Erőknek ereje iskolája

43. Fejezet

November 21. Péntek

A kapu előtt az egész társaság állt. Igen, jól gondoljátok köztük Lukas is. Bár eléggé úgy tűnt, hogy csak ide rángatták, mert fogták a karját, hogy gondolom el ne szökjön. Eléggé hideg volt már itt november közepén, úgyhogy jobban összehúztam magamon a kabátot a hideg szellő hatására.

- Hát ti? - kérdeztem, miközben kiléptem a kapun, így már szemtől szembe álltunk egymással.

- Tudod, ez ilyen minden napos program, hogy Luk-ot ide hurcoljuk a házatok elé. - nevetett fel Ricsi, mire az egész társaság dőlt a röhögés től, kivéve persze Lukas.

- Oh, értem, akkor vihetitek is vissza, ha már ilyen minden napos program. - vigyorogtam, majd mintha mi sem történt volna kikerültem őket.

- Ne má'. - horkantak fel egyszerre.

- Haggyátok már, tök igaza van, most miért kell piszkálni? - szólalt meg Lukas, ami teljesen ledöbbentett.
- Basszus, én is így tennék a helyébe, miért hinnék egy olyan személynek mint én? - mutatott magára. - Haggyátok béken, és örülnék ha engem is. - fejezte be én pedig még mindig lefagyva álltam az események hatására.

Lukas kitépte magát társai szorításából, és elindult felém. Nem tudtam mit akarhat, hogy mi lesz ennek a vége, de ott maradtam, mert kíváncsi voltam mit akar. Egyre közeledett hozzám, majd megállt előttem. Egymás szemébe néztünk, majd közelebb hajolt, és.... Átölelt. Legnagyobb meglepetésére viszonoztam, az ölelést. Még jobban hozzá bújtam, hogy érezzem minden egyes porcikáját. Az a jellegzetes illat, ami körbe járja, fantasztikus volt. Azt akartam, hogy soha ne legyen vége ennek a pillanatnak. Soha többet. Pedig muszáj volt. Ugyan is egy öröm újongás szakította félbe a pillanatot, amit a társaság okozott.

- Hülyék. - suttogta nekem, mire felnevettem, és eltoltam magamtól.

- Azok. - mondtam nevetve.

- Nem sokára becsöngetnek, szóval indulni kéne. - nézett az órájára Lukas, majd átkarolta a vállam, és elindultunk.

- Most itt hagytok bennünket? - szólalt meg Kinga.

- Igen. - ordított hátra Lukas.

- Ez gonosz volt. - nevettem fel.

- Mert te be akarod várni őket? - fordította felém a fejét.

- Nem. - vallottam be, mire csak egy elragadó mosollyal nyugtázta.

Hirtelen kizökkentve a bambulásból lefújtam a füstömmel, ennek hatására pedig csak egy értetlen pillantást kaptam, mire hangosan felnevettem.

🔥🔥🔥

Beléptünk a terembe, ahol Lukas elengedett, de láttam, hogy Lilkó pont elkapta a pillanatot, így kérdőn nézett rám. Intettem neki, hogy majd kövi szünetben megbeszéljük, majd lehuppantam a helyemre Lukas mellé. Pár pillanat múlva be is csöngettek, de a tanár nem jött, ami furcsa volt, mert István bá' mindig időben itt van.

🔥🔥🔥

Szünetben, csak szeltük a folyosókat Lilkóval, kibeszélve minden részletét a reggelemnek.

- Ez annyira romiii! - ugrándozott mellettem, én meg csak mosolyogva figyeltem reakcióját. - Mondjuk, ha megcsókólt volna....

- Szerintem ezt a mondatot most abba hagyod. - tettem a szájára a kezét.

Hirtelen léptek zaja törte meg az őrültködésünket. Hátra pillantottunk és az igazgatóval találtuk szembe magunkat.

- Áh, Sarah, de jó, hogy itt vagy! Gyere is velem. - mondta, azzal én el is indultam ertétlenül nézve az ig-re.

Még hátra tátogtam Lilkónak egy "majd jövök" - öt, aztán vissza fordulatam, mert lassan megérkeztünk.

Benyitottunk az irodába, ahol már öten voltak. A helyettes, Lukas, és három gyerek, akiket azonnal felismertem. Még pedig Dávid volt bandája. A nevüket pontosan nem tudtam, de bele égett az agyamba a kinézetük, amikor segítséget próbáltunk tőlük kérni. Gyorsan helyet foglaltam Lukas mellett, akinek egyből ráfogtam a kezére és megszorítottam. Halvány mosollyal rám pillantott, majd vissza fordult az ig. felé, várva a történéseket.

- Nos. - kezdte megfontoltan az ig. - Tegnap előtt, azaz szerdán átgondoltuk, hogy kinek hiszünk és kinek nem. Fontos döntés volt, mert tisztába voltunk, hogy az egyikőtök hazudik. És akkor jött egy bizonyíték, ami ez egyikőtökön segíthet. És akkor eldőlt. Sarah anyukáját megkértük, hogy küldjön egy papírt, hogy volt orvosnál, mert ugye ez volt az egyik védjegyük, hogy Lukas-nak ki kellett vinnie a suliból Sarah-t. - mesélte, nekem pedig felugrott a szívem a tortkomba, és mégjobban megszorítottam Lukas kezét. - És megkaptuk, ami azt jelenti, hogy igazat mondták. - mosolygott ránk az ig. mi pedig Lukassal felugrottunk a helyünkről, és megöleltük egymást.

- Köszönöm. - súgta a fülembe miközben a puszit nyomott a halantékomra.

- Nincs mit ezen megköszönni. - mondtam.

- Khm, folytatnám. - szakított félbe minket az ig. Gyorsan újra elfoglaltuk a helyünket, majd bólintottunk, hogy folytathatja.

- Tehát fiúk. - nézett a másikokra. - Ezennel eltanácsollak benneteket az iskolából. - jelentett ki, ők pedig bosszúsan össze néztek. Hát igen nem jól állt a szénájuk. - Ti pedig, el is mehettek. - mutatott ránk, és el is hagytuk az irodát.

Csendben sétáltunk  egymás mellett. Emésztgetve a hallottakat. Lukas itt fog maradni, és úgy éreztem, hogy ez egy nagyon nagy boldogság számomra. De ez korántsem az első történet volt...