Erőknek ereje iskolája

31. Fejezet

November 6. Csütörtök

Amikor kiléptem az ajtón, Lisa állt a kapuban. Egyből tudtam, hogy miért jött. Nem is volt kérdés.

- Ne is kezdj bele. - intettem le, mielőtt megszólalhatott volna.

- Várj már! - futott utánam, mert igazából, csak elsétáltám mellette. - Mi volt ez tegnap?

- Te is nagyon jól láttad, és Lukas gondolom ki is beszélt nektek. - forgattam a szemem, előre menetelve.

- Nem, nem mondott semmit.

- Igazán? - fordultam hátra.

- Igazán. - bólintott. - Szóval?

- A suliban is összekaptunk, meg mint láttad utána is. Nagyon sérelmezi, hogy nem mentem. Ennyi. - tártam szét a karom.

- Azt mondta, hogy ezeket adjam oda neked. - nyomott a kezembe egy csomó borítékot. - Ezeket írta akkor, amikor reménykedett, hogy jössz. De nem adtuk oda neked, mert nem kérted. - mondta, én csak bólintottam egyet és eltettem a leveleket.

Lisa elment, én meg ott maradtam a gondolataimmal. Nem tudtam elképzelni, hogy mik álltak a levelekben. De olyan boldogsággal töltött el, hogy Lukas írt nekem, hogy azt fel nem foghatom. Elhatároztam, hogy a suliba elkezdem kibontani őket.

Beléptem a terembe és most is ott ült a helyén a telefonját nyomkodva. Fekete hosszú ujjú, fekete farmerben és egy fekete conversben. Mindene fekete. Úgy mint nekem. Leültem mellé és előpakoltam a leveleket. Lukas rámnézett, majd a levelekre és megbabonázva nézte, ahogy kibontom az elsőt.

- Ne! - kapott érte. - Már nem aktuális. - mondta halkan.

- De hát nem azért kaptam, hogy elolvassam? - kérdeztem értetlenkedve.

- Akkor még úgy gondoltam, hogy igen, de így mostmár nem. - mondta még mindig nagyon halkan, a borítékokat bámulva. - Kérlek! - suttogta könyörgő szemekkel. - Kérlek! - ismételte meg mégegyszer, olyan halkan, hogy csak a szájáról tudtam leolvasni.

- Rendben. - mondtam, majd visszapakoltam a leveleket a táskába. - És mikor lesz aktuális? - néztem rá.

- Fogalmam sincs. - rázta meg a fejét, és látszott rajta, hogy elég rosszul érintették a levelek. Üveges szemekkel bámulta a padot, és le is tette a telefont. Láttam rajta, hogy tényleg nem akarja, így nem bontottam ki. De azért nagyon kíváncsi voltam rá.

- Amit tegnap mondtam, azt sajnálom. - szólaltam meg végül. - Annyira nem akartalak megbántani, annyira mentem volna, de nem mentem. És tudod miért? Mert azt hittem így jobb lesz, ha nem látlak. De nem lett jobb, és egyenesen beleőrültem. De akkor már mindegy volt. - jöttek ki belőlem a gondolatok, a szavak egymás után hagyták el a számat, mielőtt átgondolhattam volna.

- Szerintem nem volt mindegy. Soha nem volt mindegy. - mondta teljesen a gondolatiba merülve.

A nap gyorsan telt. Sokat gondolkodtam. Néha úgy éreztem, hogy muszáj kibontanom egy levelet. De nem tettem. Azért, mert ha Lukas nem akarja, hát nem. Nem akartam még jobban megbánti. Úgyhogy álltam a sarat. Amikor értem a terembe a kémia óra után, Lukas már ott volt a helyén, és amikor meglátott, hogy érkezem gyorsan eldugott valamit, majd felállt és kiviharzott a teremből. Furán nézve utána, megvontam a vállam és gyorsan összepakoltam, majd én is elhagytam az épületet. Láttam megint a csapatot lent, úgyhogy oda mentem hozzájuk köszönni.

- Sziasztok! - értem oda hozzájuk. Mindenki ott volt, csak Nicki nem. Szerintem nem kell említeni mennyire örültem.

- Helló! - köszöntek egyszerre, kivéve Lukas, aki csak intett. Oda lépett hozzám és a kezembe nyomott egy borítékot. Kérdőn néztem rá, de csak ellépett tőlem.

- Felbonthatom? - kérdeztem biztonságképp. Csak bólintott. De jó! Újabban megnémult és üzenetekkel fogunk kommunikálni. Végülis ez is egy megoldás.

Megbabonázva nézte, ahogy felbontom, ahogy mindenki. Leginkább Lukas arcán láttam, egy kis rémületet. Kivettem a levelet és elkezdtem olvasni a sorokat. Nem bírtam hinni a szememnek.....