Against The Law /Jikook ff./

15. rész

Jimin szemszög

- Mire ez a nagy öröm? – kérdezte Taehyung, mikor hétfő reggel mosolyogva pattogtam oda hozzá.

- Megint voltam Borával randizni – mondtam neki boldogan, mire Taehyung szemei is felcsillantak.

- És? Megcsókoltad? – kérdezte Taehyung belelkesedve, én pedig csak hevesen bólogattam. – Végre! – sóhajtott nagyot Taehyung, de közben továbbra is mosolygott.

- Vagyis, igazából ő csókolt meg engem, mert én nem mertem, de attól még csókolóztunk, és ez a lényeg – magyaráztam.

- Komolyan úgy viselkedsz, mint egy szűz kisfiú. Néha megkérdőjelezem, hogy Yuon tényleg a te gyereked-e, vagy csak rád sózták-e – mondta Taehyung, miközben a folyosón sétáltunk.

- Persze, hogy az én gyerekem! – háborodtam fel egyből. – Oké, hogy régen találkoztál vele, de fél évvel ezelőtt is egy az egyben úgy nézett ki, mint én. Jó, a száját az anyjától örökölte, de a szemét, az orrát, az egész arcát meg tőlem – soroltam a dolgokat, és nem csak elfogult voltam, hanem teljes mértékben igazam volt. Yuon tényleg nagyon hasonlít rám, az egyetlen dolog amit Yejitől örökölt, az valóban a szája, na meg a hullámos haja. De szerintem még a hülye is észre venné, hogy az én kisfiam. A természetéről meg ne is beszéljünk, mert az hasonlít a legjobban rám.

- Jó, nyugi, nem gondoltam komolyan. Tényleg egy kis Jimin az a gyerek egyébként – mosolyodott el Taehyung. – Valamikor most már szívesen találkoznék vele – tette még hozzá.

- Bármikor eljöhetsz velem délután az oviba – javasoltam.

- Na, majd akkor kerítek egy szabad délutánt, és elmegyek veled – mondta Taehyung, én pedig csak bólintottam egyet, de egyébként örültem neki, hogy Yuon és Taehyung megint találkozni fognak. Taehyung nagyon szereti a gyerekeket, és ért is hozzájuk, ezért nagyon jól elvoltak nyáron is Yuonnal.

- Szerinted lesz ma már Jeon? – kérdeztem Taehyungtól, miközben beálltunk a büfé sorba, ugyanis Taehyung akart venni valami reggelit.

- Azt mondta csütörtökön az igazgató helyettes, hogy ma már elvileg lesz, de semmi sem biztos – rántott vállat a fiú, miközben aprópénzt vadászott elő a pénztárcájából.

- Nem bánnám, ha ma még nem lenne – sóhajtottam egy nagyot, ugyanis minél kevesebbet találkozok a férfivel, annál jobb. Csütörtök óta tök jó kedvem van, mert nem tiport bele a lelkembe Jeon, örülnék neki, ha ez így is maradna, mert Borával egyre jobban alakulunk, és nincs szükségem arra, hogy megint olyan legyek, mint mikor Bora egyszer átjött hozzánk. Bőven elég volt egyszer úgy látnia, nem kell még egyszer.

Miután Taehyung megvette a reggelijét, már mentünk is be az előadóba, ahol az első óránk lesz. Még volt húsz percünk az óra kezdetéig, és a tanár úr meg még sehol sem volt, ami egy jó előjel volt, ugyanis néha itt szokott már lenni ilyenkor. Már teljesen megnyugodtam, és kezdtem örülni, mikor még öt perccel a becsengetés előtt sem jelent meg a férfi, ám pontban nyolc órakor betoppant az előadóba, kabátban, és teljes hadi felszerelésben. Gondolok itt én a laptoptáskájára, ami a vállán lógott, valamint az aranyos kis aktatáskájára, amit a kezében hozott.

- Elnézést a késésért, néha még a legjobbakkal is előfordul – mondta a férfi, amint lerakta a dolgait az asztalára. Mi is visszaköszöntünk neki, és végig néztük, ahogy leveszi a térdig érő szövetkabátját és sálját, de mikor ezt megtette, szerintem mindenki eléggé ledöbbent. Jeon tanár úr jobb keze könyékig be volt gipszelve, amin aranyos kis rajzok voltak itt-ott, de, hogy azok mit ábrázoltak, az egy rejtély volt. Taehyunggal meglepetten néztünk össze, és így már értelmet nyert, hogy miért is nem tartott órát csütörtökön, meg pénteken. – Nos, igen, volt egy kis balesetem csütörtökön, ezért nem volt óra a múlt hét végén, de eb csont beforr, szóval ma folytathatjuk is az anyagot ott, ahol múlthéten abbahagytuk – mosolyodott el életében talán először Jeon tanár úr az egész előadó előtt, és elkezdte előszedni a cuccait. – Ma nincs beugró kérdés, mert kezdjük ott, hogy kivételesen én késtem, és nem Park, valamint át szeretnék futni a kiadott anyagon is, szóval nincs vesztegetni való időnk – mondta a férfi, és közben rám pillantott, de kivételesen nem a befosott vagy dühös nézésemmel találkozott, hanem a zavart, és nagyon gondolkodó tekintetemmel. – Talán valami problémája van, Park? – kérdezte Jeon felhúzott szemöldökkel, mire én kizökkentem a bambulásomból.