Against The Law /Jikook ff./

4. rész

Jimin szemszög

Komolyan elgondolkoztam azon éjjel a bemutatóm készítése közben, hogy befejezem az egyetemet. Nagyon nem jött jól ez a plusz munka, mert a többi órámra is tanulnom kellett volna, de este kilenctől reggel ötig csak Jeon retkes tantárgyával foglalkoztam. Tudom, hogy ez egy fontos tárgy, minden félévben vizsgázunk belőle és szigorlat is van, de ettől függetlenül ennyit foglalkozni vele már tényleg sok. De mindenképp tökéletesre akartam, hogy Jeon ne tudjon belekötni, mert nincs kedvem még plusz munkát kapni, vagy hallgatni a fejmosását. Ráadásul Yuon éjjel kiverte a balhét, hogy ő nem akar a szobájában aludni, ezért az én ágyamban aludt, így nagyon csendesen kellett tevékenykednem éjjel, hogy ne keltsem fel, mert akkor biztos falnak mentem volna, ha nekiáll hajnalban bömbölni.

Reggel, mikor is felkeltem másfél óra alvás után, úgy döntöttem, hogy nem megyek be az első előadásomra. A kutya nem fogja nézni, hogy ki hiányzik meg ki nem, mert sosem íratnak alá jelenlétit, Taehyung pedig azt mondta, hogy majd elküldi az anyagot, szóval eldobtam Yuont az oviba, kivételesen már fél nyolckor ott voltunk, és siettem haza aludni még egy kicsit. Tízkor kezdődik a második órám, szóval egy jó másfél órát tudtam még aludni, és ha összeadjuk a két időt, akkor egy masszív három órát aludtam, ami azért mégiscsak több mint a másfél.

- Kialudtad magad? – kérdezte Taehyung, mikor is megtalált engem tíz óra előtt tíz perccel a kávéautomatánál. Már ittam két bögrével otthon, de úgy éreztem, hogy ha nem iszok még minimum egy duplát, akkor megpusztulok az előadás közben, szóval meg is nyomtam a megfelelő gombot az automatán, miután maximumra nyomtam a cukor mennyiséget. Azért nem vagyok öngyilkos merénylő...

- Az erős túlzás – ásítottam egy jó nagyot, de a következő pillanatban a vér is megfagyott bennem, mert meghallottam egy olyan hangot, amit kettő óránál előbb nem akartam.

- Az alvás a gyengéknek való – szólalt meg mögöttünk Jeon tanár úr vigyorogva. A markában aprópénz volt, ezért sejtettem, hogy ő is kávét akart venni, csak nem értettem, hogy miért pont ebből az automatából, mikor van még tíz másik az épületben.

- Akkor én kurvára erős vagyok, mert három és fél éve nem aludtam öt óránál többet egyhuzamban – motyogtam, ugyanis mióta Yuon megszületett, valóban nem aludtam túl sokat. Hétvégente is felver reggel hatkor, szóval esélytelen, hogy ismét tizenkét órát aludjak, mint a régi szép időkben.

- Figyeljen a szájára! – szólt rám Jeon, és már egyáltalán nem vigyorgott.

- Mintha anyámat hallanám. Még huszonkét évesen is rám szólnak otthon, hogy ne beszéljek csúnyán – sóhajtottam egy nagyot, és közben szemügyre vettem az italomat, hogy nincs-e még kész, de sajnos még nem volt.

- Jó, de van oka, hogy miért nem beszélhetsz csúnyán még otthon sem – emlékeztetett Taehyung.

- Jogos – sóhajtottam nagyot, ugyanis valóban nem lenne jó, ha Yuon bazdmegolna az óvodában.

Szerencsére ekkorra a kávém is kész lett, ezért elköszöntünk hőn imádott tanár urunktól, és megindultunk az előadó terem felé, ahol a következő óránk lesz. Túl sok remény nem volt arra, hogy ébren maradok másfél órán keresztül, de azért próbáltam a legjobbat kihozni magamból, mert nem akarok megbukni félévkor. Nem azért szenvedtem két évet végig már, hogy most feladjam, szóval össze kell szorítanom a fogamat, és végigcsinálni ezt a pár évet.

Jeon órája előtt még volt kettő órám, de fél kettőkor már végeztünk, ezért a maradék fél órát azzal töltöttem, hogy átnéztem a könyvtárban az előadásomat. A saját laptopomról terveztem előadni, mert amúgy is mindig nálam van, mert többnyire ezen jegyzetelek, plusz nem kockáztatom meg azt, hogy átrakom valami szar pendrivera, és eltűnik az egész, vagy hiányos lesz. Taehyung is csatlakozott hozzám, és ő megebédelt, amíg én a munkámat nézegettem át, plusz ő is segített, és ha valami helyesírási hibát találtunk, még kijavítottuk így az utolsó pillanatban. Éjjel csináltam ezt a szart, szóval könnyen meglehet, hogy hemzseg a hibáktól.