Erőknek ereje iskolája

10. fejezet

Szeptember 12. Péntek

Tegnap amikor felhívtam Lukas-t iszonyatosan felhúzott. Alig aludtam miatta. Bunkó és le kezelő volt.

*Tegnap este*
A 3. Csergésre felvette Lukas és bele szólt a telefonba.

- Szia, én vagyok Sarah. - köszöntem neki.

- Helló! - köszönt vissza. - Miért keresel?

- Csak kérdezni akartam, hogy hogy van Nicki.

- Téged az miért érdekel? - röhögött ki.

- Most akkor válaszol? - tereltem a témát.

- Te is valaszolhatnál. - röhögött fel megint.

- Jó hagyjuk.

- Na, várj már. Nincs baja. Van egy ilyen betegsége, néha előjön. - adta meg magát. - De tényleg miért érdekel?

- Szerintem ez most mindegy. Örülök, hogy jól van. - hazudtam. Tudom, hogy nem szabad ilyet kívánni, de na.

- Talán miattam? - talágatott.

- Dehogy! - vágtam rá kicsit gyorsabban a kelleténél.

-Ahaa. - mondta, de éreztem, hogy jól szórakozik rajtam.

- Na jó elég! - rivaltam rá. - Iszonyatosan bunkó vagy pedig amikor először láttalak azt hittem normális leszel. De tévedtem. - szakadt ki belőlem.

- Szóval normálisnak gondoltál. - röhögött fel. - És milyen az a normális? - szórakozott velem tovább.

- Utállak. - mondtam majd lecsaptam a telefonom. Ezt nem hiszem el.

*Vissza a mához*

Legalább kiderült, hogy nincs baja Nickinek. És rá kellett jönnöm, hogy Lukas egy kiábrándító ember.

Reggel nagyon haragosan mentem a suliba. Szinte futottam. Amikor beléptem a terembe a szokásos fogadott. Mindenki el volt foglalva magával. Lilkó toppant oda hozzám.

- Helóka! - köszönt a szokásos tílusában.

- Most hagyjál kérlek. - lögtem kicsit arréb és levetettem magam a helyemre.

- Baj van? - futott utánam.

- Á, semmi csak a szokásos. - legyintetttem vadul.

- Ne csináld már. - nézett rám könyörgően.

- Miért nem mondasz semmit Dávidról? - jutott először ez eszembe.

- Tényleg ez zavar? - nézett rám furán.

- Ez is. - helyesbítettem. - Nem tudok rólatok semmit. Írogatsz vele. Ki mész az osztályból hozzá. Együtt vagytok vagy mi van? Miért nem mondod? Meg á mindegy. - hagytam ennyiben. Nem akartam még Lukassal is fárasztani. El van gondolom Dáviddal vagy nem tudom. Mindegy is.

- Minden okés. És nincs baj. De úgy látom nem csak ez bánt. És bocs, hogy nem mondtam semmit. Nem volt időm. Tényleg sajnálom. - kért bocsánatot Lilkó.

- Nem baj. És nem akartam rajtad ki tölteni a mérgem csak... - akadtam meg mert addigra oda ért Lukas és megkérte Lilkó, hogy menjen innen.

- Szia, te lány. - köszönt nekem.

- Valami zúgást hallottam. Halló. - játszottam a hülyét. Eszem ágában se volt vele beszélni.

- Ez nagyon gyerekes volt. - röhögött ki.

- Halló. - játszottam újra az idiótát. Ő csak mosolyogva megrázta a fejét és felvette a telóját ami csörgött. Ezt is megúsztam éljen.

Mint mindig most is az első óra erőtan volt. Ma is volt tesi. Megint majdnem megfulladtam. Csak most egy külömbséggel. Lukas oda se jött hozzám. Nem segített csak nézett. Egész nap egymáshoz se szóltunk. Hát ez szép.

Suli épületét elhagyva sétáltam haza. Lilkó újonnan Dáviddal megy haza. Ezt is egyedül teszem meg. Nem mintha hibáztatnám érte csak... Elhanyagol mostanában. Nem jön oda hozzám meg semmi. Most meg már vele is megy haza. Ennyit erről.

Természetesen amikor beléptem a házba most se volt otthon senki. Mit mondjak ez a nap szörnyű volt. Lukassal összevesztem. Lilkó hozzám se szól meg semmi. Nimród meg egész héten beteg volt. Pocsék minden.