Against The Law /Jikook ff./

33. rész

Jimin szemszög

Az egész szombat éjszakámat és vasárnapomat Yuonnal töltöttem. Mikor haza értem Borától, még egy jó óráig szenvedett, drámázott, de nagy nehezen elaludt. Elég hosszú volt az az éjszaka, mert én mocskosul voltam a megivott alkoholtól, hiába hánytam ki a nagyját, és szerintem hajnali ötig egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak szenvedtem az ágyamban. Aztán persze tízkor már Yuon keltett engem mosolyogva, hogy a hasamra süt a nap, és menjünk el a játszótérre. Másnaposan kicsit kellemetlen volt lökdösni őt a hintában, meg kísérgetni a mászóka mellett, de jó apuka lévén nem mondtam nemet semmire, csak hagytam, hogy Yuon azt csináljon, amit szeretne. Minek után egész nap ilyen jól volt a fiatalember, ezért feltételezem, hogy magának generálta azt a hasfájást és hányást a hisztivel meg a drámázással, ezért hétfőn reggel nyugodt szívvel indultam el vele az oviba. Yuonnak is meglepően jó kedve volt, pedig azt hittem, hogy megint sírni fog, hogy ne hagyjam ott, de még az óvoda küszöbét is mosolyogva, meg ugrálva lépte át. Mint akit kicseréltek szombat óta, és nyoma sem volt annak a Yuonnak, akit szombaton láttunk.

- Jó reggelt! – köszönt Bora mosolyogva, mikor Yuonnal kézen fogva besétáltunk a szekrényekhez.

- Sziasztok! – köszöntem vissza én is mosolyogva, majd nekiálltunk Yuonnal átöltözni. Vagyis, ő öltözött, én meg segítettem neki. Szinte mindent megcsinál már egyedül, csak a derekát nem tudja rendesen betűrni, szóval csak azt kellett segítenem, meg becsatolni a szandálját. Persze ha lusta, akkor még a nadrágját is nekem kell felhúznom, de hála Istennek nem sokszor fordul ez elő.

- Hogy telt a szombat estétek? – kérdezte Bora mosolyogva, mikor már lepasszoltuk a fiúkat, és kézen fogva sétáltunk kifelé az oviból.

- Ne akard azt tudni – nevettem el egy kicsit magamat. – Határozottan jobb lett volna, ha nem kellett volna haza mennem – tettem még hozzá.

- Abban biztos vagyok! – vágta rá Bora. – Mesélte Jungkook, hogy majdnem rosszul lett, mert megálltatok hányni – nevetett Bora.

- Nos, igen, szerintem mély nyomokat hagytam benne azzal a tettemmel – nevettem el magamat én is. – Egyébként, ráérsz délután? Szeretnék beszélni valamiről – váltottam témát hirtelen, ugyanis ezt mindenképp meg akartam kérdezni.

- Hű, komolynak hangzik – nézett rám Bora. – De egyébként igen. Játszótér vagy sütiző? – kérdezte Bora.

- Legyen inkább a sütiző most – válaszoltam. – De most megyek, mert még haza kell sietnem, hogy anya eldobjon az egyetemre, mert az ő autója van nálam, minek után az enyém Jungkooknál van – magyaráztam, mikor már a parkolóban voltunk.

- Rendben! Akkor majd délután találkozunk! – mosolyodott el ismét Bora, majd közelebb hajolt, hogy adjon egy csókot.

Miután Borával elváltak az útjaink, valóban iparkodtam haza, hogy anya el tudjon vinni időben az egyetemre. Jungkookkal van természetesen az első órám, amiről sosem tanácsos késni, pláne nem most, hogy egy masszív traumát okoztam neki a hányós akciómmal. Nem tudom, hogy miért van ennyire rosszul a hányástól. Azt még megérteném, ha ő is elhányná magát, de azt mondta, hogy szimplán rosszul lesz tőle, szóval nem értem. Fura egy ember, mert ha kell, akkor kitapossa a beledet és eltöri a nyakadat órán, aztán kiderül, hogy körülbelül elájul, ha meglát valakit hányni. Mindegy, legalább tudom egy gyenge pontját most már, és nem csak ő tud rólam olyan dolgokat, amikkel meggyengíthet.

Szerencsére időben beértem egyetemre, annyira, hogy még egy kávét is tudtam inni Taehyunggal, meg át tudtuk beszélni az anyagot is. Persze nem tudta szó nélkül hagyni a még mindig elég feltűnő szívásfoltot a nyakamon, és valahogy mindig visszakanyarodott a témához, hiába váltottam témát vagy ötször. Esküszöm, hogy ő sokkal izgatottabb volt, mint én. Pedig aztán ha tudná, hogy semmi extra nem történt... Még ő is csalódott lenne, nem csak én.