy hogyan tudtam ebbe belemenni, aztán oda csörgött a rendőrségre. -mesélte már egészen megnyugodva. - Annyira sajnálom és annyira hülye voltam.

- Megesik. - ölelten át és akkor már én is sírtam a történteken. Aztán egyszerre tört ki belőlünk a nevetés és alig bírtuk abbahagyni. Kisírt szemekkel ültünk egymással szemben és csak nevettünk.

Egész nap lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Nevettünk, sírtunk egyszerűen csak az volt a lényeg, hogy ott vagyunk egymásnak.

Késő este távoztam Lilkótól és csak este tudatosult bennem, hogy nem tanultam semmit hétvégén. Uppsz. Hát mindegy.

Ez a hét egyszerűen úgy volt eszméletlen ahogy volt. Nevettem, sírtam, megöleltek, megpusziltak és ezernyi feldolgozotlan esemény. Egyszerűen csak boldog vagyok.