[𝑨𝒏𝒊𝒎𝒆 𝑪𝒉𝒂𝒓𝒂𝒄𝒕𝒆𝒓𝒔 𝑿 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓] (BFEJEZETT!!)

Tomioka Giyuu x Reader (DS)

Rengoku_Kyojuro_simp kérésére~💖✨

- Tomioka-san! Shinobu-san azt mondta, hogy kerestél! - futok kékes hajúhoz. - Csak Tanjiroékkal küldetésem volt, és nem tudtam hamarabb jönni! - mondom kifújva magam.

- Semmi gond. - mondja egyszerűen. - Már megoldottam. - simogatja meg hajamat.

- Akkor bocsánat a zavarásért. - hajolok meg kissé. - Viszont a következő küldetésre melléd osztottak be, ezért szóltak, hogy szóljak mivel ma este indulnunk kell! - húzom ki magam, mire tekintet kissé fura lett. Mintha aggódás csillant volna meg éj kék íriszeiben.

- Nem csak most jöttél vissza a küldetésedről? - kérdezi meg, mire kissé félrenézek.

- Ne aggódj! Visszafele úton lovas kocsival hoztak minket, ezért tudtam annyit pihenni, hogy még egy éjszakát kibírjak. - mondom tarkómat vakargatva, mire hezitálva bólint egyet.

Este kilenc fele járhatott az idő, mikor is megindultunk a sötét erdőbe. Cipőink halk koppanását lehetett csak hallani a kissé öreg földön, és néhány állat mozgását a bokrokban. Halkan sétáltunk egymás mellet minden hangra koncentrálva, hisz mint Zenitsunak nekem is szuper hallásom van. Viszont kezdek fáradt lenni, hisz azt a lovas kocsis dolgot behazudtam, hogy ne aggódjon értem. Lehet ez lesz életem legrosszabb döntése, de semmit nem tudsz amíg ki nem próbálod. Viszont hirtelen megállok ami miatt Giyuu is megállt, majd hátra pillantott rám.

- Hallasz valamit? - kérdezi halkan mire bólintok egyet. És a füleim jól dolgoztak, hisz egyből kiugrott egy démon a fák közül, mely miatt kissé hátrébb ugrottam, majd elő rántottam a kardomat, és Giyuuval egyszere rá is támadtunk a démonra. Aki hát elég erős volt.

Már -ha szerencsénk van- a harc végén járunk, viszont rengeteg sebhelyet szereztem sokszor figyelem hiányom miatt. Mivel álmosan már nem tudok nagyon koncentrálni, így könnyű célpont vagyok, és szerintem ezt a démon is észrevette mivel, csak engem támadott.

- Tch.. Rájöttél mi? - morgom magamnak ahogy kissé meghátrálok, majd nekiugorva levágtam az egyik karját, viszont a másik kezével megfogott, és földhöz vágott, mire elsötétült minden.

|Írói szemszög|

- Ez nem jó. - morogja magának Giyuu, ahogy használja a víz lélegzést, és megöli a démont. Ahogy megölte a démont egyből [H/sz] lányhoz futott, és megmérte pulzusát. - Hála az égnek. - fújta ki bentartott levegőjét, majd a lányt menyasszony pózban felvette, és elkezdett sétálni a bázisukhoz. - Nem szabadott volna hinnem neked mi? - néz a lány nyugodt arcára. - Te miattad sikerült teljesíteni a küldetést.. Szép munka. - ad apró puszit [Név] homlokára, majs ahogy kiért az erdőből látszott, ahogy már kel fel a nap.

- Giyuu! Úristen, [Név]-vel mi történt? - fut oda Mitsuri, ahogy kiveszi a lányt Giyuu kezéből.

- Nem volt kipihenve, és a démon ezt észrevette, ezért őt támadta csak. - mondja Giyuu semmit mondó arckifejezéssel.

- Értem! Viszem is a gyengélkedőre, és majd értesítelek, hogy mi van vele! - mosolyog kedvesen rózsaszín hajú, majd el is vitte a lányt az orvosi szobába ahol Shinobu el is látta.

|Reader szemszöge|

Mikor kinyitottam a szemeimet egy fehér plafon terült elém. Ahogy elfordítottam a fejem felismertem egyből a szobát, hisz a gyengélkedőn vagyok.

- [Név]! Istenem aggódtam érted! - fut mellém egyből legjobb barátnőm Mitsuri.

- Gommen. - mosolygok rá kínosan. - Ano... Miért vagyok a gyengélkedőn? - kérdezem meg.

- A küldetéseteken elájultál, és Giyuu hozott haza téged! Szerencséd van! Ha egy kicsit is erősebben vágódsz a hátadra eltöröd az egyik bordádat! - szid meg kissé. - Na, de nekem dolgom van, csak bejöttem lecsekkolni téged! - mosolyog rám.

- Még valami! - mondom, mire válla felett rám tekint. - Mióta vagyok itt? - kérdezem meg.

- Két napja vagy eszméletlen állapotban! - válaszolja meg. - Na puszi! - int egyet, majd kinegy a gyengélkedőről.

Egy öt perc múlva a fejembe hasít a fájdalom, ami miatt lassan felülök miközben próbálok nem fájdalmat okozni magamnak, majd a kisalsztalról elvettem a fájdalom csillapítót, majd hátamat a falnak döntöttem.

- Nem kéne még felülnöd. - hallok meg egy ismerős hangot, mire az ajtó felé tekintve meglátom fekete hajút.

- Tomioka-san!.. Köszönöm, hogy hazahoztál, és megmentettél. - hajtom le kissé fejem.

- Én csak haza hoztalak. - mondja kissé furálva mire kissé meglepetten pillantok rá.

- Akkor mi lassította az esésemet? - kérdezem meglepetten.

- Nagy valószínűséggel bekapcsoltak az ösztöneid, és belekapaszkodtál valamibe, ami tompította az esésed.. Ez az egyetlen magyarázat ami reális, mivel az egyik csuklód megzúzódott. - mondja, ahogy leül a mellettem helyet foglaló székbe.

- Akkor mostmár elmondhatom, hogy lány Zenitsu vagyok. - sóhajtok egyet.

- Aggódtam érted. - mondja hirtelen, mire kissé félre pillantok egy apró pírrel az arcomon. - Ugyan ez történt nyolc éve mikor rádtaláltam az erdő szélén. - mondja, mire rápillantva észreveszem, ahogy apró mosoly van arcán.

- Akkor azért volt ennyire Deja vu érzésem. - mondom aprót kuncogva. - De ha akkor nem találsz rám, akkor már halott lennék. - mosolygok rá kedvesen.

- Viszont a főnök üzeni, hogy mivel hazudtál egy hétig nem mehetsz az ágyból sehova, és szépen kipihened magad. - mondja komolyan, mire bólintok egyet. - Viszont nekem mennem kell. - mondja ahogy feláll a helyéről, majd megáll egy pillanatra, és lenéz rám. Körülbelül egy percig nézett le rám, majd hirtelen lehajolt, és apró puszit nyomott ajkaimra, utána mintha nem történt volna semmi egy intéssel kiment a gyengélkedőből engem ott hagyva összezavarodott vörös fejjel.

Fjdufhfh Najo! Megint eltűntem amiért megint elnézést kérek!! Na de hoztam egy részt amilyen gyorsan csak tudtam! Remélem tetszett, és nem haragszotok rám 😅😅 na, de én mentem is!

Tsókacsaládnak!! 💖