Erőknek ereje iskolája

33. Fejezet

November 8. Szombat

- Nem értem. - mondtam neki.

- Mit? - nézett rám felvonva a szemöldökét.

- A levelet. - mondtam még mindig suttogva.

- Biztos, hogy még nincs tipped? - kérdezte közelebb hajolva.

- Talán van egy-kettő. - vallottam be.

- És mi lenne az? - hajolt még közelebb. Éreztem már a leheletét és az érzés körbetáncolta a szívem.

- Hát... - kezdtem volna, de mire kimondtam volna csókban fortak ajkaink és olyan boldogságot éreztem, mint még soha.

Elszakatt tőlem és éreztem, hogy ráz valami, de nem láttam. Kinyitottam a szemem és anya állt velem szemben egy kis sütivel, benne egy gyertyával. Ne már! Amikor Lukassal álmodok, ráadásul ilyet, miért pont akkor kell ébreszteni? Gondolkodtam, fel sem fogva, hogy mi van anyu kezében.

- Felkeltél Sasa? - kérdezte tőlem. Igen anya is, így becéz.

- Ja persze, itt vagyok. - tértem hirtelen magamhoz, majd megakatt a szemem a süteményen. Hirtelen leesett. Basszus. SZÜLINAPOM VAN!

- Boldog szülinapot kicsim! - simította meg a hajam, majd a kezembe nyomta a mini tortát.

- Köszönöm. - mondtam hálásan, félig pedig szidva magam, hogy hogy a francba felejtettem el a saját szülinapom. Nincs kérdés. Szerelmes vagyok. ŐRÜLTEN.

- Majd gyere le és ajándékot bontunk. - invitált molyogva, én pedig bólintva kipattantam az ágyból és felkaptam a ruháimat.

Lerohantam a lépcsőn és anyu állt ott egy ajándékkal a kezében. Hirtelen emlékek rohantak le. És átgázoltak rajtam. Még a múlt évi szülinapomat apuval ünnepeltük. De sajnos megcsalta anyut, azóta nem hallottam róla. Egy szót sem. Nagyon ritkán jut eszembe hamar elfelejtettem, de ezen a napon csak sikerült eszembe jutnia. Nem annyira viselt meg, mert nagyon ritkán volt itthon. Mindig eljárt bulizni stb. Hamar elfelejtettem.

Anyu észrevette, hogy máshol kalandozom, így oda jött hozzám és átkarolta. Tudta, hogy mire gondolok. Ő is erre gondolt.

- Bontsd ki! - nyomott a kezembe egy lyukas dobozt, ami jóformán ugrált. Levettem a tetejét, és kábé rám ugrott, ami benne volt, és nyaldosta az arcom. Ránéztem a valamire, mert hirtelen fel sem fogtam mi az, majd akkorát sikítottam, hogy szerencsétlen állat megijedt. Egy kiskutya volt az, amire annyira vágytam. Magamhoz szorítottam a kis barna állatot és megsimogattam.

- Jézusom, köszönöm! - néztem anyura, még mindig simogatva a kutyát. - Mi legyen a neve? - gondolkodtam hangosan. - Legyen Csoki, úgy is ilyen barna színű illik rá. - mondtam, majd észrevettem, hogy elaludt az ölembe a kis állat.

- Gondoltam kell neki fekhely, úgyhogy a többi csomagba a kutyának való cuccok vannak. - instruált anyu.

- Oké. - mondtam.

Hirtelen megszólalt a telefonom, amin Lilkó neve villogott. Felkaptam a telefont, majd el is tartottam magamtól, mert Lil olyan hangerővel kívánt szülinapot, hogy 5 méterről hallottam.

- Köszönöm. - mondtam, mikor befejezte. - Képzeld, kaptam egy kiskutyát.

- Uuuu, meg kell majd néznem. - hallottam a hangját. - Amúgy akartam mondani, hogy gyere erre a címre 5 órára. - mondta, majd üzenetet kaptam, Lilkótól, aki elküldte a számot.

- Baj van? - kérdeztem, a régi eseményekre visszaemlékezve.

- Csak gyere a címre. - mondta, majd letette a telefont. Furcsán néztem a küldött házszámra. Nagyon ismerős volt, csak nem tudtam, hogy honnan.

