Against The Law /Jikook ff./

37. rész

Jimin szemszög

A tegnapi nappal ellentétben semennyi kedvem sem volt az egyetemen lenni ma, és szerintem ez egész nap az arcomra is volt írva. Taehyung is egész nap azzal csesztetett, hogy úgy nézek ki, mint aki egy hete nem aludt, pedig az igazat megvallva, kicsit hanyagoltam ezen a héten a tanulást, amit biztos meg fogok szívni a vizsgaidőszakban, de úgy éreztem, hogy ha nem alszok minden nap minimum hét órát, akkor feldobom a papucsot. Persze a hét óra alvás után is álmos voltam még, sőt, ha lehet, akkor még álmosabb, ezért nem tudtam eldönteni, hogy most akkor mi a jobb. De a lényeg, hogy Taehyung állításának abszolút nem volt igazságalapja, mert ezen a héten aludtam eddig a legtöbbet.

Taehyung az utolsó óránk előtt megint elment ebédelni valahová, ezért én meg az aulában ültem le egy asztalhoz, és ott tevékenykedtem. A könyvtárba akartam menni, de anya csinált nekem egy szendvicset reggel, és a lelkemre kötötte, hogy egyem meg, de a könyvtárban nem lehet enni, szóval kint maradtam az aulában. Miközben hangyaharapásokkal fogyasztottam el a szendvicset, a laptopomon próbáltam rendezgetni a dolgaimat, mert a héten konkrétan semmit sem csináltam, és minden összekuszálódott. A hétvégét valószínűleg tanulással fogom tölteni, hacsak Borának nincs más ötlete. Benne lennék egy ott alvásban, mert hiába nem szeretem Borát, a testiséggel sosem volt semmi problémám.

- Rossz nézni, ahogy azt a szendvicset eszed – jelent meg az asztalomnál Jungkook, és le is telepedett velem szembe, de közben halkan beszélt, hogy a többiek ne hallják meg, hogy letegezett.

- Mert nem is vagyok éhes – sóhajtottam egy nagyot, és közben leraktam a félig megevett szendvicset a szalvétára, amibe be volt csomagolva.

- Akkor minek eszed? – kérdezte Jungkook felhúzott szemöldökkel, miközben a táskájából pakolászott elő.

- Mert a pszichiáter azt javasolta, hogy próbáljak meg beiktatni még egy étkezést a vacsorán kívül, anya pedig halálosan komolyan vette ezt a javaslatot. Én meg megígértem, hogy együttműködő leszek, szóval nincs más választásom, mint megenni – magyaráztam, de közben még mindig a laptopomat néztem, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy beszélgetünk.

- Értem – szólalt meg egy kis csend után Jungkook, majd ő is a munkájára figyelt innentől kezdve. Nem tartottam túl jó ötletnek, hogy megint ideült hozzám, mert még egy csomó szabad asztal volt ezen kívül, ezért elővettem a fülhallgatómat, és zenét kezdtem hallgatni, hogy tényleg ne kezdjenek el pletykálni rólunk. Jungkookot látszólag nem is zavarta a dolog, és egyébként be kell látnom, hogy azért jól esett az, hogy ideült. Hiába nem beszélgetünk, és hiába hallgatok zenét; attól még jó érzés, hogy itt ül velem szemben, és nem vagyok egyedül.

Az utolsó órám nem Jungkookkal volt, ezért mikor háromnegyed kettőt ütött az óra, én el is köszöntem tőle, és mentem a megfelelő előadóba. Az utolsó pillanatban Taehyung is befutott, ezért kettesben ültük végig a másfél órás előadást, és jegyzeteltünk végig, hogy ne maradjunk le. Nem volt olyan fontos tantárgy, de jobb figyelni, mert sokat számít a tanulmányi átlagunk félévkor, és év végén. Most meg már lassan beköszönt a december, és a hónap közepén kezdődnek a félévi vizsgák, szóval tényleg érdemes belehúzni. Nem mintha eddig lazsáltam volna ezt a hetet leszámítva, de ha már itt vagyok, akkor igyekszem a legjobbat kihozni magamból.

Kicsit elhúzódott az óra, ezért siettem, hogy időben odaérjek Yuonért az oviba. Találkoztam Borával is, de csak váltottunk pár mondatot, mert sietniük kellett valahová. Azt mondta, hogy majd este, vagy holnap felhív, és megbeszélünk valamit a hétvégére, nekem pedig nem különösebben volt ez ellenemre, plusz azt sem bántam, hogy mehettünk haza egyből az ovi után, mert nem volt se lelki, se testi energiám most az emberekhez. Vagyis, még gyorsan bevásároltunk Yuonnal, mert anyáék későn fognak hazaérni, és csak ezután mentünk haza. Én voltam a vacsorafelelős is, mert Junghyun is lelépett valahová, és hét előtt senki nem fog hazaérni, ezért addig nekem kell Yuonra is figyelnem. Elég fáradtnak és kimerültnek éreztem magamat, holott semmi megerőltetőt nem csináltam a napokban, és egyszerűen másra sem vágytam, csak arra, hogy lefektessem Yuont, és utána én is befeküdjek az ágyamba. De persze ez nem volt ilyen egyszerű, mert mikor haza értünk, játszanom kellett vele a játékaival, és mondanom sem kell, hogy eléggé nehezemre esett beleélni magamat a dinoszauruszos játékba, meg a robotokba. De Yuon nagyon is kipihent volt a délutáni alvás miatt, ezért ő pattogott össze-vissza.