Against The Law /Jikook ff./

31. rész

Jimin szemszög

- De apa, én nem ezt akartam felvenni! – bömbölt Yuon úgy, hogy közben taknya-nyála egybefolyt, én pedig nagyon közel álltam ahhoz, hogy itthon hagyjam. Persze nem tenném ezt meg, mert nem vagyok olyan felelősségtelen, de az ilyen hisztik közepette tényleg megfordul a fejemben, hogy fogom magam, és nélküle megyek el.

- Már nincs idő átöltözni, szóval ebben jössz! – mondtam neki egy gondterhelt sóhajtás közepette, majd felvettem, ugyanis tudtam, hogy magától nem fog jönni, és elindultam vele lefelé a lépcsőn.

- De nem akarok! – folytatta a hisztit Yuon, amin őszintén meg voltam lepődve, mert egyáltalán nem egy hisztis fajta. De ma már hajnalban rákezdett, mikor is áttrappolt a szobámba, hogy bepisilt, így éjjel kettőkor húzhattam le az ágyneműt, majd Yuon az egész estét mellettem töltötte az ágyban, mert értelemszerűen a sajátjában nem tudott aludni, ugyanis eláztatta. Aztán reggel amiatt kezdett drámázni, hogy túl szottyos lett a müzlije, ami csak is az ő hibája volt, mert játszott vele, és hagyta elázni, most meg a ruhája miatt hisztizik. Arról meg ne is beszéljünk, hogy szó sem lehetett arról, hogy megfésülöm a haját, szóval ma úgy megy oviba, mint akit megtéptek.

- Jól van, nem érdekel, hogy nem akarsz – morogtam az orrom alatt, és közben leültettem a cipős szekrényre, hogy ráadjam a cipőjét. De persze egyből le akart mászni róla, és csak az utolsó pillanatban kaptam el, hogy visszatuszkoljam arra a nyamvadt szekrényre. – Befejezted? – kérdeztem tőle mérgesen, és ami azt illeti, a mérges nézés mindig eléri a kívánt hatást. Yuon nem mondott semmit, csak tovább hüppögött, mint aki meg akar fulladni, de hagyta, hogy ráadjam a cipőjét meg a kabátját. Normális esetben ilyenkor megállok, mondom neki, hogy vegyen normálisan levegőt és nyugodjon le, de jelenleg erre nincs időnk, mert menni kell az oviba, meg az egyetemre. Nincs is sokszor ilyen hisztirohama, így nem vagyok hozzászokva ehhez, és remélem, hogy nem is lesz sok, mert ehhez azért már nekem sincs idegzetem.

- Örülnék neki, ha az unokám élve bejutna az oviba – jelent meg anya az előszobában álmos arccal.

- Ezek után nem ígérek semmit – mondtam, miközben felvettem a saját cipőmet meg kabátomat is. – Megyünk, mert el kell csípnem Borát is, mert beszélnem kell vele! Majd délután találkozunk! – mondtam anyának, majd adtam neki egy puszit is. Yuon viszont meg sem mozdult a cipős szekrényen, a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy hajlandó lenne felállni onnét, szóval vettem egy mély levegőt, majd felvettem, és elindultunk kifelé az autóhoz. Szerencsére már nem bömbölt meg hisztizett, csak nézett ki a fejéből, szóval könnyen be tudtam ültetni a gyerekülésbe, és már indulhattunk is az oviba.

Felettébb örültem neki, hogy az egész oda úton csend volt, és le tudtam nyugodni teljesen. Friss levegő volt, kellemes dalok szóltak a rádióban, és annyi paraszt sem volt az utakon, mint általában, szóval tökéletes lett volna a reggelem, ha Yuon nem balhézik. De nyilván benne van a dologban, hogy egy három és fél éves néha hisztizik, és, hogy őszinte legyek, szerencsés vagyok, hogy mondjuk, csak háromhavonta egyszer csinálja ezt. Ha többet csinálná, akkor idegileg már biztos kicsinált volna, és lehet, hogy az elmegyógyintézetben kötöttem volna ki.

- Muszáj bemenni? – kérdezte Yuon halkan, mikor éppen az övét csatoltam ki az ovi parkolójában.

- Igen, sajnos muszáj. Történt valami, ami miatt nem szeretnél bemenni? – kérdeztem rá a dologra, ugyanis simán meglehet, hogy valaki bántotta, vagy ilyesmi.

- Nem. Csak veled akarok lenni – nézett fel rám a nagy boci szemeivel, amik megint bekönnyeztek, nekem meg a szívem szakadt meg érte, hogy itt kell hagynom. Persze dühös voltam rá a hiszti miatt, de most meg már olyan aranyosan néz rám, hogy szívem szerint fognám, és haza mennék vele, hogy az egész napot együtt töltsük.