Against The Law /Jikook ff./

3. rész

Jimin szemszög

Másnap reggel hét órakor még úgy ültem az étkező asztalnál, mint akin átment egy traktor, és már a második bögre kávémmal próbáltam egy kis energiát gyűjteni a mai naphoz. Yuon békésen eszegette a reggelijét, meg iszogatta a kakaóját, anya és apa a szobájukban ébredeztek még csak, én pedig azon agyaltam, hogy biztos el fogok késni ma is. A tegnapi közös fagyizás meg játszóterezés Borával és a kisfiával nagyon jól sikerült, jól összeismerkedtek a gyerekek és mi is, ezért csak este fél hét körül értünk haza. Akkor még neki kellett állnom vacsorát csinálni, mert anyának nem volt ideje rá, és utána meg kellett fürdetnem a gyereket, meg ágyba kellett tuszkolnom. Az utóbbi egész gyorsan sikerült, mert elfáradt, így fél kilenckor már húzta a lóbőrt, és végre nekem is volt időm fellélegezni. Túl sok időm nem volt a semmittevésre, mert egy kétszáz oldalas tankönyvet kellett átnéznem mára, így gyorsan lefürödtem én is, főztem egy kávét, és le is ültem a szobámban az íróasztalomhoz, hogy nekiálljak tanulni. Ahogy ránéztem a polcokkal teli szekrényemre, elkapott a sírhatnék, mert minden polc tele volt mappákkal, tankönyvekkel és papírokkal, amiket csak az elmúlt két évben tanultunk, és ekkor tudatosul bennem, hogy még vagy hatszor ennyit kell tanulnom, így kicsit lejöttem az életről, és nehezen ment a tanulás. De szerencsére ezeket egyszer már megtanultam, szóval hajnali kettőkor már én is az ágyban voltam, és tudtam aludni egy jó négy és fél órát.

Mikor lefeküdtem, azt hittem, hogy négy és fél óra alvás bőven elég lesz, de most így reggel egyáltalán nem éreztem annak. Nem volt energiám semmihez sem, egyszerűen alig bírtam felvonszolni magamat reggeli után a lépcsőn, arról meg ne is beszéljünk, hogy Yuon is a kezemben volt, így plusz terhet is cipeltem. Néha elgondolkodom azon, hogy kellene kondiba járnom edzeni egy kicsit, és akkor nem terhelné meg a testemet ennyire minden apró dolog, de aztán eszembe jut, hogy nem lenne rá időm, szóval hamar elvetem mindig ezt az ötletet.

Nem nagyon figyeltem az órát, és Yuont teljesen nyugodtan, ráérősen öltöztettem fel, aztán mikor nekem kellett felöltöznöm, már ment a kapkodás, mert negyed nyolcat mutatott az óra, nekem meg nyolckor kezdődött az előadásom, és fél óra tuti kell ahhoz, hogy Yuont elvigyem az oviba, meg elbúcsúzzak tőle. Szóval nem is nagyon figyeltem arra, hogy mit veszek fel, csak kirángattam egy nadrágot meg egy felsőt a szekrényből, gyorsan belebújtam a ruhákba, összeszedtem a cuccaimat, és már rohantam is lefelé. Lent letettem a táskámat egy székre, és megindultam vissza Yuonért, aki már egyébként elindult egyedül lefelé a lépcsőn, amit nem igazán szeretek, szóval igyekeztem minél előbb felvenni, mert nincs kedvem a sürgősségire menni. Ügyesen fel meg le tud menni egyébként, de túl meredek a lépcső, és mindig félek, hogy megbotlik és leborul.

Már hét óra huszonöt volt, mikor beültünk az autóba, és már előre láttam a vesztemet a mai előadáson. Persze, hogy be volt állva az egész város reggel fél nyolckor, így alig lehetett haladni, én pedig komolyan sírni tudtam volna. De ez az egész az én hibám, mert ha nem csesztem volna el így az időt, akkor már rég az oviban lehetnénk, és nem a dugó kellős közepén. Meg kellene tanulnom rendesen beosztani az időmet, mert ez így nem lesz jó. Tavaly egyszer sem késtem, mert nyilván nem kellett még oviba vinnem Yuont, de ebben az évben már a második napon is elkések, ráadásul egy seggarc tanárnál.

Háromnegyed nyolcra odaverekedtem magunkat az oviba, és szabályosan rohantam befelé a gyerekkel az épületbe. Neki nem nagyon tetszett a dolog, mert már ekkor bőgött, de nem nagyon tudtam most ezzel foglalkozni, mert az életemért küzdöttem jelenleg.

- Sziasztok! – köszönt mosolyogva Bora, amint beértünk a csoporthoz. Éppen Jeongsant, a kisfiát öltöztette át, de egy pillanatra megállt, csak, hogy köszönhessen nekünk.