Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~68~

11-kor keltem, és azóta nem csinálok semmit. A reggelirõl lemaradtam, így csak annyit mozogtam hogy kimentem fogat mosni. Azóta csak az ablakon nézek ki, ahol most borult az idõ. Nem lehet egész nyáron jó idõ, csak az a baj hogy így a kedvem is még rosszabb lett. A telefonomra pillantgattam sokat, de azóta sem válaszolt Harry. Így aztán ötletem sincs most akkor mi lesz, de az a tippem hogy nem jön.. bár bennem van a remény. A mellkasomra néztem és csak a közös képünket néztem, ahol mindketten boldogok voltunk. Ezt a pillanatot szeretném átélni most is. Néha egy könnycsepp leakart folyni az arcomon, de gyorsan letöröltem és nem hagytam magam. Elkezdtem unatkozni is, mert már az ötödik napom töltöm itt, és kezd elegem lenni. Ahogy telt az idõ, kezdett egyre jobban fájni a fejem, mert reggel nem tudtam bevenni a gyógyszert. Erõtlenül néztem meg a telefonom megint... nemsokára 1 óra és semmi. De legalább az ebéd itt lesz hamarosan. Kifújva hosszasan a levegõt a tévé felé nézegettem, mert már nem volt jobb ötletem. Majd körbe néztem a szobába, hogy merre lehet a távirányító, amikor egy kis kopogást hallottam az ajtómon. Na végre megjött az ebéd, vagy anya. Viszont amikor a kilincs óvatosan lenyomódott és kicsit kinyílt, hogy észre vegyem ki van mögötte a lélegzetem elállt. Harry állt ott félénken, és nem jött közelebb. Egy fekete farmert viselt, és egy lenge feliratos fehér pólót. Már kicsit hosszabb tincsei a szemébe lógtak, és alig mert rám nézni. A szívem hevesebben vert, és egy boldogsághullám söpört végig rajtam ahogy megláttam. Még akkor is ha egy rossz érzés nem engedett teljesen örülni.

- Bejöhetek? - kérdezte halkan. Ahogy tekintetünk találkozott, bólintottam egyet és kicsit feljebb próbáltam ülni. Nem tudtam hogy mit mondjak, mikor bezárta az ajtót és mellette megállt. Nem jött közelebb. A kezét piszkálta, míg megköszörülte a torkát. A tartásán látszott hogy mennyire nem tudja mi legyen. - Én.. - kezdte karcos hangján, amikor megint nyílt az ajtó. Egyszerre kaptuk fel a fejünket amikor bejött a két nõvér a gurulós kocsival.

- Jó napot Mr. Tomlinson. Minden rendben? Reggel nem keltettük fel ugye nem történt semmi? - kérdezte az egyikük egybõl.

- Nem, ma nem csináltam semmit. - mondtam, de közben eszembe jutott hogy tegnap viszont nem volt minden rendben.

- És tegnap sem volt semmi? Szédülés, erõs fejfájás vagy már jobban érzi magát? - rakta le a tálcát, és elém lépett, míg segített felülni. Ma cserélnek kötést azt hiszem.

- Ömm... tegnap hánytam. - néztem rá, majd egy pillanatra Harryre pillantottam aki még mindig a fal elõtt állt és félénken nézett.

- Gondoltuk hogy ez még elõfog jönni, de idõvel már ritkábban lesz. Más még volt? - kérdezte, de csak nemlegesen ráztam a fejem. - Akkor cserélhetjük a kötést? - kérdezte. Harryre nem mondtak semmit, mert nem zavart. Mikor már ültem az ágyon, míg a lábaim lelógtak a pólómat segítettek levenni. Pont szemben voltam Harryvel, így félszemmel láttam ahogy figyeli a kötéseket. Elemeltem a karjaim, hogy letudják szedni a mellkasom körüli fáslit, majd rápillantva láttam hogy még mindig elég csúnya a seb.

- A varratot majd mikor kell kiszedni? - kérdeztem, míg kentek rá abból a krémbõl amibõl múltkor is.

- Még gyógyulnia kell, de talán másfél-két hét múlva. - válaszolta a vörös hajú. Ahogy újból megéreztem a szoros kötést kicsit felszisszentem.

- Túl szoros? - kérdezték.

- Nem, csak a sebnél fájt kicsit. - mondtam, és tovább viseltem.

- Ennek a kötésnek sajnos még egy hónapig is rajta kell lennie, mert ez tartja szorosan. - mondta, mire belülrõl már sírtam hogy ezt meddig kell majd csinálnom. Majd jöhetett a kulcscsontomnál, ahol viszont egy jobb hír volt.