Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~84~

+1 karácsony miatt :)))

~

Másnap szintén a szokásos üreséggel keltem fel, de egy parányi fény volt bennem. Niall miatt. Persze a hiány, a félelem, és szomorúság leverhetetlen volt, de az a kis beszélgetés már az utóbbi másfél nap csúcspontja volt. Másnap mivel hétvége volt, így nem kellett azt számolnom hogy mikor lesz neki vége a sulijának. Így aztán rendesen felöltöztem, és a nappaliban anyuékhoz léptem.

- Elmegyek egyet sétálni. - álltam meg mellettük.

- Vigyázz magadra nagyon, és ne menj messzire. Plusz a telefonod legyen nálad. - mondta el anya ezeket. - És ne maradj sokáig. - mondta aggódva.

- Rendben. - bólintottam, majd egy kis szünet után megint szólásra nyitottam a szám. - Beszéltem tegnap Niallel. - mondtam, mire felnézett a kávéjából.

- Niallel? Õt választottad? - kérdezte érdeklõdve.

- Igen.. Jobb ez így. És megkértem hogy senkinek se szóljon egy szót sem arról hogy beszéltünk. Biztonságosabb így. - mondtam halkan.

- Helyesen döntöttél kincsem. - simított a vállamra. Elindultam at ajtó fele, de akkor még egyszer utánam szólt. - Louis!

- Igen? - fordultam meg.

- Találtam munkát.. holnap megyek az állásinterjúra. - mondta lelkesen.

- De mi lesz ha megtalálják apát? Akkor vissza megyünk Londonba ugye? - kérdeztem kétségbeesve. Anya csak a száját harapdálta, és sóhajtott egyet.

- Kincsem... apádról még mindig semmi hír. Másfél hónapja egy kis nyom sem. Nem bízhatunk ebben, muszáj tovább lépnünk. Persze reménykedünk hogy meglesz, de eddig nem úgy tûnik. - mondta nehézkesen. Tudtam hogy minden szava igaz, de akkor is fájt. Ez az idõ már így is túl hosszú. Soha nem voltam még ilyen sokáig távol Harrytõl.

- Megyek. - suttogtam, majd választ sem várva léptem ki a hideg decemberbe. A kabátom össze húztam, és átkoztam magam hogy nem vettem fel sapkát. Így mikor az erõs szélben elindultam a nagyon közeli, szinte mellettünk levõ parkhoz, felhúztam a kapucnim. Már megint ez a rohadt tél vette kezdetét. Leültem az egyik padra, bízva abban hogy nem fázok fel, és elõvettem a telefonom. Ahogy anya szavai csengtek a fülemben, akaratlanul is bekönnyesedett a szemem. Azzal, hogy talált egy új munkahelyet, azzal mér szinte idekötöttük magunkat Stockport-ba. De nem akarok itt maradni. Itt nincs Harry, nincsenek többiek. Nincs a közös kajáldánk, nincs semmi amit szeretnék. Így letörölve a sós cseppeket oldottam fel a készüléket, és nyomtam rá a hívásra. Pillanatokon belül fel is vette Niall.

- Szia Abby. - köszönt vidáman, így még a szomorúságom ellenére is kicsit elnevettem magam.

- Szia.. - mondtam elhaló hangon.

- Mi a baj? - kérdezett rá egybõl.

- Az nem elég baj, hogy rohadt messze vagyok mindentõl, és mindenkitõl aki fontos nekem? - kérdeztem csalódottan. - És apáról semmi hír, így még nyomasztóbb itt lenni, úgy hogy nem tudni mikor mehetünk vissza. Csak hiányzik minden... - mondtam a cipõmet nézve.

- Annyira de annyira kívánom hogy minél hamarabb vissza gyertek. - sóhajtotta. - De Tommo? Miért írtál egy búcsú levelet Harrynek, ha haza fogsz jönni? - kérdezte.

- Mert kitudja mikor megyek haza. Lehet hogy sosem. - mondtam nagyon halkan, mert nem akartam hogy igaz legyen amit mondtam. - Minden azon múlik, hogy mikor kapják el a rendõrök. És ha az nem mostanában van, bár mindegy mikor mert ez a másfél hónap már így is bõven sok... Tudnia kellett mindenrõl amit leírtam. Plusz... - akadtam meg egy kicsit, mert nem akartam elkezdeni sírni. - Abban sem voltam biztos hogy túlélem, azt a napot. Hisz apa mindenre képes. És meg is tette volna, csak szerencsénk volt. Arra az esetre pedig szintén fel kellett készülni. - mondtam el tömören, de már így is többet beszéltem mint az elmúlt hetekben.