Erőknek ereje iskolája

25. Fejezet

Október 5. Vasárnap

Komolyan elfáradtam ezen a héten. Azért nem írtam, mert minden nap ugyan az történt. Szokásos ordítás Evelin nénitől és egyre több beszélgetés Lukassal, aminek kifejezetten örültem. Rekordot döntöttünk, mert egy hétig nem vesztünk össze. Haladás.

Fáradtan battyogtam le az emeletről. Anyu sürgött forgodt a konyhában. Odamentem hozzá és megnéztem mit csinál.

- Mi ez a sürgés, forgás? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Öhm, készítek egy kis finom ebédet. - hadonászott zavartan.

- Reggel nyolckor? - néztem rá ásítva.

- Khm, igen. - mondta még mindig zavarodottan.

- Anya te valamit titkolsz. - húztam össze a szemem résnyire.

- Dehogy is, hogy feltélezhetsz ilyet drágám. - nevetett elpirulva.

- Anya, nagyon átlátszó vagy. - veregettem meg a vállát szemforgatva.

- Kicsim, tényleg csak ebédet készítek.

- De miért nyolc órakor?

- Sok idő kell neki. - zárta le ennyivel. Hát jó. Ha nem mondja el, akkor nem.

Beültem a nappaliba és kapcsolattal a műsorok között, de nem találtam semmi érdekeset. Hirtelen felvillant a telefonom és hívást jelzett. Lukas hívott. Dobógó szívvel fogadtam a hívást és gyorsan felszaladtam a szobámba.

- Szia! - köszöntem bele a telefonba.

- Szia! Ugye nem én ébresztettelek? - utalt az álmos hangomra.

- Nem dehogy. Már egy ideje fent vagyok.

- Akkor jó. - fújta ki a levegőt szaggatottaban a kelleténél. - Szóval azért hívtalak...- kezdte, de köhögésbe fullatt át a mondandója.

- Jól vagy? - aggódtam.

- Persze, csak már khm tegnap is rám jött egy, két köhögő roham, de nincs nagy baj. - nyugtatott meg, de ez engem igazán nem hagyott hidegen.

- Ez nem egészséges.

- Most ne játszd már az orvost! Érdekel amit akartam vagy sem? - kérdezte türelmetlenül.

- Jó érdekel.

- Megbeszéltem az edzőmmel és szívesen vár bármikor bejelentkezni.

- Oh, az szuper! - vidultam fel. - És hova kell menni?

Lukas elhadarta a címet, majd leraktuk a telefont. Teljesen megfeledkezten mindenről, csak arra tudtam gondolni, hogy Lukas elintézte ezt nekem. Boldog voltam ettől nagyon. Pedig másra is kellett volna figyelnem....

Október 6. Hétfő

Ó, Istenem! Miért történnek ilyen dolgok velem/vele? Most sírással küszködve ülök az ágyamon és csak fohászkodni tudok, hogy minden rendben legyen.

Reggel egyedül mentem suliba, mert most így akartam. Fáradt voltam, igazán nem akartam senkivel se találkozni. Amikor beértem a terembe Lukas nem volt a helyén. Ez azért furcsa, mert mindig hamarabb ér be mint én. Leültem a helyemre és vártam. Vártam rá. Hogy beszéljünk élőbe vagy csak üljünk egymás mellett. Egészen csengetésig nem ért be a terembe. Igazán nem értem. Hogy hogy nem jön? Még az se kötött le, hogy István bá' megérkezett és mindenki örül neki. Teljesen máshol jártam fejben. Ott Lukas tájékán.

Tehát így az egész nap unalmasan telt egészen addig, amíg nem kaptam egy hívást. Lilkóval sétáltam haza, amikor Lisa neve jelent meg a telómon. Gyorsan felkaptam a telefonom és beleszóltam.

- Szia! Baj van? - kérdeztem, mert nem szokott hívni csak úgy.

- Nem kicsi. - mondta.

- Úristen, mi van? - ijedtem meg nagyon.

- Lukas kórházban van. - mondta ki, bennem pedig megállt az ütő...