Against The Law /Jikook ff./

5. rész

FIGYELMEZTETÉS!!

A részben önbántalmazás jelenik meg, így akit ez rosszul érint, az ne olvassa tovább onnét, hogy Jimin haza ér, semmi létfontosságú történés nincs már utána!!

Jimin szemszög

- Régóta vársz rám? – kérdeztem egyből Borától, mikor beértem a kávézóba, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk.

- Nem, én is csak pár perce érkeztem – mosolyodott el a lány, én pedig megnyugodtam, hogy nem várattam meg annyira. Levettem a farmerkabátomat, amit ráterítettem a szék karfájára, majd leültem én is Borával szembe, és csak ekkor jutott időm arra, hogy végig mérjem a lányt. Két évvel idősebb, mint én, ami a viselkedésén egyáltalán nem látszik, de az öltözködésén viszont igen. Nagyon divatosan öltözködik, de kicsit olyan hatást kelt a ruhája, mintha már vagy harminc éves lenne. Ennek ellenére viszont nagyon jól áll neki, mert a hibátlan, baba arca miatt egyáltalán nem néz ki idősnek. Meglehetősen szép lány, be kell ismernem, talán még Yejinél is szebb. – Van valami különösebb oka, amiért elhívtál, vagy csak úgy? – kérdezte Bora, miután leadtuk a rendeléseinket.

- Kicsit ki akartam szakadni a monoton mindennapokból, és szerettem volna úgy érezni magamat, mint egy normális, egyetemista srác, nem, mint egy begyöpösödött apuka – nevettem el magamat kínomban.

- Akkor pont a legjobb embert hívtad el, mert én is kezdtem úgy érezni magamat, mint egy háromgyerekes anyuka, aki egy kész káosz – mosolyodott el Bora is.

- Csúnya ezt mondani, de azért néha jó a gyerekek nélkül, nem igaz? – kérdeztem, miközben egy szalvétával szórakoztam.

- Egyáltalán nem csúnya ezt mondani Jimin. Néha mindenkinek kell egy kis szünet, még a szülőknek is. Bűntudatod van, amiért nem a fiaddal vagy? – kérdezte Bora, én pedig eléggé meg voltam lepődve, hogy ennyire belelát a gondolataimba.

- Egy kicsit – bólintottam. – De közben meg olyan felszabadultnak érzem magamat, hogy azt elmondani nem tudom. Egyszerűen csak... olyan sok felelősség van rajtam, hogy kezdtem összeszakadni alatta, és azt éreztem, hogy ha nem kapok egy kis szünetet, akkor nem fogom tovább bírni – vallottam be őszintén Borának, hogy mit éreztem. Miután Yuon közölte velem, hogy utál, valóban ezt éreztem, és féltem, hogy ha haza megyek, akkor megint olyat tennék, amit nem lenne szabad. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ha haza érek, akkor nem fogom megtenni, de azért egy próbát megér ez a találkozó, hátha Bora elfeledteti velem a démonjaimat.

- Nekem nem kell ezt megmagyaráznod Jimin. Én is egyedül nevelem Jeongsant, és olykor én is ugyanígy érzek, mint te. De rendben van, ha néha elfáradsz, és tartasz egy kis szünetet, mert nem vagyunk szuperhősök, csak egyszerű szülők – mondta mosolyogva Bora, és közben a kávéinkat is kihozták.

- Gondolkodtál valaha azon... hogy milyen lenne az életed a kisfiad nélkül? – kérdeztem Borától óvatosan.

- Igen, számtalanszor. Valószínűleg sokkal egyszerűbb lenne, de sokkal rosszabb is. A férjem meghalt egy autó balesetben, mikor Jeongsannal voltam öt hónapos terhes. Ha nincs Jeongsan, akkor valószínűleg még mindig nem tudtam volna feldolgozni az elvesztését, de miatta muszáj volt összeszednem magamat, és tovább lépnem. Jeongsan minden egyes nap reményt ad nekem, és rengeteg örömöt hoz az életembe, szóval még egyszer sem fordult meg az a fejemben, hogy megbántam volna, hogy megszületett. Plusz ő az egyetlen dolog, ami a férjemből maradt nekem, szóval... - mesélte Bora szomorúan, ugyanakkor mosolyogva, én pedig valamiért tejesen át tudtam érezni a fájdalmát még úgy is, hogy én nem éltem át.

- Sajnálom, hogy ezt át kellett élned – mondtam halkan Bora szemébe nézve.

- Én is nagyon sajnálom, hogy a férjem sosem találkozhatott a fiával, de sajnos ezt hozta az élet – mosolygott rám Bora szomorúan. – És te? Ha már itt tartunk, akkor te miért vagy egyedülálló apuka? – váltott témát Bora.