Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~80~

Hétfõn elég késõn keltünk csak fel, és egész nap nem csináltunk semmit. Kicsit úgy éreztem magam mintha másnapos lennék, bár ugye ez lehetetlen volt. A sírás és a rossz gondolataim szívják el az erõmet. Így aztán Harry nem tudott kirángatni az ágyból semmivel, pedig elszeretett volna menni sétálni. Annyira, de annyira elmentem volna, de semmi erõm nem volt. Így feladta, és csak bemászott mellém.

- Sajnálom, hogy ilyen vagyok. Nem akarok így viselkedni.. - suttogtam a párnába, mert még rosszabbul éreztem magam.

- Lou, érzem hogy nem vagy jól. - emelte a kezét az arcomhoz, és óvatosan megérintett. - Tudod hogy bármi van nyugodtan elmondhatod ugye? - kérdezte a tekintetével fürkészve engem. Hogy lenne-e erõm elmondani neki ami lehet vár rám és a kapcsolatunkra? Nem. Egyértelmûen nem. Nem akarom szomorúnak látni, mert ott van az a kis esélye annak hogy apa haza se fog jönni. Akkor fölösleges könnyeket kicsalnom a borostyán szemekbõl.

- Tudom. - mondtam ennyit. - De most csak pihenjünk. - próbáltam elterelni a témát. Harry nem firtatta, és csak bólintott. A hétfõ így telt, de közben mart a bûntudat. Hisz már csak 2 napom van, és azt sem teljesítem amit Harry kér, pedig csak egy séta volt. Így kedden délelõtt felkeltettem.

- Gyere Hazz elmegyünk sétizni. - kezdtem el ébreszteni.

- Hmm? - kérdezte nyitogatva a szemeit.

- Megyünk sétálni. - mondtam izgatottan.

- Miért? - kérdezte teljesen összezavarodva, és álmosan.

- Mert tegnap szerettél volna, de idióta voltam. Úgyhogy pótoljuk be. - fogtam meg a kezét, és elkezdtem húzni. A göndör elmosolyodott, és feltápászkodott.

- Miért gondoltad meg magad? - kérdezte a fürdõbe sétálva.

- Mert szeretlek. - adtam az egyszerû, de igaz választ. Mind a ketten elkészülõdtünk, és elindultunk a kicsit csípõs november másodikai napon. Ahogy haladtunk az utcákon, reggelire vettünk két teát. Természetesen epres mentásat, és almás fahéjasat.

- Annyi emlék jut eszembe ezekrõl a tea ízekrõl. - mondtam, míg félig Harryre pillantottam.

- Te jó ég milyen kicsik voltunk mikor elõször hívtál el teázni. - mondta nosztalgikusan. - Már ott is teljesen beléd voltam esve. - nevette el magát, mire elmosolyodtam.

- Igen? - kérdeztem kíváncsian. - Pedig nagyon izgultam hogy biztos te is úgy érezz mint én. - mondtam kortyolva egyet a teából.

- Szerintem ha a gardróbban, amikor kibékültünk ugye tizedik elején, megkérdezed hogy leszek-e a barátod. - mondta boldogan. - Rávágom hogy igen. - erre muszáj volt elnevetnem magam.

- Nem mertem volna. - csóváltam a fejem. A séta alatt a gördeszkapályához értünk.

- Itt is annyi minden történt. - sóhajtottam végig nézve a most üres helyen. Ezeket mesélve egymásnak leültünk az egyik padra. Kezdtük az elsõ találkozással, majd amikor Harry elsírta magát itt, vagy mikor megtanult végre gördeszkázni. És basszus már mennyi mindenen mentünk keresztül ez a pár év alatt. Vettünk magunknak ebédet is, majd késõ délután hazaindultunk. Viszont most Harryékhez mentünk, így szerencsémre megtudtam nézni a festményeket amiket említett.

- Te jó ég, ezekkel biztos felvesznek Manchesterbe. - mondtam ámultan, és elõször le se esett hogy mit mondtam, csak amikor Harry rám kapra a tekintetét.

- Nem megyek Manchesterbe. - mondta összeráncolt szemöldökkel.

- Azt hittem már meggondoltad magad. - mondtam kicsit lehangoltan, mert tudom hogy az álmát adja fel. - Ott a helyed Hazz. - néztem rá, de láttam a tekintetén hogy hajthatatlan.