Erőknek ereje iskolája

34. Fejezet

November 10. Hétfő

Elköszöntem a kutyosomtól, és kiléptem az ajtón. Beszívtam a novemberi hideg levegőt, és elindultam a suli felé. Nem kértem meg még mindig senkit, hogy kísérjen a suliig. Megszoktam. És már jobbnak tartottam. Azóta haragszom magamra. Hogy lehettem ennyire hülye? Megcsókólt volna. Ez valahogy felfoghatatlan számomra. Ráadásul még össze is jött volna velem. Még mielőtt történt volna valami a barátnőjének nevezett. Ez elképesztő. De, mint minden ezt is elszúlrtam.

Beléptem az osztályba, és ott ült a helyén. Milyen meglepő, ugye? Leültem mellé, és kipakoltam a cuccaimat. Akkor meghallottam egy régről ismert dallamot, amit dúdolt. Ez most komoly? Are you gonna be my girl? Miért csinálja? Hogy égessen? Fogalmam sincs. Még mindig  dúdolta nekem, pedig kezdett az agyamra menni.

- Ezt most direkt csinálod? - fordultam felé idegesen.

- Mit? - nézett fel a telefonjából, bujkáló mosollyal.

- Hogy ezt dúdolod.

- Nem tetszik? - kérdezte szórakozottan, bennem pedig kezdett felmenni a pumpa. Mégis mit gondol?

- Nem, egyáltalán nem. - mondtam idegesen.

- Miért nem ezzel kezdted? - fordult el szórakozott mosollyal. Nagyon élvezte, hogy szívathat. Én meg annál inkább nem. Elkezdett egy másik számot dúdolni, aminek hasonló témája van, és pont megint ismertem. A kedvenc együttesemtől volt. De ez a szám nem azért idegesített, mert erről szólt, hanem olyan emlékek fűződtek, amik ösztönösen felkavartak. Nem tehett róla. Nem tudta, hogy nekem ez a szám mást jelent. De valamilyen szinten nagyon idegesített, hogy direkt ki akar cseszni velem.

Lukas rám nézett, és egyből abba hagyta a dal dúdolását. Nagyon hülye arcot vághattam, hogy ennyire látszott rajtam, hogy baj van.

- Bocs, abbahagyom. - mondta végül. De ezzel nem sokat segített. Utáltam azt a számot. Volt egy idő, hogy mindig azt hallgattam, mert egyszerűen imádtam. Aztán valami megszakadt, ami miatt már fájó hallgatni. Ezért utálom a szerelmet. Soha nem lehet benne bízni. Félek tőle. Ráadásul, most beleestem ebbe a hülyébe. Félek attól, hogy megbánt. Hogy lehet, hogy nem szeret majd igazán viszont. Félek. Ez a dal benne van a kedvenc lejátszási listámba. De nem merem meghallgatni. És most hallottam a dallamát. Ami, egyszerűen olyan emlékeket idézett föl, amibe szörnyű belegondolni. Emlékszem, hogy 0-24-ben ezt hallgattam. Ugráltam rá. Mert mindig ő jutott róla eszembe. De már elengedtem. Csak még mindig rossz hallgatni, és belegondolni, hogy valamikor imádtam. De már nem szeretem. Nem imádom. Semmit nem érzek iránta. Ez a szám egy emlék. Egy lezárt emlék, amit nem kell piszkálni.

Becsöngettek, úgyhogy elővettem a cuccom. Lukas nem szólt hozzám. Valószínű látta rajtam, hogy valamit nagyon felkavart bennem. Még nincs olyan számom, ami Lukasra emlékeztetne. De ha jobban belegondolok, nem is kell. Nem akarok megint sírni, fuldokolni. Nem kell.
A nap egész gyorsan telt. Amikor, kiléptem a suliból láttam a csapatot, de nem mentem most oda hozzájuk. Mai napra elég volt Lukas-ból. Nem kell több.
Beléptem a házba, és Csoki egyből oda jött hozzám. Megsimogattam, majd adtam neki enni. Lepakoltam, és az ölembe vettem a kutyát, és megsimogattam. Beindítottam a lejátszási listámat, de most nem kapcsoltam át, amikor oda ért a dalhoz. Végig hallgattam, és hagytam, hogy kiszakadjon belőlem, ami kell.