Against The Law /Jikook ff./

29. rész

Jimin szemszög

A reggel történtek után nem sok kedvem volt bemenni délután Jungkook órájára. Szinte biztos, hogy nem lesz jó kedve, lehet, hogy egy meglepetés teszttel is megdob minket, de a minimum az az, hogy egész órán csúnyán fog nézni rám. Bár az igazat megvallva, most kisebb gondom is nagyobb annál, hogy mit gondol rólam Jungkook. Még mindig nem sikerült teljesen felfognom azt, amit Hyori mondott reggel, és sehogy sem akar összeállni a kép. Mi a fenéért akarna Yeji visszajönni ide? A szülei kidobták otthonról, tőlünk konkrétan megszökött, és ami azt illeti, valójában senki nem várja haza, és senki sem örülne annak, ha hazajönne. Én meg pláne nem azok után, hogy Hyori is úgy gondolja, hogy Yuont akarja. Ezt aztán meg végképp nem értem, mert Yeji azért lépett le három éve, hogy neki ne kelljen a gyerekünkkel foglalkoznia, és élhesse tovább az életét úgy, mintha mi sem történt volna, most meg három évvel később hirtelen anyukásat akar játszani? Ezzel egy kicsit elkésett, ugyanis Yuonnak sosem meséltem róla, soha nem került szóba az, hogy mi van az anyjával, vagy, hogy van-e egyáltalán anyukája, és ami azt illeti, nem is szeretnék még egy jó darabig erről beszélni Yuonnal. Majd ha eljön az ideje, akkor elmondom neki, hogy igen, van anyukája, de azt még nem találtam ki, hogy mit hazudjak, amiért nincs velünk. Nyilván nem mondhatom azt, hogy a háta közepére sem kívánta őt, mert azzal konkrétan tönkre tenném a gyerekemet, de szerencsére még van egy kis időm előrukkolni valamivel. Amíg Yuon nem kérdez rá a dologra, addig én sem fogok semmit sem mondani.

- Leüljek hozzád a harmadik sorba? – kérdezte Taehyung, mikor az utolsó óránkra sétáltunk. Nem meséltem el neki, hogy miért nem voltam az első órán, mert nem akarok olyasmit elmondani neki, ami nem száz százalékig biztos, és egyenlőre még csak egy nagy kérdőjel az egész, hogy Yeji mikor jön vissza, vagy, hogy visszajön-e egyáltalán. Ennek ellenére viszont Taehyung érezte rajtam egész nap, hogy valami nincs rendben, így ma felettébb csendes és nyugodt volt, aminek nagyon örültem.

- Megköszönném – sóhajtottam egy nagyot, és közben beértünk az előadó terembe, ahol már Jungkook is bent volt, és a cuccait pakolászta az asztalán.

- Összevesztetek Borával? Vagy a tanár úrral volt valami gond? Már nem bírom nézni ahogy itt lógatod az orrodat mellettem, és egy mukkot sem szólsz önszántadból – mondta Taehyung halkan, ugyanis többen is voltak körülöttünk, így nem szabadott hangosan beszélnie.

- Borával nem volt semmi, és konkrétan nem is Jungkookkal van a baj. Ő már csak másodlagos, mert beleütötte az orrát a már meglévő problémába – magyaráztam suttogva.

- Ácsi, mióta hívod Jungkooknak? – kérdezte meglepetten Taehyung, és közben helyet foglaltunk a harmadik sorba.

- Mióta megkért, hogy egyetemen kívül tegeződjünk. De nem is szabadna itt így hívnom, mert a végén még meghallja valaki, és felnyom a dékánnál – gondolkodtam hangosan, ugyanis hiába nem szemtől-szembe hívtam Jungkooknak, ettől függetlenül viszonylag kevés ember van, akit így hívnak, és elég egyértelmű, hogy a tanár úrról van szó.

- Micsoda szintet lépett a kapcsolatotok – poénkodott Taehyung, és egy kicsit nekem is sikerült elmosolyodnom, hiába nem volt annyira vicces az, amit mondott.

- Ugye? Már nem sokára legjobb haverok is leszünk – nevettem el magamat halkan, és Taehyung ajkain is kiszaladt egy kisebb nevetés.

Amíg el nem kezdődött az óra, addig Taehyunggal erről-arról beszélgettünk, például, hogy mik a terveink a hétvégére, ugyanis ma már csütörtök van. Aztán ahogy kettő órát ütött az óra, a tanár úr fel is állt a helyéről, így mi is, hogy megfelelően köszöntsük egymást. Ezután leülhettünk, a tanár úr pedig leült az asztala sarkára, és úgy kémlelt minket.