Sweet like honey🌸Larry Stylinson ff.

~46~

Zavarodottan kezdtem nyitogatni a szemeim. Körülöttem a szoba teljes sötétségben volt, rajtam pedig a tegnapi ruha volt. Pontosan úgy feküdtem az ágyon, mint amikor hazajöttem. A telefonomért nyúltam, és megnéztem az idõt. Hajnali 4 óra volt. Nagyon fasza. Nyújtózva ültem fel, és egy kisebb fényt felkapcsolva kezdtem tiszta ruha után keresgélni. Beléptem a fürdőbe, és már folyattam is magamra a forró vizet, miután levettem a koszos ruhát. Elkezdtem gondolkodni hogy miért aludtam el, és mégis mi a rohadt élet van? Aztán hirtelen jutott eszembe minden mondat.

- Akkor mégsem csak álom volt. - mondtam magam elé szomorúan, könnyeimet visszanyelve. Nem tudom mit csináljak. Az se lenne megoldás ha mostantól békén hagynám Harryt, mert azt egyikünk se élné túl, de lehet a mostani helyzet meg neki nem jó. Kell még pár nap hogy rájöjjek mi a helyes döntés. Viszont addig is ritka szar a kedvem. Semmi mosolyt nem tudtam magamra erõltetni ahogy megtörölköztem, és már tiszta ruhában mentem a szobába összepakolni a táskám. Volt még idõm átnézni a tananyagokat, és megcsinálni a házikat. Addig is kitudtam zárni a hangos gondolataim. Mondjuk nyilván ez nem tartott sokáig, és már csak azt vettem észre hogy az órára pillantgatok. Nem vagyok képes találkozni vele reggel, pedig csak az õ nyugtató ölelésére lenne szükségem. Ha késõbb megyek, azzal nem érek el semmit, mert tuti megvárna. Ha viszont elõbb akarok beérni, akkor lassan el kell indulnom. Lementem mosolyt erõltetve magamra, és megvártam míg anya végez a reggelim elkészítésével. Bedobva mindent a táskámba indultam el. Szorongtam, és magamat hibáztattam mindenért, pedig lehet Niall nem akart rosszat. Lehet tényleg csak segíteni akar hogy ne veszítsem el Harryt. Végülis õ lát engem kívülrõl. Mégis olyan rossz érzés, hogy én észre se vettem hogy milyen ragaszkodó vagyok, mint egy pióca. Csak örültem hogy mellettem van ez a csodás angyal, és mennyire szeretem, de abba bele se gondoltam hogy neki ez nem sok-e. Alig voltak a suli körül még, de egy hang megszólított a kapuban.

- Hé Louis. - szólt a magas hang. Halvány mosollyal fordultam a lány felé.

- Szia El. - mondtam.

- Minden oké? - kérdezte aggódva amint meglátott. - Nem szoktál ilyen korán jönni.

- Igen, csak én.. vagyis most, ma... - dadogtam össze-vissza. - Mindegy, nem tudom. - sóhajtottam.

- Baj van? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Csak... Harry. - mondtam szomorúan.

- De ugye nem komoly dolog? Mármint nem szakítottak remélem. - kérdezte aggódva.

- Nem, csak Niall mondta hogy kicsit túl ragaszkodó vagyok. Lehet Harry is így gondolja, és lassan elege lesz belõlem. - néztem szemeibe.

- Louis... én is látlak titeket, igaz nem sokat mert suliba nem igazán tudtok találkozni. De látom ahogy mindig csillogó szemekkel néz rád. Mikor te nem is veszed észre, õ minden egyes pillanatban téged les ámultan. Nem hiszem hogy baja lenne azzal hogy törõdsz vele sokat, de a legjobb ha beszélsz vele. - tanácsolta. Szavai egy nagyon picit megnyugtattak. Tényleg nézne a göndör? De édes lehet akkor. Most is csak legszívesebben megcsókoltam volna.

- Köszönöm. - mondtam õszintén. Együtt bementünk a terembe, és én leültem Zaynékhez. Próbáltam álcázni az érzelmeim, ami elég jól ment. A telefonom viszont hirtelen megrezzent.

Harry: Hol vagy?

Írta csengõ elõtt. Nem voltam képes még válaszolni sem. Értelmetlen szavakat kezdtem pötyögni, majd kitörölni. Végül már bejött a tanár, így csak sóhajtva tettem el a telefont válasz nélkül.

Harry: Baj van? Vagy haragszol rám?

Láttam meg az üzenetet egyik szünetben.

Louis: Nem..