Against The Law /Jikook ff./

26. rész

Jimin szemszög

Ha azt mondom, hogy bonyodalmakkal teli éjszakánk volt, akkor még finoman fogalmaztam. Eleinte semmi probléma nem volt, elég hamar álomba szenderültem a kanapén, mert fáradt voltam, és egyébként kényelmes is Bora kanapéja, szóval nem értem, hogy a tanár úr miért nem volt hajlandó itt aludni. A kellemetlenségek ott kezdődtek, hogy hajnali négy körül arra ébredtem, hogy Bora a mosdóban adja ki a gyomra tartalmát, én pedig jó barát lévén magamra szenvedtem a pólómat, és bementem hozzá. Sosem bírtam a hányást, szimplán attól hányingerem lett nekem is, ha tudtam, hogy valaki éppen hány, de Yuon születése óta azért kicsit megedződtem, ezért képes voltam Bora haját elfogni, mert biztos belelógott volna a vécébe. Egy kis idő múlva egy eléggé álmos, kócos, pizsamában lévő tanár úr is elővánszorgott a hálószobából, és megleste a történéseket, de azzal a lendülettel ki is fordult a fürdőből, ahogy meglátta, hogy Bora mit művel. Körülbelül fal fehér lett a férfi arca, és még a hálószoba ajtaját is magára csukta, szóval ezek szerint ő még rosszabbul bírja, mint én.

És a bonyodalmak még nem értek véget ekkor, ugyanis Bora elég józan volt már ahhoz, hogy mellettem akarjon aludni, ezért jött a tanakodás, hogy akkor mi legyen. A tanár úr továbbra sem volt hajlandó hallani sem arról, hogy ő alszik a kanapén, ezért maradt az az opció, hogy kihúzzuk magunknak a kanapét. Ezt meg is beszéltük, és Bora leült a nappaliban, amíg én összeszedtem az ágyneműjét a hálószobából, de mire visszaértem hozzá, addigra ő tökéletesen elhelyezkedett a kanapén az én ágyneműmmel, nekem pedig fogalmam sem volt, hogy akkor mi a fene lesz. Egy jó öt percig tanakodtam elég rendesen, és végül nem keltettem fel Borát, mert ilyen jó lelkem van. Helyette inkább csak odahúztam a szőnyeget a kanapé mellé, és megágyaztam magamnak a földön. Nem volt túl kényelmes, eléggé kemény volt a padló, de hát én ilyen jó fej barát vagyok, hogy még ezt is bevállalom Boráért.

Éppen emiatt a roppant kellemes alvóhelyemnek köszönhetően reggel úgy fájt mindenem, hogy az nem igaz. Arra ébredtem, hogy Bora kelteget, de az jobban lekötötte a figyelmemet, hogy alig bírok felülni, annyira fájt a derekam. A medence csontom is szétnyomódott a földön, ezért megfogadtam, hogy soha többet nem alszok földön, még akkor sem, ha csak az a lehetőség van, hogy befekszek a tanár úr mellé.

- Feküdj fel a kanapéra, és ott alhatsz tovább – mondta Bora halkan, miközben mellettem guggolt.

- Mennyi az idő? – kérdeztem, miközben beletúrtam a hajamba, mert biztos voltam benne, hogy égnek áll.

- Még csak nyolc óra van, nyugodtan aludj vissza – mosolyodott el Bora.

- Nem akarok tovább aludni – ráztam meg a fejemet, és közben nagy nehezen feltápászkodtam a földről.

- Miért aludtál a földön? Felébreszthettél volna, hogy húzzuk ki az ágyat – mondta Bora, miközben végig nézte, ahogy felkeltem a földről.

- Nem volt szívem felkelteni, de most így utólag lehet jobb lett volna – magyaráztam, és közben kinyújtóztam, meg kiropogtattam a csontjaimat.

- Hát lehet... Jössz reggelizni? – kérdezte Bora, mire én csak bólintottam egyet, ő pedig adott egy puszit az ajkaimra, és elment a konyhába. Én még rendesen megmozgattam minden testrészemet, meg magamra rángattam a nadrágomat, ugyanis a pólóm rajtam maradt hajnalban, és azt már nem kellett, majd én is kimentem a konyhába, de eléggé meglepett, mikor a tanár úrral találtam szembe magamat a helységben.

- Jó reggelt! – motyogtam halkan, ugyanis ha tekintettel ölni lehetett volna, akkor én már rég halott lettem volna.

- Jó reggelt Park! – köszönt vissza ő is, majd belekortyolt a kávéjába, de továbbra is engem bámult.