Against The Law /Jikook ff./

42. rész

Jimin szemszög

- Én nem mehetek? – koslatott utánam Yuon, mikor megtudta, hogy éppen Borához készülődök szombat este.

- Yuon, mondtam már, hogy nem! – sóhajtottam egy nagyot. – De Jeongsan sem lesz ott, szóval unatkoznál. Sokkal jobb lesz itthon a mamival meg a papival, és Junghyun is nemsokára haza ér. Majd elmentek érte a vasútra, és a mami vesz neked valami finom sütit, oké? – ajánlottam fel neki, és azért elgondolkozott rajta egy kicsit, de végül bólintott egyet.

- Jól hallom, hogy útba kell majd ejtenünk a cukrászdát? – kérdezte anya, mikor leértünk a nappaliba.

- Igen, muszáj lesz, mert megígértem neki – mondtam anyának, majd Yuonnal egyetemben leültünk a kanapéra, és a fiatalember egyből piszkálni kezdte apát. Felettébb örültem ennek, mert egész nap rajtam lógott, folyton a seggemben volt, bármerre mentem, és a mosdót is úgy tudtam csak használni, hogy nyitva kellett hagynom az ajtót, hogy tudjon velem közben beszélgetni. Nem igazán repestem az örömtől, hogy pont most kezdte ezt el, mert hétfőn még egy utolsó zh-t kell írnom Jungkook óráján, szerdán meg vizsgázok is már nála, mert beköszöntött a december, és eljött a vizsgaidőszak. Tök jól megterveztem a vizsgáimat, Jungkook tantárgyával kezdem, mert azzal állok a legjobban, és gyorsan le akarom tudni, majd jönnek a következő tantárgyak, és január végéig fog ez így menni. Szóval nem tett túl jót nekem ezzel Yuon, hogy pont most cuppant rám megint, mert tanulni is akartam volna. De Bora is áthívott magához, mert állítása szerint kicsit ki kellene kapcsolódnom a vizsgák előtt, és nem fogok hazudni, most jó lesz, ha ezt a barátság extrákkal dolgot ki fogom tudni használni.

Olyan fél nyolc körül elindultam otthonról, ugyanis Bora azt mondta, hogy akkor menjek, amikor akarok. Nos, túl korán sem akartam menni, de túl későn se, hogy ne higgye azt, hogy csak a szex miatt megyek, szóval ezt a fél nyolcat tökéletes időpontnak találtam. Nyugis tempóban is háromnegyedre már Bora panelja előtt voltam, és csak imádkozni tudtam, hogy ne fussak össze a bolond nénivel. Most nem vagyok olyan passzba hogy hallgassam az agymenéseit, és lehet, hogy szemét lennék, pedig azt nem kellene. Igyekszem mindig a lehető legkedvesebb lenni mindenkivel, csak ez nem mindig jön össze. De most már két alkalommal voltam a pszichiáternél, és a második alkalomra már biztos is volt a diagnózisban Somin, miszerint depresszióval és generalizált szorongással küzdök. Mire második alkalommal mennem kellett, már feldolgoztam ezt a hírt, és nem ért váratlanul, úgy, ahogy az sem, mikor a második óra végén Somin egy receptet adott a kezembe, hogy váltsam ki a gyógyszertárban. Azt mondta, hogy nem fogok egyből pozitív változásokat észlelni, sőt, negatív mellékhatások is léphetnek fel, mint például a fáradtság, álmatlanság, szédülés, ingerlékenység, és még a szorongás is, annak ellenére is, hogy az alapból jelen van. Még mindig nem gondolok jó szájízzel ezekre az antidepresszánsokra, de valahol muszáj elkezdeni a gyógyulást. Csütörtök este óta szedem a gyógyszert, még csak két napja, így szerencsére még semmit sem érzek, és remélem, hogy a mellékhatásokat illetően ez így is marad.

- Szia, Jimin! – vigyorgott rám Jeongsan, mikor kinyílt a bejárati ajtójuk, ugyanis ő nyitott nekem ajtót.

- Szia, San-ah! – köszöntem vissza neki én is mosolyogva, és leguggoltam, hogy megölelhessem. Jeongsan mindig szeret megölelni engem, és nekem sincs ellenemre, szóval ez már egy ilyen megszokás lett, hogy megöleljük egymást, mikor találkozunk. – Hol van anya? – kérdeztem tőle, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

- A konyhában – mondta Jeongsan, és már rohant is a konyhába. Én is levettem a cipőmet meg a kabátomat, és már mentem is a konyha felé, hogy Borának is tudjak köszönni.