Against The Law /Jikook ff./

14. rész

Jimin szemszög

- Basszus Jimin, nem hiszem el, hogy huszonkét éves vagy és még mindig nem tudsz normálisan felöltözni! – mérgelődött anya, mikor meglátott lejönni a lépcsőn.

- Csak huszonegy vagyok, de mindegy – jegyeztem meg, és odasétáltam hozzájuk a nappaliba, hogy szemügyre vehessenek, bár anya már messziről is kiszúrta, hogy nem jött össze ez a felöltözés dolog.

- Közelebb vagy a huszonkettőhöz, mint a huszonegyhez – morogta anya, miközben nekiállt megigazítani a betűrt ingemet. Én csak segítség kérően apára meg az öcsémre néztem, akik a kanapén ültek, Yuon pedig az öcsém ölében, de mindketten jót röhögtek rajtam, szóval arról letettem, hogy ők mentenek meg engem. Ennyit a férfiak összetartásáról... Az öcsém, Junghyun már két hete nem tudott hazajönni, ugyanis ő Busanban jár egyetemre, de most hétvégén szerencsére haza tudott utazni, ezért most ő is itt van velünk. Mióta ő is egyetemista lett, sokkal kevesebbet találkozunk, de ennek ellenére valahogy jobb lett a kapcsolatunk, és közelebb kerültünk egymáshoz. Sosem voltunk rosszban, kivéve akkor, mikor Yuon megszületett, de ezt leszámítva mindig is jól elvoltunk. Az is csak egy kis gyerekes féltékenység volt nála egy kis ideig, amiért minden körülöttem – vagyis inkább Yuon körül – forgott, de az már a múlté, és minden rendben van közöttünk.

- Jó, ez így jó lesz már – léptem hátrébb anyától, hogy ne tapizzon már össze-vissza.

- Nem, nem lesz jó! Úgy néz ki az inged, mint amit a kutya szájából rángattak ki. Hol tárolod az ingeidet, az ágyad alatt? – folytatta anya a kiakadást, és elkezdte kigombolni az ingemet, gondolom azért, hogy kivasalja.

- Kikészítenek ezek a nők – sóhajtottam egy nagyot, miután anya lerángatta rólam az inget, és eltűnt a szobájukban, én pedig leültem apáék mellé a kanapéra. Yuon egyből átmászott az én ölembe, és szembe fordult velem, hogy az arcomat gyurmázhassa, amit meg is engedtem neki, mert még mindig jobb ez, mintha a hasamat böködné, vagy a most éppen jól álló hajamat piszkálná.

- Nők nélkül már kihaltatok volna – mondta anya, mikor pár perccel később visszajött a kivasalt ingemmel, és szó szerint hozzám vágta. Yuont visszatessékeltem apa ölébe, hogy újra fel tudjam venni az ingemet, és tény és való, hogy most egy fokkal jobba nézett ki. – Máris nem úgy nézel ki, mint egy csöves – mosolyodott el anya, és elkezdte igazgatni rajtam az inget, én meg inkább hagytam, hogy tegye, amit akar, mert úgy hamarabb végzünk.

- Elhiszed, hogy Bora egyébként leszarná, hogy van egy gyűrődés az ingemen? – kérdeztem, mikor anya végzett velem.

- De ha már egy szép étterembe mentek randizni, akkor nézzél ki jól – sóhajtott nagyot anya, de azért közben elégedett mért végig engem. Nos, igen... Péntek délután is én vigyáztam egy kis ideig Jeongsanra, amíg Bora elment a bátyjáért a kórházba, de utána elmentünk a játszótérre, és végre volt merszem megkérdezni, hogy eljön-e velem hétvégén még egy randira. Bora szerencsére igent mondott, éppen ezért is készülődök most nagy serényen, hogy nem sokára elindulhassak érte. De persze anyának nem tetszett, ahogy felöltöztem, amin egyáltalán nem lepődtem meg, és inkább hagytam, hogy azt csináljon velem, amit csak akart, mert ő azért mégis csak egy nő, és több szép érzéke van, mint nekem.

- El sem hiszem, hogy randizni mész – szólt közbe Junghyun is, aki időközben már Yuonnal játszott a szőnyegen néhány játékautóval.

- Miért olyan hihetetlen? Olyan helyes az én kisfiam! – mondta anya mosolyogva, és Yuon után még ő is meggyurmázta az arcomat.

- Nem azt mondtam, hogy nem helyes. Csak mióta Yuon megszületett, úgy viselkedik, mint egy uncsi apuka. Mindig a gyerek az első, sose gondol magára, és nem csinál semmi olyasmit, mint amiket régen például szeretett. Attól még, hogy apuka vagy, nem kell úgy is viselkedned és kinézned. Lehetsz jó fej fiatal apuka, nem kell uncsinak lenned – magyarázta Junghyun, Yuon meg hevesen bólogatott, pedig szerintem fogalma sem volt arról, hogy amúgy miről beszélgetünk.