- Ötre megyek erre a címre. - mondtam, anyu felé fordítva a telefont.

- Hallottam. - mosolygott, Lilkó hangjára utalva.

Egész nap a kutyával foglalkoztam, berendeztem egy kis sarkot neki, ahova nyugodtan fekhet. Öt óra közeledtével összekaptam magam, és elindultam a kijelölt címre. Amikor megérkeztem a ház elé, még mindig ismerős volt, de nem jutott eszembe hova jöttem. Csöngettem és Lilkó nyitott nekem ajtót. Nem az ő házuk volt, ezért kicsit furcsáltam.

- Erre gyere! - mutatta az utat a sötétben, mert a házban egy villany sem égedt. Megállapításaim szerint, amikor beléptem a nappaliba, hirtelen feloltódott minden és elindult a zene.

Teljesen megkönnyeztem. Ott álltak mindannyian, aki fontos nekem, és énekeltek. Középen Lukas tartotta a tortát és mosolyogva énekelt. Régláttam ezt az őszinte mosolyt az arcán. Annyira boldog voltam, hogy alig bírtam visszatartani a kitörni készülő sírást. A zene megállt, és még egyszer boldog szülinapot kívánva tapsoltak. Egyesével oda jöttek hozzám és megöleltek. Lukas maradt csak, aki már letette a kezéből a tortát és engem nézett. Mindenki minket nézett, majd Lukas oda lépett hozzám, és átölelt. Beszívtam a füstös illatát, ami melegséggel járt át. Nagyon boldog voltam.

- Boldog szülinapot Sarah. - súgta a fülembe.

- Köszönöm. - suttogtam a mellkasának. Aztán elengedtük egymást, amit nem szívesen tettem. Egyszerűen biztonságba éreztem magam mellette. De nem lehettem mindig vele.

- Na, akkor együnk! - kiáltotta el magát Bence.

- Együnk! - mondtam, majd elkezdtem felvágni az előre kikészített késsel a tortát.

Rengeteget röhögtünk beszélgettünk, sztorizgattunk. Például Lilkó még soha nem volt velünk, de nem kellett félteni, mert egyből megtalálta mindenkivel a közös hangot. Tényleg ott volt mindenki, aki fontos számomra. Nagyon boldog voltam. Rég volt ilyen, hogy így együtt az egész csapat. Lukas betegsége kicsit oszlatott minket. De mostmár együtt vagyunk és ez a lényeg. Újra együtt az egész csapat. Megszomjaztam és nem akartam ugráltatni senkit, így megkérdeztem hol a konyha és bementem innivalók ért. Amikor végeztem megfordultam és Lukassal találtam szembe magam, amitől kishíján szívrohamot kaptam. Gyorsan megfogta a kezembe lévő dolgokat és letette a konyhapultra. Közelebb lépett hozzám. Lenézett a számra, ami ki volt száradva. Lehet, hogy teljesül az álom? Még közelebb hajolt hozzám és már biztos volt, hogy mit akar, de eltoltam magamtól. Felvont szemöldökkel nézett rám.

- Barátnőd van. - emlékeztettem.

- Tényleg? - kérdezte szórakozottan.

- Mert nem? - bizonytalanottam el.

- Attól függ.

- Mitől függ? - néztem rá kérdőn.

- Ha megcsókolsz lesz. - mondta ki, nekem pedig felugrott a szívem a torkomba és nem tudtam hova tenni, amit előbb mondott.

- Szakítottál vele? - kérdeztem még mindig sokkolva.

- Igen.

- Mégis mikor?

- Miután magához tért. - mondta, én pedig olyan boldogságot éreztem, mint még soha. - Szóval?

- Mit szóval?

- Mindegy, hagyjuk. - lépett el tőlem, és elvitte az italokat. Sarah, te hogy lehetsz ennyire hülye? - suttogtam magam elé a homlokomra csapva.

Itt volt a lehetőség, és még ezt is elszúrod. Kész, barom vagyok. Mintha nem történt volna semmi, leültem a társasághoz, és csak hallgattam. Ahogy Lukas is. Szerintem mindketten ezen agyaltunk. Elcsesztem. De nagyon.